A január-májusi reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,9 százalékos növekedése mellett - 0,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva
Szinte napra pontosan a borzalmas bűncselekmény után két évvel egymás szemébe néztek a felgyújtott lány, Pénzes Henrietta szülei és a gyilkosságért elítélt K. András édesanyja, Juca mama. A különös találkozást az áldozat szülei szorgalmazták: egyikük sem hiszi el, hogy az akkor 15 éves, alig 40 kilós fiú egyedül követte el ezt a brutális bűntettet.
Teljes csendben szült Jessica Alba – árulta el a gyönyörű amerikai színésznő az amerikai OK! Magazinnak. Az exkluzív interjúban a fiatal kismama arról is beszélt: néha úgy érzi, mintha gyermeke még egy másik világban élne.
Lelki okokkal magyarázta a móri mészárlással gyanúsított Weiszdorn Róbert, hogy nem ment el saját válóperére. A bíróság nélküle is kimondta házassága felbontását.
A Magyar Gádra tiszteletbeli elnöke, Vona Gábor is támogatója és egyben szervezője annak a magát népfőiskolának tituláló intézménynek, melyet alapítói - értelmezésük szerint - az állami közoktatás hiányosságainak ellensúlyozására hoztak létre. A hároméves kurzus végén tanúsítványt is kapnak a hallgatók, azonban ez, Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman szerint mit sem ér.
Németh Krisztián, az U19-es futball-válogatott csatára úgy véli, hogy a spanyolok elleni, mai Eb-csoportmeccsen jobban fognak játszani, mint az első találkozón Bulgária ellen. A csehországi Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott a bolgárokat 1-0-ra verte.
Az sokszor előfordult már, hogy valaki azért nem kapott meg egy állást, mert valamely kisebbséghez tartozik, s az is, hogy azért nem vették fel, mert nő. Sajgó Lászlóval viszont éppen az volt a baj, hogy férfi.
Olyan rendészeti stratégia szükséges, amelyet széles politikai konszenzussal fogadnak el a döntéshozók, s így nem írják át majd évente a stratégia irányát - közölte Bencze József
Véget ért a nyár egyik labdarúgó átigazolási szappanoperája. Tegnap ugyanis a brazil Ronaldinho 2011. június 30-ig érvényes szerződést kötött az AC Milannal. A Barcelonát maga mögött hagyó zseni közel 5 milliárd forintnyi összeget fizetett érte.
Cegléd lett Farkasházi Réka új otthona. A Barátok közt Kertész Mónikáját alakító színésznő ideiglenesen költözött vidékre családja, mivel rengeteg fellépést vállalt országszerte, s úgy gondolta egyszerűbb, ha kisfiát a szüleire bízza, amíg férjével együtt dolgozik.
Szomorú, hogy a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. véglegesen megszüntette a másfél literes visszaváltható kristályvizes palack forgalmazását - közölte Rétvári Bence
Britney Spears félti húga, Jamie Lynn újszülött kislányát. Az énekesnő szerint ugyanis anyja, Lynnie el akarja venni a kislányt, és ugyanúgy sztárt akar faragni belőle, ahogyan két lányából is. Méghozzá bármi áron.
Victoria Beckham kissé bizonytalanul, férje, David támogatásával távozott egy los angelesi étteremből és csak segítséggel tudott beszállni kocsijába. Victoria az utóbbi időben folyamatosan berúg.
Arany, ezüst helyett ma már állatokra is specializálódnak az enyveskezű tolvajok. Ezúttal Bandit, az öthetes csacsit vitték el a Maistro Lovas Klubból, pedig édesanyja nélkül a kis patás még életképtelen.