A különféle elektromopedek, „napelemesautó-kikötők és elektromos biciklik mellett például a Tesla Roadster, a Thinket és a Fiat 600 is megtekinthető volt
Minden nagyváros alatt rejtőzik egy másik város, titokzatosabb, izgalmasabb, mint a fönti. Erre épül Tony Scott thrillere, a holnap a mozikba kerülő Hajsza a föld alatt, amelyben John Travolta eltérít egy metrót.
Az eseményt első alkalommal rendezik meg Salgótarjánban, a kókókól és zsákosemberekről készült alkotásokból kiállítás is nyílik, de lesz borkóstoló és koncert is
Ha a kormány az IMF-fel folytatott tárgyalásai sikerrel járnak, lehetséges, hogy a következő kormány ideje alatt lehet majd lehívni a hitelkeret egyes tételeit
Akár fél év börtönre is ítélehették volna Malajziában, de végül csak 110 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést kapott Alain Robert, aki engedély nélkül megmászta a Petronas ikertornyokat
A kolumbiai alsóház támogatsa azt az alkotmánymódosító javaslatot, mely lehetőséget adna a 2002-ben államfővé választott Álvaro Uribének, hogy megszakítás nélkül harmadik ciklusát is kitölthesse
"Rengeteg elpazarolt idő, gondolta, de nem akart számot adni magának arról, hogy miért is van ez így. Tévedések, halogatások, önmagától idegen helyzetekbe kerülések..."
Újra színpadra lép Pirner Alma sztriptíz világbajnok, és ledobja ruháit a férfiak legnagyobb örömére. A táncosnő a Miss Poledance Hungary 2009. rúdtánc versenyen mutatja meg magát szeptember 12-én, szombaton este a Symbolban.