Megfogta az isten lábát a Manchester City. Szeptember elsejétől az Egyesült Arab Emírségek-beli Abu Dhabi United Group (ADUG) cég 200 millió fontért (66 milliárd forint) megvásárolta az angol élvonalbeli futballklubot.
Az ezotériával foglalkozókat általában érdekli sorsuk alakulása. Ennek fürkészésére többféle módszer is létezik, az egyik ilyen a francia kártya jóslás. A lapok többféle jóslásra is alkalmasak: fel lehet tenni nekik egyszerű kérdéseket, melyre egyetlen lap adja meg a választ, de részletes tanácsokat is lehet tőlük kérni. Összeállításunkban a lapok jelentését és az időpont jóslást mutatjuk be.
Kim Dzsong Il egészségi állapotáról napok óta ellentmondó hírek jelennek meg; a szöuli honvédelmi miniszter árulta el azt, hogy a szélütése után megműtötték
Csak a józan eszének és bátorságának köszönheti Kinga, hogy épségben megmenekült egy szatír karmai közül. A 16 éves lányt szürkületkor egy buszmegállóban szólította le a magát rendőrnek kiadó férfi, aki átkutatta a táskáját, a zsebeit, és az autójába akarta ültetni.
Gyurcsány Ferenc azt mondta az SZDSZ nem vette elő a szakértői kormány kérdését, a tárgyalásokat a jövőben a szakpolitikai kérdésekről folytatjákFodor: téma volt a szakértői kormány is
Az MDF teljes tagsága (11fő) mellett még az SZDSZ frakciót (20 fő) is maga mellé kell állítania a Fidesznek, ha képviselőik komolyan gondolják a parlament feloszlatását kezdeményező javaslatukat. Ennek megvalósulása, akárcsak az előrehozott választásoké szinte a nullával egyenlő - véli a politikai számtant jól ismerő szakértő. Az MDF tegnap bejelentette: szeptember 30-án oszlatnának.
A csúcson kell abbahagyni. Kemény Dénes, a pólóválogatott szövetségi kapitánya zsinórban háromszor nyert olimpiai bajnokságot, legnagyobb tisztelői sem szólhatnának egy szót sem, ha a sikerek után nyugodtabb foglalatosság után nézne.
A MSZP-SZDSZ egyeztetése után a liberális párt elnöke azt mondta: ezúttal nem a hogyanra keresték a választ, hanem arra, hogy a politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg
Grosics Gyulát nem kell bemutatni senkinek. Mindenki tudja róla, hogy a legendás Aranycsapat legendás kapusa volt, és azt is, hogy az utóbbi időben rakoncátlankodott az egészsége. A 82 esztendős korábbi labdarúgó egy év alatt többször is kórházba került – állandóan kilyukadt a tüdeje. Grosics azonban mostanában szerencsére jobban érzi magát, ezért fővárosi otthonában szívesen vendégül látta a Bors…
Huligánok komponálták a hajléktalanok dalát. A Hooligans tagjai szerezték a Story TV-n szerda esténként látható, A nagy lehetőség című valóságshow főcímzenéjét. A dal annyira jól sikerült, hogy végül legújabb korongjukra, a Privát mennyországra is felkerült. Tóth Tibor gitáros szerint nem volt nehéz átérezni a nehéz sorsú emberek mindennapjait, amikor az Eljátszott gyémántok című dalon dolgoztak.
Sarah Palint piacra dobták a játékkészítők. A 44 éves alaszkai kormányzóról mintázott akcióhős figura igencsak szexire sikeredett: a babát fel lehet öltöztetni egy mélyen kivágott piros blúzba, hozzá illő miniszoknyával, de bőrdzsekit és pisztolytáskát is rá lehet adni.
Tegnap délelőtt az MLSZ-székházban kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait. A legjobb tizenhat közé jutásért már nem élvez előnyt az alacsonyabb osztályú csapat, ami azt jelenti, hogy döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetők következnek.
Tegnap volt az első hivatalos munkanapja a világ eddigi legnagyobb teljesítményű részecskegyorsítójának, a svájci-francia határon álló LHC-nek, azaz a Large Hedron Collidernek.
A Forma–1-es csapatok lassan már berendezkednek a monzai boxutcába, a szurkolókat azonban még mindig a belga futamon történtek foglalkoztatják. A brit drukkerek mennek a legmesszebbre, szerintük Hamilton büntetése – amely ellen fellebbezett a McLaren – egyrészt rasszista megnyilvánulás, másrészt az Alonso-elkötelezettek bosszúja.
Négyévnyi kényszerű különélés után újra egy fedél alatt lakik Hugh Laurie és családja. A brit színész a Dr. House sorozat miatt költözött az Egyesült Államokba, felesége és gyermekei azonban Nagy-Britanniában maradtak. Az ingázás azonban egyiküknek sem tett jót.
Horn Gábor szerint a liberális frakcióban nincs elegendő támogatottsága a szakértői kormány felállításának, de az SZDSZ-es politikus szerint még ez még nem lefutott téma a két párt közöttVéget ért a kötélhúzás! Jövő héten ismét tárgyalóasztalhoz ül az MSZP és az SZDSZ Fodor: téma volt a szakértői kormány is
A Dakar-sorozat idei második versenyén, az ötnapos portugál PAX Rallyn akar vigasztalódni a katari raliversenyző, a négyszeres közel-kelei bajnok, Nasszer Al-Attijah. Az autóversenyzés mellett koronglövészetben is az élmezőnybe tartozó sportolónak ugyanis a pekingi olimpia nem a tervei szerint alakult.
Korántsem könnyű feladat a szabadsággal és szabadnapokkal tűzdelt nyarat követően visszazökkenni a hétköznapokba. Noha az emberek többsége ugyanoda megy vissza dolgozni, ahonnan „elmenekült” üdülni, a munkahelyi tempóra sokszor nem is olyan könnyű visszaállni. Ez – főként ha nyáron még átalakítások is történtek a cégnél – stresszel járhat, amely elsősorban az idegrendszert terheli meg. Ennek két…
Tragikus volt az öt magyar bokszoló pekingi olimpiai szereplése. Öten mindössze hat meccset nyertek. Semmi érem, csak egy szerény ötödik helyezés. Káté Gyulától (64 kg) sokan érmet reméltek. Csakhogy az MTK ökölvívóját az ír Joyce az első fordulóban leállította.
A találkozó alapötlete abból eredt, hogy a szovjet autóipar luxuskocsijainak számító Volgák és Csajkák a koruk leglátványosabb szocialista autói voltak