2008. augusztus 8. péntek

aug. 8
10:11
George Clooney Obamának gyűjt (BorsOnline)
Barack Obama demokrata amerikai elnökjelölt népszerűségi hátrányán, és anyagi gondjain kíván segíteni a hollywoodi csillag, Geroge Clooney. Az adománygyűjtő akción a színész is beszédet mond, amit 1000 dollárért hallgathatnak meg a résztvevők, de ha még egy vacsorát is el szeretnének költeni az illusztris társaságban, ennek tízszeresét kell kicsengetni.
aug. 8
10:24
Vezették a ©koda Fabiát a Miss Balaton versenyzői (hirado.hu)
A Miss Balaton tizedik évfordulójának apropójából idén a szokásostól eltérően két korcsoportban is indulnak versenyzők
aug. 8
10:26
Gyenge lábakon áll a forint (hirado.hu)
Az eurót 236,10/20 forinton jegyezték délelőtt kilenc óra után
aug. 8
10:27
Csak a szocik hisznek Veresnek (BorsOnline)
Tegnapra kiderült: az MSZP-n kívül egyik párt sem hisz a Pénzügyminisztérium által közzétett gazdasági adatoknak. Legutóbb Gusztos Péter SZDSZ-es ügyvivő kérdőjelezte meg az adatok hitelességét.
aug. 8
10:28
Férjhez megy és gyermeket vállal Albert Györgyi? (hirado.hu)
"A világ legboldogabb menyasszonya vagyok"
aug. 8
10:30
A Mercedes-Benz Hungária Kft. 20 százalékkal növelte személygépkocsi értékesítését 2008 első felében (hirado.hu)
Június végéig az értékesített Mercedes-Benz személyautók száma 897 volt (tavaly: 749), a növekedés húszszázalékos
aug. 8
10:42
Ez háború - orosz lapvélemények a dél-oszétiai eseményekről (hirado.hu)
Egy közvélemény-kutatás szerint az oroszok 46,9 százaléka mondta azt, hogy Oroszország beavatkozása nem lenne helyes, 53,1 százalék szerint viszont be kell avatkozni a eseményekbe
aug. 8
10:44
Molotov-koktélt dobtak több házra Piricsén: az OCÖ szerint etnikai támadás történt (hirado.hu)
Az éjszakai támadás áldozatai a cigány kisebbséghez tartoznak, egy nőt lábon lőttek, az asszonyt súlyos sérülésekkel kórházban ápolják
aug. 8
10:45
Dóra: Beckhamet én is megtalálnám (BorsOnline)
Meglepő, de akár ön is ismerheti Brad Pittet! Régóta tartja magát az elmélet, miszerint bolygónkon bárkit meg lehet találni hat, vagy annál kevesebb emberen keresztül. Ezt az elképzelést amerikai tudósok is alátámasztottták.
aug. 8
10:45
Vanda rátalált a szenvedélyes szerelemre (Blikk)
Dombovári Vanda évekig nem vette észre, pedig a Nagy Ő ott állt a szeme előtt. A Reggeli, valamint a MeneTrend műsorvezetője 12 éve ismeri kedvesét, Balázst, de csak most teljesedett ki szerelmük.
aug. 8
10:47
Megfontoltan nyaraljon hitelből! (BorsOnline)
Egész évben gyűjtögetett a nyaralásra, de mindig közbejött valami, ami fölemésztette a családi aranytartalékot? Nos, sokakkal megesik ez. Ám ha úgy véli, hogy ősszel és télen meg tud majd birkózni a részletfizetési csekkekel, érdemes körülnézni, milyen hiteleket kínálnak a pénzintézetek, és máris kezdődhet a vakáció. Ám mielőtt igent mondana egy csábító ajánlatra, térképezze föl alaposan a…
aug. 8
10:47
Óriás bulit tart a Piramix (Blikk)
A nagy csapat fele is az ifjakkal játszik
aug. 8
11:00
Szerelmi vallomások (hirado.hu)
A franciák nagyon gyöngédek a nőkkel."
aug. 8
11:02
Meghalt egy magyar kamionos Olaszországban - bennégett a járműben (hirado.hu)
A balesetben elhunyt magyar kamionsofőr személyazonosságát egyelőre nem tudták megállapítani
aug. 8
11:03
Orbán húsz unokát szeretne (BorsOnline)
Mindegyik gyermekétől három-négy utódot szeretne Orbán Viktor. A Fidesz elnöke ugyanakkor tudja: még jó sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy feleségével, Anikóval 20 unokával játszhassanak.
aug. 8
11:04
Tömeges elbocsátás az Interfructnál (hirado.hu)
A cég szeptemberig 700 dolgozójától válik meg
aug. 8
11:06
Ingyenes a belépés az Oasis koncertjére (hirado.hu)
Hihetetlen, de igaz...
aug. 8
11:18
Riadalom a Moszkva téren: a BKV azonnali vizsgálatot rendelt el az elszabadult busz ügyében (hirado.hu)
Eltolt egy utasvárót, majd egy gyorsétterem falának ütközve állt meg a 156-os BKV busz péntek reggel a Moszkva téren
aug. 8
11:21
Új villát vett Berlusconi (BorsOnline)
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ismét költött iszonyatos vagyonából: a Maggiore tónál vett magának egy (újabb) luxus villát. A 71 éves playboy most már tényleg válogathat, hol pihenje ki fáradalmait: Milánóban egy kúriával, Szardinián és Bermudán is egy-egy villával rendelkezik, most pedig a 30 hálószobás, Correnti villát vette meg.
aug. 8
11:36
Kaszába esett egy férfi Gacsályon - a szerszám halálra sebezte (hirado.hu)
A baleset helyszínére riasztott orvos már nem tudott segíteni a szerencsétlenül járt férfin
aug. 8
11:39
Betty és Feri buzdítja az örökbefogadókat (BorsOnline)
Egyre népszerűbb a Bors Örökbefogadó Nap: Kozma Tamás szerint sokan látogattak el hozzájuk a cikkeink nyomán, hogy megnézzék és elvigyék a kuytáikat. Varga Feri és barátnője Betty már régebben is járt náluk, és most megígérték: vasárnap is visszatérnek.
aug. 8
11:54
A Fidesz "informatikai kordonról" és "modern cenzúráról" beszél (hirado.hu)
A Fidesz azt kifogásolta a kormanyszovivo.hu honlappal kapcsolatban, hogy az online tájékoztatókon az eddigi tapasztalatok szerint 5-6 kérdésre lehet csak választ kapni
aug. 8
11:56
Augusztus 15-e után bírságra számíthatnak a MÁV ÁBE-s autósok (hirado.hu)
A PSZÁF visszavonta a MÁV ÁBE működési engedélyét, így akinek nincs új kötelező gépjármű-felelősség biztosítása, az akár 100 ezret is fizethet
aug. 8
11:57
Kifehérítették Beyoncét? (Blikk)
Több internetes fórum is azzal vádolta meg a L'Oreal kozmetikai órisácéget, hogy legújabb hirdetésében "kifehérítette" Beyonce Knowles bőrét. Az Elle magazinban megjelent fotókon az énekesnő haja szinte szőke, és bőre is jóval fehérebb a megszokottnál. A cég tagadja a vádakat.
aug. 8
11:58
Vonat-szerencsétlenség Csehországban! 10 halott, legalább száz sérült! (hirado.hu)
A szerelvény Prága és Krakkó között közlekedett, amikor a sínekre egy híd ráomlott és az EuroCity belerohant annak törmelékeibe
aug. 8
12:00
Matyó lagzi a Sóstói Múzeumfaluban (hirado.hu)
A közönség pénteken először az előkészületeket nézheti meg, az ételeket délután 2-kor lehet megkóstolni, a lakodalmas menet pedig 4 órakor kezdődik
aug. 8
12:12
Kifehérítették a csokibőrű énekesnő bőrét? (hirado.hu)
A szépségóriásnak baja lehet Beyonce gyönyörű bőrével?
aug. 8
12:14
Terrortámadással fenyegették meg az Air Chinat (hirado.hu)
"Felszólítjuk az Air China légitársaságot, hogy azonnal állítsa le összes járatát. Máskülönben bombatámadást indítunk, a repülők pedig az olimpiai létesítményekbe fognak csapódni"
aug. 8
12:15
Öt magyar arannyal számol a Bors (BorsOnline)
Ma a megnyitóval megkezdődik az olimpia, de a versenyek csak szombaton rajtolnak. Feltérképeztük, hogy mely sportágakban lehetnek sikereink, azon belül is mely számokban, és kiknek a révén. Segítségül az éremesélyesek programját is idéztük, hogy a sportszeretőknek már ne legyen más dolguk, csak drukkolni.
aug. 8
12:16
Szicíliában mólónak ütközött egy szárnyashajó - sok sérült (hirado.hu)
Trapani kikötőjében történt balesetben legalább 81-en megsérültek, egy nő állapota életveszélyes
aug. 8
12:18
Tragikus hadgyakorlat: megölt egy kiskatonát a felrobbant aknavető (hirado.hu)
A felrobbant aknavető gyakorlatilag teljesen széttépte az ukrán katonát
aug. 8
12:30
Újabb narancssárga riasztást adott ki az OMSZ! Viharzóna érte el Magyarországot (hirado.hu)
Bozóki István meteorológus szerint felhőszakadás, és jégeső is lehet, és a 100 km/órás széllökések sem kizártak
aug. 8
12:33
Durva fotók a moszkva téri buszbalesetről (BorsOnline)
Akár tömegszerencsétlenséget is okozhatott volna az elszabadult busz a Moszkva téren. A vezetőnélküli jármű péntek reggel eddig ismeretlen körülmények között elindult a végállomásról, és a szemközti oldali buszmegállóba felfutva összezúzott és kidöntött mindent, ami az útjába került. Csupán a szerencsén és a véletlenen múlott a balesetben mindössze egy ember sérült meg könnyebben
aug. 8
12:35
Órákig mentettek a műbalesetnél (BorsOnline)
Több, mint két órán keresztül tartó katasztrófa elhárítási gyakorlatot rendeztek Ferihegyen, szerda éjszaka. A gyakorlat forgatókönyve akár egy hollywoodi film története is lehetne: egy Boeing 737-es leszállás után összeütközik egy parkoló Tu-154-essel.
aug. 8
12:37
Kívülről régi, belül megújult a Dagály (BorsOnline)
Strandokat, fürdőket bemutató sorozatunk következő állomása a pesti Duna-parton található Dagály. Az idén hatvan éves gyógyfürdő ma is sok látogatót vonz. Köszönhető ez mérsékelt árainak, többféle igényt kielégítő, különböző hőfokú medencéinek, tágas, fás, kellemes fekvésű elhelyezkedésének.
aug. 8
13:09
Garami: haragszom Semih Sentürkre (BorsOnline)
Megalázó, ötgólos vereséget szenvedett az MTK a Fenerbahce ellen a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének szerdai visszavágóján. A kék-fehérek a két meccs alapján 7-0-s összesítéssel búcsúztak, ami azt jelenti, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban a 13. idény rajtol el a magyar bajnok nélkül.
aug. 8
13:24
Részletek az elszabadult buszról! A BKV szerint személyi mulasztás történhetett (hirado.hu)
Az is elképzelhető, hogy a sofőr elfelejtette behúzni a kéziféket - mondta a BKV szóvivője
aug. 8
13:26
Példa történetek (hirado.hu)
A magyar férfiak viszonzatlan szerelme...
aug. 8
13:27
Hirtelen megkopaszodott a sztárműsorvezető (BorsOnline)
Az egykor kihívó szépségéről – és anorexiájáról – híres angol műsorvezető hölgy, Gail Porter (37) ma már nem kerülhet képernyőre, de ez nem tarthatja vissza attól, hogy megmutassa magát. A hölgy ugyanis 2005-ben néhány nap leforgása alatt teljesen megkopaszodott.
aug. 8
13:42
Vadterelés miatt útlezárás a 75-ön (hirado.hu)
A forgalmat rendőrök irányítják
aug. 8
13:44
A Sziget élvonalába vágynak az ukrán zenekarok (hirado.hu)
A Sziget fesztiválon idén a nagyszínpadon olyan együttesek, illetve előadók lépnek fel, mint az R.E.M., a Sex Pistols, a Jamiroquai, Alanis Morissette, a Kaiser Chiefs és a The Killers
aug. 8
13:45
„Magyar” pályán lapátolnak Kovácsék (BorsOnline)
Sári Nándor, aki Kovács Katalinnal, Janics Natasával, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával, Kammerer Zoltánnal, Kucsera Gáborral és Benkő Zoltánnal utazott el a kínai fővárosba, elmondta: mivel a Sunjiban lévő kajakos-kenus pályát magyarok építették, szinte hazai vízeken készülhetnek a rajtig, majd versenghetnek az érmekért.
aug. 8
13:46
Almássy indulna az MDF elnöki posztjáért (hirado.hu)
Részletes elnöki programmal akkor áll majd a nyilvánosság elé, ha hivatalosan is jelöltté válik
aug. 8
13:48
Előzetesbe került a miskolci drogkereskedő (hirado.hu)
Az elmúlt napokban ketten is meghaltak a borsodi megyeszékhelyen heroin-túladagolásban
aug. 8
13:50
A Sziget fesztiválok története (hirado.hu)
1993-ban a világ legolcsóbb és legjobb nyaralásának nevezték a szervezők az úgynevezett diákszigetet
aug. 8
14:03
Katie Holmes terhes? (BorsOnline)
Az amerikai Just Jared nevű internetes pletykaportál szerint Katie Holmes és Tom Cruise ismét babát várnak. Katie növekvő pocakja találgatásokra ad okot, a pár azonban nem erősítette meg a hírt.
aug. 8
14:21
Szebeni az RTL Klubhoz igazol? (BorsOnline)
Szebeni István az RTL Klub-hoz szerződik – pletykálják a kereskedelmi csatorna folyosóin. A TV2 Aktív című műsorából távozó tévés a hírek szerint Alföldi Zoltán hírolvasó helyére pályázik.
aug. 8
14:36
Babos kiszoríthatja Fülöpöt a válogatottban (BorsOnline)
Közeleg a magyar labdarúgó-válogatott újabb fellépése (augusztus 20-án Montenegró ellen játszik a csapat), s ennek megfelelően Erwin Koeman szövetségi kapitány is kihirdette a bő keretét. A holland szakember huszonhat játékosnak postáztatott meghívót, köztük például annak a Babos Gábornak, aki utoljára négy évvel ezelőtt öltötte magára a címeres mezt.
aug. 8
14:36
Strandmustra lesből (Blikk)
aug. 8
14:36
Terhes nő sérült meg egy balesetben Borsodban (hirado.hu)
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a magzat nem szenvedett sérülést

Keresés