Király Linda egyik testvére, Viktor bejutott a Megasztár-jelöltek közé. A Bors információi szerint a tehetséges fiatal jó esélyekkel indul, tehetségének köszönhetően állítólag már a luxusvillába költöző döntősök között érezheti magát.
Oltár elé áll a Jóban rosszban sorozat dögös pultoslánya, Madár Veronika a jövő nyáron. A vörös színésznő kezét egy hete, Párizsban kérte meg kedvese, Richárd. Vera azonnal igent mondott.
Két egymás mellett álló épületre, melyben gyermekek is voltak, hajnalban Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek, egy, az ajtón kilépő nőt pedig lábon lőttek
Három pénzéhes embernek sikerült lerombolnia, amit hosszú évek alatt a magyar idegenforgalomban dolgozók kemény munkával felépítettek. A Dohány utcai Club 69 nevű éjszakai klubban három svéd férfitől 445 ezer forintot követeltek néhány pohár italért, és amikor kifogásolták a túl magas számlát, kényszerítették őket a pénz átadására. A három tettest letartóztatták, emberrablással gyanúsítják.
Szépségkirálynővel utazik Palik László egy egzotikus szigetre. A Bors információja szerint ugyanis az Rtl Klub új, őszi műsorába, a Celeb vagyok, ments ki innen! című reality showba egy szépséget is meg akar nyerni a szenvedésekre, a legnagyobb esélyes pedig Horváth Éva.
Ismert, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) valamennyi olyan labdarúgót visszarendelt az olimpiáról, akinek Európában van szerződése, és a klubjuk előzetesen nem járult hozzá kínai szereplésükhöz.
Három orosz Szu-24-es repülő hatolt be a grúz légtérbe és bombákat dobott le Kareli településre; Moszkva kérésére összehívják az ENSZ BT rendkívüli ülését
Megérkezett Pekingbe az újabb magyar küldöttség, amelynek tagja volt a Sári Nándor vezette kajakos csapat, Szávay Ági teniszező, néhány fiatal úszó, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a triatlonszövetség elnöke és Gyenesei István, sportot felügyelő önkormányzati miniszter is.
Nagy feltűnést keltett a minap Pink. A vadóc énekesnő ugyanis egy fűnyíróval cirkált a Santa Monica-i Sunset Boulevard-on a járókelők legnagyobb megdöbbenésére.
Visszatérhetnek a lakók a fővárosi Dobozi utca 19-es számú bérházába, ahol szerda este a 3. emeleti aládúcolt lépcsőház életveszélyessé vált, emiatt nyolc lakásból 29 embert költöztettek ki.
Vége a visszaszámlálásnak, vegyünk nagy levegőt, no meg egy jó hangosan csörgő vekkert, szerelkezzünk fel félhavi kávéadaggal, és kiáltsuk világgá: rajt! Kezdődjék az olimpia. Világszerte. Mindenkinek. Pistának például.
Barack Obama demokrata amerikai elnökjelölt népszerűségi hátrányán, és anyagi gondjain kíván segíteni a hollywoodi csillag, Geroge Clooney. Az adománygyűjtő akción a színész is beszédet mond, amit 1000 dollárért hallgathatnak meg a résztvevők, de ha még egy vacsorát is el szeretnének költeni az illusztris társaságban, ennek tízszeresét kell kicsengetni.
Tegnapra kiderült: az MSZP-n kívül egyik párt sem hisz a Pénzügyminisztérium által közzétett gazdasági adatoknak. Legutóbb Gusztos Péter SZDSZ-es ügyvivő kérdőjelezte meg az adatok hitelességét.
Egy közvélemény-kutatás szerint az oroszok 46,9 százaléka mondta azt, hogy Oroszország beavatkozása nem lenne helyes, 53,1 százalék szerint viszont be kell avatkozni a eseményekbe
Meglepő, de akár ön is ismerheti Brad Pittet! Régóta tartja magát az elmélet, miszerint bolygónkon bárkit meg lehet találni hat, vagy annál kevesebb emberen keresztül. Ezt az elképzelést amerikai tudósok is alátámasztottták.
Dombovári Vanda évekig nem vette észre, pedig a Nagy Ő ott állt a szeme előtt. A Reggeli, valamint a MeneTrend műsorvezetője 12 éve ismeri kedvesét, Balázst, de csak most teljesedett ki szerelmük.
Egész évben gyűjtögetett a nyaralásra, de mindig közbejött valami, ami fölemésztette a családi aranytartalékot? Nos, sokakkal megesik ez. Ám ha úgy véli, hogy ősszel és télen meg tud majd birkózni a részletfizetési csekkekel, érdemes körülnézni, milyen hiteleket kínálnak a pénzintézetek, és máris kezdődhet a vakáció. Ám mielőtt igent mondana egy csábító ajánlatra, térképezze föl alaposan a…
Mindegyik gyermekétől három-négy utódot szeretne Orbán Viktor. A Fidesz elnöke ugyanakkor tudja: még jó sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy feleségével, Anikóval 20 unokával játszhassanak.