2008. augusztus 8. péntek

aug. 8
12:15
Öt magyar arannyal számol a Bors (BorsOnline)
Ma a megnyitóval megkezdődik az olimpia, de a versenyek csak szombaton rajtolnak. Feltérképeztük, hogy mely sportágakban lehetnek sikereink, azon belül is mely számokban, és kiknek a révén. Segítségül az éremesélyesek programját is idéztük, hogy a sportszeretőknek már ne legyen más dolguk, csak drukkolni.
aug. 8
12:33
Durva fotók a moszkva téri buszbalesetről (BorsOnline)
Akár tömegszerencsétlenséget is okozhatott volna az elszabadult busz a Moszkva téren. A vezetőnélküli jármű péntek reggel eddig ismeretlen körülmények között elindult a végállomásról, és a szemközti oldali buszmegállóba felfutva összezúzott és kidöntött mindent, ami az útjába került. Csupán a szerencsén és a véletlenen múlott a balesetben mindössze egy ember sérült meg könnyebben
aug. 8
12:35
Órákig mentettek a műbalesetnél (BorsOnline)
Több, mint két órán keresztül tartó katasztrófa elhárítási gyakorlatot rendeztek Ferihegyen, szerda éjszaka. A gyakorlat forgatókönyve akár egy hollywoodi film története is lehetne: egy Boeing 737-es leszállás után összeütközik egy parkoló Tu-154-essel.
aug. 8
12:37
Kívülről régi, belül megújult a Dagály (BorsOnline)
Strandokat, fürdőket bemutató sorozatunk következő állomása a pesti Duna-parton található Dagály. Az idén hatvan éves gyógyfürdő ma is sok látogatót vonz. Köszönhető ez mérsékelt árainak, többféle igényt kielégítő, különböző hőfokú medencéinek, tágas, fás, kellemes fekvésű elhelyezkedésének.
aug. 8
13:09
Garami: haragszom Semih Sentürkre (BorsOnline)
Megalázó, ötgólos vereséget szenvedett az MTK a Fenerbahce ellen a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének szerdai visszavágóján. A kék-fehérek a két meccs alapján 7-0-s összesítéssel búcsúztak, ami azt jelenti, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban a 13. idény rajtol el a magyar bajnok nélkül.
aug. 8
13:27
Hirtelen megkopaszodott a sztárműsorvezető (BorsOnline)
Az egykor kihívó szépségéről – és anorexiájáról – híres angol műsorvezető hölgy, Gail Porter (37) ma már nem kerülhet képernyőre, de ez nem tarthatja vissza attól, hogy megmutassa magát. A hölgy ugyanis 2005-ben néhány nap leforgása alatt teljesen megkopaszodott.
aug. 8
13:45
„Magyar” pályán lapátolnak Kovácsék (BorsOnline)
Sári Nándor, aki Kovács Katalinnal, Janics Natasával, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával, Kammerer Zoltánnal, Kucsera Gáborral és Benkő Zoltánnal utazott el a kínai fővárosba, elmondta: mivel a Sunjiban lévő kajakos-kenus pályát magyarok építették, szinte hazai vízeken készülhetnek a rajtig, majd versenghetnek az érmekért.
aug. 8
14:03
Katie Holmes terhes? (BorsOnline)
Az amerikai Just Jared nevű internetes pletykaportál szerint Katie Holmes és Tom Cruise ismét babát várnak. Katie növekvő pocakja találgatásokra ad okot, a pár azonban nem erősítette meg a hírt.
aug. 8
14:21
Szebeni az RTL Klubhoz igazol? (BorsOnline)
Szebeni István az RTL Klub-hoz szerződik – pletykálják a kereskedelmi csatorna folyosóin. A TV2 Aktív című műsorából távozó tévés a hírek szerint Alföldi Zoltán hírolvasó helyére pályázik.
aug. 8
14:36
Babos kiszoríthatja Fülöpöt a válogatottban (BorsOnline)
Közeleg a magyar labdarúgó-válogatott újabb fellépése (augusztus 20-án Montenegró ellen játszik a csapat), s ennek megfelelően Erwin Koeman szövetségi kapitány is kihirdette a bő keretét. A holland szakember huszonhat játékosnak postáztatott meghívót, köztük például annak a Babos Gábornak, aki utoljára négy évvel ezelőtt öltötte magára a címeres mezt.
aug. 8
14:36
Strandmustra lesből (Blikk)
aug. 8
14:54
Vad vádaskodás folyik a kecskeméti parkban (BorsOnline)
Egykori és jelenlegi dolgozók vádolják a Kecskeméti Vadaspark vezetőségét azzal, hogy éheztetik az állatokat, egy hónap alatt húsz élőlény pusztult el. Szakmai hozzá nem értést hangoztatnak, a nevük elhallgatását kérő aktív és felmentett munkavállalók. A park vezetése szerint a vádaskodók csak sérelmeik miatt állnak bosszút.
aug. 8
15:12
Pedofíliával gyanúsítják a néhai NDK leghíresebb zenészét (Blikk)
Gyermekek szexuális zaklatásának gyanújával letartóztatták Kurt Demmlert, a néhai NDK egyik legismertebb rockzenészét, szövegíróját. A még folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva a hatóságok csak annyit árultak el, hogy a megrontási esetek több évvel ezelőtt történtek.
aug. 8
15:12
Jön a roncsderbi királya (BorsOnline)
Thierry Baesso előtt mindenki fejet hajt a roncsderbisek világában, hiszen ő az önborítás világbajnoka. Nem mindennapi rekordja: 60 perc leforgása alatt hatvanszor fordítja át a versenyautóját saját tengelye körül – benne ülve persze.
aug. 8
15:30
Morgan Freeman elválik (BorsOnline)
Morgan Freeman ügyvédje megerősítette, hogy 24 éve tartó házasságának Myrna Colley-Leevel vége. A 71 éves színész felesége ugyanis beadta a válókeresetet, hűtlenségre hivatkozva.
aug. 8
15:48
Cindy Crawford cicit villantott (BorsOnline)
Cindy Crawford még mindig férjével, Rande Gerberrel nyaral George Clooney luxusjachtján, Szardínia partjainál.
aug. 8
16:06
Herzigova pucér cicivel tért vissza (BorsOnline)
Eva Herzigova egy szál bugyiban pózol az olasz GQ magazin címlapján. A cseh modell kisfia születése óta a pikáns sorozattal tér vissza a köztudatba.
aug. 8
16:24
Punkok takarítanak a Szigeten? (BorsOnline)
Meggizzasztják a jövő héten kezdődő Sziget fesztivál szervezőit a sztár fellépők. A zenészeket ugyanis megelőzték hosszú kívánságaik, amelyeket nem mindig könnnyű teljesíteni. Az egyik punk csapat valószínűleg nagytakarításra készül, mert azt kérte a szervezőktől, hogy a színpad mögött és a színpad mellett is legyen hat darab ötvenliteres kuka, műanyag zsákokkal, továbbá négy partvist kértek két…
aug. 8
16:24
Paul Newmannek napjai vannak hátra (Blikk)
Feladta küzdelmét a tüdőrákkal, és hazament a kórházból meghalni
aug. 8
16:42
Paul Newman végleg elhagyta a kórházat (BorsOnline)
Paul Newman felhagyott a kemoterápiával, és közölte családjával: otthon szeretne meghalni, ezért elhagyta a kórházat, és visszatért feleségéhez Joanne Woodwardhoz, ami egyben azt is jelenti, hogy az Oscar-díjas színész gyógyításáról lemondtak az orvosok és ő maga is.
aug. 8
17:18
Beyoncét kifehérítették (BorsOnline)
Amikor Beyonce Knowles aláírta a szerződést a L’Oreallal, azzal a kikötéssel vállalta a cég arcának szerepét, hogy külsejét nem változtatja meg. A kozmetikai cégóriás azonban cserébe nem tett ilyen ígéretet, és legutóbbi kampányában a kreol bőrű Beyoncét radikálisan kifehérítették.
aug. 8
17:20
Harmincasok lettek Feróék (BorsOnline)
Idén ősszel Városliget egy napra babos kendőbe borul. Októberben ünnepli ugyanis harmincadik születésnapját a Beatrice együttes a Petőfi Csarnokban.
aug. 8
17:36
Íme az új R-Go gida! (Blikk)
Kinga bájával vette le a lábáról Szikora Robit
aug. 8
17:36
Britney Spears egymillió dollárra tartja bikinis fotóit (BorsOnline)
Britney Spears egymillió dollárért kínálta megvételre egy sztármagazinnak a róla készült fotósorozatot, mint exkluzív felvételeket. Az énekesnő azonban úgy tűnik egy kicsit elszállt, mert testét mexikói nyaralása alatt szétfotózták a lesifotósok, a fehér bikinis sorozatot pedig már a fél világ láthatta.
aug. 8
21:12
Gusztustalannak nevezte a Guardian a magyar sportolónők ruháját (BorsOnline)
Rendesen kiosztotta az egyik vezető brit napilap online újságírója az olimpiai megnyitón felvonuló magyar sportolónők ruháját. Carrie Dunn szerint ugyanis a Makány Márta által tervezett, pipacsos kosztüm volt a leggusztustalanabb formaruha az idei felhozatalból.
aug. 8
22:06
Olimpiai megnyitó - Beköltözött a béke a „Madárfészekbe” (BorsOnline)
Ma megnyitották a sporttörténelem második kommunista államában a 29. nyári olimpiát. Szovjetunió után, 2008-ban a Kínai Népköztársaság rendezi nyári játékokat. Augusztus 24-ig 204 ország 11 ezer sportembere küzd 302 aranyéremért.

2008. augusztus 9. szombat

aug. 9
6:12
Jakupcsek otthagyja a TV2-t (Blikk)
Tíz év és a szülés után kész, vége
aug. 9
6:14
Harrison Ford nélkül nincs Indiana Jones! (Blikk)
Megnyugodhat a régészprofesszor rajongótábora, George Lucas bízik a koros színészben
aug. 9
6:16
Letartóz- tatták Deperdieu fiát (Blikk)
Guillaume holtrészegen borult fel motorjával egy alagútban
aug. 9
7:24
Albert Györgyi nem fogadhat örökbe babát (BorsOnline)
Bár a neves tévés újra szerelmes, s negyedik házasságára készül, egy álma biztosan nem válhat valóra: nem lehet kisbabája. A hatályos törvények szerint ugyanis örökbefogadó és örökbefogadott között legfeljebb 35 év lehet a különbség, Györgyi pedig már 44 esztendős.
aug. 9
7:42
Szikora: Kinga az új gidánk - fotóval (BorsOnline)
Megtalálták a pornóbotrányba keveredett R-GO gida utódát. A legendás együttes új üdvöskéje egy huszonkét esztendős, tökéletes alakú táncosnő.
aug. 9
7:44
Soma retteg hogy belepusztul az alváshiányba (BorsOnline)
Terapeutával készül legyőzni a félelmeit Soma, mivel ő is bevállalta az RTL Klub új valóságshowjának megpróbáltatásait. A Mamagésa felejthetetlen kalandnak tartja, hogy szerepelhet a műsorban, az alvástól azonban rettenetesen fél, mivel hosszú évek óta csupán füldugóval és szemvédővel tudja álomra hajtani a fejét, és ezeket nem viheti magával a dzsungelbe.
aug. 9
8:00
Molnár Anikó segít gazdit találni az árva ebeknek (BorsOnline)
Egy nap van csak hátra a Bors Örökbefogadó Napig: holnap délelőtt 10 órakor várjuk az állatbarátokat az Illatos út 23/a alatt, hogy 14 órára már a telep összes kutyája gazdára találjon. Terecskei Rita és Molnár Anikó is vállalta, hogy segédkezik az örökbefogadásnál.
aug. 9
8:18
Részegnek hitte az orvos Hofi Géza koponyasérült unokatestvérét (BorsOnline)
„Az esélyt sem adták meg a férjemnek, az életben maradásra” - mondja zokogva Anna néni, aki februárban veszítette el élete párját. Az elkeseredett asszony szerint a veszprémi kórházban részegnek titulálták Lászlót, és órákig nem kezelték érdemben. A városban mindenki ismerte a zenészként dolgozó férfit, aki Hofi Géza unokatestvére volt.
aug. 9
8:20
Főiskolai tanár lesz a Fidesz szóvivője (BorsOnline)
A kormány és az ellenzék kommunikációs igazgatója is katedrára lép a Dunaújvárosi Főiskolán. Szíjjártó Péter (Fidesz) és Baráth Péter (Miniszterelnöki Hivatal) kommunikációs igazgatók közösen – de felváltva – fogják okítani a hallgatókat a politikai beszédmódra és stratégiákra.
aug. 9
8:54
Győzelemmel kezdtek az olimpián a női kézilabdások (BorsOnline)
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián. Hajdu János szövetségi kapitány csapata 30-24-ra nyert a svéd együttes ellen a nyitófordulóban, tájékoztatott az MTI.
aug. 9
9:12
Huszonöt kilót hízott az éhező F. László (BorsOnline)
Alig várja F. László, hogy a bíróságnak is megmondhassa: rettentően bántja az a vád, hogy különös kegyetlenséggel, előre kitervelten meg akarta ölni a kislányát. Ő imádta a családját, és jót akart, amikor a megtisztulás érdekében közös elhatározásból éheztek feleségével, Andreával.
aug. 9
9:48
Kásás anyukája: az egész világ a fiamtól retteg! (BorsOnline)
Kásás Tamás mamája egyszerre három tévén kíséri figyelemmel fia meccseit. Az olimpikon édesanyja azt mondja, az idén már nem izgul: gyermekének ez a negyedik olimpiája, ha aranyérem nélkül jönne haza, akkor is megtett mindent, amit a vízilabda sportban lehet.
aug. 9
10:06
NOX Szilvi semmi pénzért nem vetkőzik (BorsOnline)
A fórumunkra érkezett beírások szerint olvasóink nagyon szeretnék meztelenül látni Péter Szabó Szilviát, a NOX gyönyörű énekesnője azonban ellenáll a Playboy 2 milliós ajánlatának.
aug. 9
10:42
Indul a Sziget! - Bódítók nélkül emlékek is maradnak a buliról (BorsOnline)
Amíg a fiatalok nagy lelkesedéssel, addig a szülők aggodalommal eltelve várják az idei Sziget fesztivált. Az ősök elsősorban a drogoktól, az alkoholtól és a szextől féltik gyermekeiket. Nem kell azonban megtiltani a szigetelést, alapos felkészítéssel bárki megóvhatja gyermekét a rá leselkedő veszélyektől.
aug. 9
11:00
Nőtt az ország optimizmusa (BorsOnline)
Optimistábbak az internetező magyarok az elmúlt hónapokhoz képest saját és az ország gazdasági helyzetét, valamint a politikai pártokat illetően. A témában a politológusok is megosztottak.
aug. 9
11:02
Íme az olimpia legrondább formaruhái! – fotókkal (BorsOnline)
Hihetetlen felháborodást váltott ki olvasóinkból is a magyar lányok olimpiai formaruhája. Mint, ahogy azt tegnap megírtuk, a Guardian bloggere, az ötkarikás játékokon felvonuló nemzetek közül, a mieink öltözetét találta a leggusztustalanabbnak. Nos, van egy rossz hírem: az első hallásra felháborító és szinte már-már megalázó kijelentéssel, úgy látszik mi, magyarok is erősen bólogatva egyetértünk.…
aug. 9
11:18
Ezüstből van az olimpiai aranyérem (BorsOnline)
Eszmei értéke felbecsülhetetlen, a valóságban azonban nyolcezer forintnál nem ér többet az olimpiai arany.
aug. 9
11:36
Hargitai Beát dzsungelben kínozza a TV2 (BorsOnline)
Ősszel önálló mûsort kap Hargitai Bea – értesült a Bors. A TV2 üdvöskéje Uri Geller mûsorában tûnt fel a producereknek, akik elolvadtak bombasztikus formájától, és a kamerák elõtt mutatott alakításaitól. A szõkeség úgy tudott sírni, és rettegni, ahogy egy profi színész. Mindez főszerepet hozott neki.
aug. 9
12:12
Meg akarták ölni Busht és Obamát (BorsOnline)
Merényleteket hiúsított meg az amerikai rendőrség: a két célpont pedig nem más volt, mint George W. Bush amerikai elnök, illetve az egyik elnökjelölt, Barack Obama. A 22 éves, „vadász” becenévre hallgató férfinél a politikusok pontos programját és fegyverarzenált találtak a nyomozók.
aug. 9
12:48
Nevezzen és nyerjen a Bors főzőversenyén! (BorsOnline)
Fantasztikus volt a hangulat a Bors tavalyi borsos tokány főző versenyén, így aztán nem is volt kérdés: idén is kipróbáljuk, ki készíti a legjobban el ezt az ételt. Augusztus 30-án szombaton Szentendrén dől majd el a nagy kérdés, és bárki nevezhet ötödmagával.
aug. 9
13:06
Clooney megint becsajozott (BorsOnline)
George Clooney még még mindig barátaival tölti nyaralását luxusjachtján Szardínián, azonban az eddig szomorkás hangulatú sármőr most ismét vidám, hiszen két gyönyörű, hosszúcombú modell hölgy érkezett hozzájuk a napokban, akiket Clooney széles mosollyal fogadott.
aug. 9
13:24
F1 - Ha nyer a McLaren, Dennis kiszáll a buliból (BorsOnline)
Ron Dennis hócipője alighanem tele van a Forma-1-es autósporttal. A McLaren főnöke ugyanis az Auto Motor und Sport című lapnak azt nyilatkozta: örökre kiszáll a száguldó cirkuszból, ha az istálló két versenyzője, a brit Lewis Hamilton vagy a finn Heikki Kovalainen közül valamelyik megszerzi a pilóták vb-címét.
aug. 9
13:24
Falfirkák miatt pipult be Sarkozy fia (Blikk)
Antiszemita feliratok jelentek meg az elnök fiával kapcsolatban
aug. 9
13:42
Lebukott a miskolci, rózsaszín gumikesztyűs rabló (BorsOnline)
Rózsaszín gumikesztyűben, gyereksapkában és egy jókora késsel járt rabolni egy 23 éves fiatalember Miskolcon, amíg el nem fogták.

Keresés