A Jobbik szerint a kialakult helyzetben, a sorozatos visszaélések után nem tehet mást a kormány, mint javasolja az Alkotmánybíróságnak az ÖCÖ feloszlatását
Alig mozdult a forint árfolyama, az eurót délelőtt tízkor 274,10 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 274,28 forinttal és a csütörtök késő esti 273,80 forinttal.
Korai lenne még a válság végét jelezni, a gazdasági kilábalás valószínűleg "inkább egyenetlen" lesz - jelentette ki Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, a bank által szervezett konferencián.
Magyarország már nem nagybeteg - jelentette ki Oszkó Péter. A FigyelőNET-nek nyilatkozó pénzügyminiszter úgy vélte, az öt százalékpontos járulékcsökkentés okozta 302 milliárd forint bevételkiesés megérte, ezt mutatja az is, hogy a magyar munkanélküliségi adatok jobbak a szlovák adatoknál.
A díjak odaítélésekor figyelembe veszik többek közt a megbízhatóságot, a nyomatminőséget, a termelékenységet, a könnyű kezelhetőséget és a kellékanyagok teljesítményét
Sportos bosszút állt Russell Crowe, aki biciklipárbajra hívta azt az újságírónőt, aki azért gúnyolódott a súlyából jócskán leadó színészen, mert az újra tacót evett.