Az Európa-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós helyezetlenül zárta a 66 kilós súlycsoportot. Más kérdés, hogy a kecskeméti versenyző a 16 között inkább a tunéziai főbírótól, mint orosz vetélytársától, Amil Gadanovtól kapott ki.
Leo képtelen akár egy napra is lemondani kedvenc internetes játékáról. A Cool műsorvezetője, saját bevallása szerint, már egy teljes éve rabja egy internetes játéknak.
Rekordot döntöttünk tegnap a Bors örökbefogadó napon: közel ezren látogattak el az Illatos úti Ebrendészeti Telepre. Délután kettőre ki is ürült a legtöbb ketrec: a Bors cikkei nyomán a múlt héten 62, a vasárnap pedig 59 kutya talált gazdára. Szükségük is van a szabad helyekre, hiszen nemsokára újra telt házra számítanak.
Gyurcsány Audival, Orbán VW Trasporterrel, Sarkozy Renault-tal és magánrepülőgéppel közlekedik. A Bors összeállításából megtudhatja, milyen luxus járműveket használnak a világ és Magyarország vezető politikusai.
Lily Allent megviccelte a pólója. Az angol énekesnő nem először villantotta meg intim testrészét, lesifotósok már Cannes-ban is lekapták fedetlen kebleit.
Évszázadok óta ismeretes, hogy a sós tengeri levegő, illetve a sóbányák klímája jótékonyan hat a légutakra és a légzőszervekre. Ezen kórok legyőzésében ma is sokat segítenek a sóbarlangok, melyek klímája enyhíti az asztmás betegek tüneteit, de segítsenek feloldani az egészséges emberekben is a stresszt. Dr. Szim Katalin sóterápiával foglalkozó orvos-természetgyógyász szerint a barlangokban lévő…
Úgy vélik a Budapesti Önkormányzati Parkolási kft. (B.Ö.P.) munkatársai, hogy a rendőrség nem fektet kellő hangsúlyt a cégnél folyó korrupció felderítésére. Legalábbis vannak bizonyítékaik, amelyeket el sem kért a hatóság. Ugyanakkor szerintük álparkolóőrt építettek be közéjük.
A jelenlegi csillagállások több szülöttnek is kedveznek abban, hogy elkezdjék megvalósítani titkos vagy régóta dédelgetett vágyaikat. Azok, akiket céljaik elérésében támogat csillagjegyük, sikeres szériát kezdhetnek el a következő napokban.
Minden készen áll már a Sziget holnapi startjához: hatezer ember két hét alatt beépítette a 76 hektárnyi buli-helyszínt. Egyetlen kellemetlenség zavarja csak meg a hat napos együttlétet: a Sziget és a Budai rakpart északi szakaszának lezárása egyszerre kezdődik el, így kocsival szinte lehetetlen lesz megközelíteni a fesztivált.
Orosz Barbara a nőiesen elegáns stílus híve. A Cool TV dögös műsorvezetője a szexis, hosszú időtálló ruhákat részesíti előnyben és csak ritkán visel nadrágot.
Nagyon nehéz helyzetben van Nemcsik Zsolt és Szilágyi Áron. A két kardozó ugyanis úgy lép pástra Pekingben, hogy pár nappal az elutazás előtt veszítették el edzőjüket, Gerevich Györgyöt. A vb-aranyérmes csapat tagjai érte is küzdenek.
Robbant a bomba Nagy-Britanniában: Tony Blair volt brit miniszterelnök kikezdett a szigetország egyik legnépszerűbb riporterével. Ezt nem más, mint maga a hölgy, Konnie Huq mesélte el az egyik brit napilapnak.
Míg a legtöbb nő akár álszerényen is, de inkább „leszólja” önmagát, addig Györgyi bátran jelentette ki magáról, tökéletes teste van. Bár mint ahogy azt a Juj. hu-nak kijelentette: nincs ugyan elszállva magától, de úgy gondolja, szuper alakját meg kell néha mutatnia.
Meghirdettük és kerestük az internetes olvasóinkkal együttműködve a SIÓ MISS BALATON szépséges lányai közül a legvonzóbb csajszit. A kérdést így tettük fel: Ön szerint ki a legvonzóbb a SIÓ MISS Balaton lányai közül? A szavazás a következőkép alakult:
Az utolsó másodpercben dobott góllal mentett pontot a magyar női kézilabda-válogatott Brazília ellen a pekingi olimpia csoportmeccseinek második fordulójában. Hajdu János szövetségi kapitány csapata 28-28-ra végzett a dél-amerikai együttes ellen. A magyar csapatból ismét Pálinger és - bár sok labdát eladott - Görbicz vitte a prímet, mellettük a beállós Szamoránsky nyújtott kiemelkedőt. Továbbra is…
Herczeg Zoltán, az extravagáns divattervező színpadra álmodta a magyar kártyát. Legújabb ruhakollekcióját a szerencsi Rákóczi várban mutatták be a hétvégén.
Tönkreteszi egy ámokfutó a biciklisek kerekeit a pécsi belvárosban, elsősorban az egyik bevásárlóközpont előtt. Az elmúlt hetekben egyre több bringás viszi kerékpárját defekt miatt szervizbe.
Horgászok autói égtek ki Szikszó közelében egy földúton. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, két lángoló autót találtak. A tüzet sikeresen megfékezték, de az autók a lángok martalékává váltak.
Odavannak az ufonauták Nagy- Britanniáért. Legalábbis erre lehet következtetni abból a hírből, mely szerint idén már száz ötven azonosítatlan repülő tárgyat véltek látni a a ködös Albionban, vagyis minden eddiginél több lakossági bejelentés érkezett UFO észlelésről 2008-ban.
Megbolondult az angol-és az európai sztárvilág: mindenki vetkőzik, mutogatja magát és legújabb nyári divat szerint - a melltartó viselése tilos, vagy nem ajánlott és akkor lehet címlapra kerülni, ha így ki is merészkedik az utcára és engedi magát a lesifotósoknak fényképeztetni. A soron következő hölgyemény Lindsay Lohan, aki igencsak megmutatta fekete színű pólója alatt mi rejtőzik.
Bilincsben vitték el egy felthami legelőről azt a nyugdíjas bácsit, akit annyira megihletett egy ló szépsége, hogy nem csak megkívánta, de magáévá is tette a délceg paripát. A baj csak az volt, hogy a röpke légyottot egy forgalmas út melletti mezőn ejtette meg, és egy arra járó motoros, első döbbenetében fel is jelentette a pajzán nagypapát.
Ember legyen a talpán, aki bírja követni Sienna Miller és Balthazar Getty életét és inkább kapcsolatát. A minap arról adtak hírt különböző angol bulvárlapok és ügynökségek, hogy véglegesen döntött Getty és visszament családjához. Azaz az asszonyának könyörgött, hogy vegye vissza, mert megváltozik és leginkább gyerekei hiányoznak neki. Szeretne, mint régen egy teljes családban élni. Na, úgy látszik…
A soul királyát, Isaac Hayest vasárnap memphisi otthonából már eszméletlenül szállították egy közeli kórházba, életét azonban nem sikerült megmenteni. Halálának oka eddig ismeretlen.
Szujó Zoltán egy igazi sportember. Az RTL Bulvárnak elárulta, kiskorában sose gondolta volna, hogy egyszer tévézésre adja a fejét. Igaz, mindig kacsingatott a kamerával, ám nem ez a szakma volt az álma.
Hét hónapos világjárás után visszatért gazdája kertjébe egy ellopott kerti törpe. A meglepett tulajdonos, Eve Stuart-Kelso háromszoros nagymama nagyon meglepődött, hogy visszakapta Murphy nevű törpéjét, ám még az álla is leesett, mikor a kerti dísz mellett rálelt egy fotóalbumra és egy levélre, mely a törpe világkörüli útját dokumentálja. A vicces kedvű tolvajokat minden bizonnyal az Amelie…
Talán nem is a férfi a ház ura - derül ki a BellResearch piackutató cég vizsgálataiból. A kutatások bebizonyították, hogy a nők sokkal nagyobb mértékben vesznek részt a háztartások pénzügyi döntéseiben, mint a férfiak.
Hangszer nélkül maradt Adrian Smith, az Iron Maiden metálzenekar gitárosa. Ez már csak azért is nagy csapás, mert nem egy pótolható darabról, hanem egyedi, csak számára készített hangszerről van szó.
Albert Györgyi, és kedvese Galsai Dániel a Duna parton mondják ki a boldogító igent. Györgyi mezítláb, a konzervatív gondolkodású Dániel csokornyakkendőben pompázik majd a szertartáson. Györgyi negyedszer is férjhez megy, de nem szerelmes.
Ősztől megszűnik Erdélyi Mónika hegemóniája. A délutáni műsorsávban eddig verhetetlen nézettségű kibeszélő show háziasszonyának ugyanis szeptembertől a tv2 talkshow-jával kell versenyeznie. A műsorvezető nem fél az ellenféltől, sőt élvezi a versenyt. Mónika mindenesetre rápihent a küzdelemre, az őszi újrakezdés előtt Spanyolországban nyaralt.
Makány Mártát nem érdekli, hogy itthon és külföldön egyaránt kemény kritikával illették a magyar olimpiai küldöttség virágmintás formaruháját. A divattervező szerint az öltözék kifejezetten trendi, és a következõ olimpiára is szívesen felöltöztetné a csapatot.
Nagyon fontos ez a koncert a magyar zene életben tartásához – mondta a Borsnak Nagy Feró, miután lekászálódott a színpadról a Szigetfesztivált megelőző Magyar Dal Napján.
Koroknai Árpád énekli Feke Pál szerepét az István, a király augusztus 24-i tatai előadásában. Rosta Mária producerasszony szerint szó sincs arról, hogy a fiatal énekes kiütötte volna a nyeregből az egyre népszerűbb Fekét, hiszen Koroknai ezúttal is csupán a Mandala Dalszínház által színpadra állított előadásban játssza az államalapítót.
Egyetlen vágya a mikosszéplaki Bogdán Boldizsárnak, hogy viszontláthassa a kislányát. A 25 éves fiatalember egy éve harcol gyermekéért, akit ukrán felesége szó nélkül elvitt az országból. A gyermek oltásokat sem kapott és útlevele sem volt.
A szőkék valóban magányosabbak mint a barnák? Esélytelenek a boldog párkapcsolatra? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Charles Darwin az evolúciós elmélet kidolgozója a nemrég nyilvánosságra hozott levelezése alapján. A tudós szerint a lenhajúak vagy egyedülállóak maradnak, vagy nem születik gyermekük.
A Kína legkeletibb részén fekvő Shenyangban kreatív állattartók kedvet kaptak ahhoz, hogy a nyári játékok jegyében saját kis kedvenceiknek is rendezzenek olimpiát.
Már az első fordulóban búcsúzott Szávay Ágnes a teniszezők egyéni viadalától. A magyar éljátékos 2 óra 50 perces csatát veszített a kínai Cseng Csiével (Wimbledonban ugyancsak ellene esett ki a magyar lány) szemben.