Brad Pitt furcsa módon nyaralt családjával, aki egy kis időre mellőzte feleségét Angelina Jolie-t. Úgy gondolta, meglepi az anyukát és meglepi a bulvárvilágot is egy kis szenzációval. Úgy tűnik sikerült a meglepetés mindenki számára, hiszen a lesifotósok rácuppantak a kis színes meglepetésre. Mindjárt kiderül miről is van szó.
Szerdán este kilenc óra körül egy Népliget felõl az Árpád híd irányába tartó, fát szállító teherautó beakadt a Könyves Kálmán körút és a Hungária körút találkozásánál lévõ vasúti felüljáró alá
Szívesen lenne rendőrfőnök, az elhatárolódás olyan, mint a karácsony, és 16 éves korától nem tud ellenállni a női szépségnek - a többi közt ezekről beszél Deutsch Tamás egy interjúban
Újra kell gondolni a lakástakarék-pénztárak támogatási rendszerét, míg az új lakás építéséhez kapcsolódó szocpolt le kéne építeni, s a forrásokat bérlakásépítésre fordíthatnák
A gazdaságfehérítésből várt büdzsébevétel túlzott, elmaradt a kiadások lefaragása és nem szabta át a program érdemben az adórendszert - vélik elemzők, akik a járulékcsökkentés hatásában is kétkednek
Lapunk olvasói interneten keresztül intézhettek kérdéseket Albert Györgyihez. A riporternõ döbbenten szembesült azzal, hogy az emberek többsége kizárólag a depressziójára, és az alkoholproblémáira kíváncsi. Bármit teszek, csak egy depressziós alkoholista vagyok – fakadt ki a riporternő, aki nagy árat fizet azért, hogy könyveiben őszintén írt élete válságos időszakáról
Megszületett Hajdú Péter hajléktalan show-jának kisbabája. A kisfiú, édesanyja betegsége miatt, szifilisszel jött a világra, a szülőszobán a tévés is jelen volt.
Lead Bódi Sylvi egy munka miatt hét kilót szedett fel, amitől most csak nehezen tud megszabadulni. Le kell mondania az édes finomságokról, a felesleges zsírt pedig szétrobbantják testében.
Az ütközés következtében a személygépkocsiból kiesett a jobb oldalon, az elsõ ülésen utazó 21 éves kunszentmiklósi férfi, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette
Megrettentette a pesti pénzváltókat a keddi Haris közi merénylet. A központi helyeken működő illegális váltók több biztonsági embert fogadtak maguk mellé. A meglőtt szír üzletember életéért továbbra is az Országos Baleseti Intézet intenzív osztályán küzdenek, és szigorúan őrzik.
Az RTL Klub megtalálta az új híradósát a távozó Alföldi Zoltán helyére. A csatorna választottja a harminckilenc éves televíziós újságíró, Ignáth Márk lett, aki jövő hét csütörtökön áll munkába
Mariann minden reggel azzal kezdi a napját, hogy megnézi, milyen kártya van a Borsban. Így van ezzel mostanában több ezer olvasónk: a tízmillió forintos főnyeremény, a két Mitsubishi Colt, de még a tízszer százezer forint is igen vonzó cél. Összegyűjtöttük a leggyakoribb olvasói kérdéseket és válaszokat.
Visszatérnek a rock nagyágyúi. Tavalyi nagy sikerű londoni koncertjei után stúdióba vonult a Led Zeppelin, a Queen pedig már el is készült legújabb albumával.
Gyurcsány Ferenc kormányfő tegnap hozta nyilvánosságra az általa elképzelt adócsomagot. A Bors csokorba szedte a Népszabadságban 4,5 millió forintért megjelentetett hatoldalas írás főbb pontjait. Az elemzés tartalmát felemás módon ítélik meg a vállalkozók, a szakértők és a politikusok: mindannyiuk szerint van benne "jó és rossz" felvetés egyaránt.
Ha a megszerezhető érmek arányában nézzük, minden idők legrosszabb olimpiai szereplését produkáltuk Pekingben. Ennek okait kutatjuk, fenntartva azt, hogy az ország méretéhez és gazdasági teljesítőképességéhez képest a három arany nem is olyan rossz. Sorozatunkban arra próbálunk választ találni, hogy miért éppen most kapta ezt a pofont a magyar sport, s vajon ez már a vég, vagy csak annak kezdete,…