A Boston Celtics hazai közönség előtt kilenc ponttal nyert a Detroit Pistons ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti döntőjének nyitányán
Az angol Everton 27 éves hátvédjének nevét a szórakozott adminisztrátor elmulasztotta időben feltenni a keretlistára, ezért nem tarthat társaival Kínába
Életveszélyes májsérüléssel ápolják a debreceni Kenézy Gyula Kórházban a 46 éves Tibort: azt a pénzszállítót, akit hétfőn este lőtt hasba egy fekete csuklyás férfi a Malompark Bevásárlóközpontnál. Tibor társa gyorsan kapcsolt, hátratolatott az autóval, így a rabló és társa zsákmány nélkül menekült el.
Nagy fába vágta a fejszéjét az a három magyar kalandor, akik egy 12 méter hosszú vitorlással úgy hajózzák körbe a bolygónkat, hogy egyszer sem kötnek ki. A százmillió forintot felemésztő expedíció így szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatos életvitelre.
„Van egy fiú, aki azt mondja, hogy szeretne velem találkozni, de közben nem hív fel, nem ír sms-t, és másik lánnyal jelent meg a buliban is. Úgy érzem, csak szexelni akar, azt is mondja, hogy megérti, ha nemet mondok, de nekem nagyon tetszik. Mit döntsek?” – Kérdezi Melinda
Kedden az esti órákban meghalt Raksányi Gellért. Úgy tudjuk, a Nemzet Színésze álmában távozott az élők sorából. 83 évet élt. Utolsó napjait a Hospice Házban töltötte.
Julia Roberts végre megmutatta legkisebb gyermekét, a 11 hónapos Henryt. A színésznő új filmjének forgatási szünetében játszott bensőségesen csemetéjével, hiszen Roberts újra belevette magát a munkába, mióta visszanyerte bomba alakját.
Az érdekvédő abból vonta le következtetését, hogy a kormány nem támogatja azt a törvénymódosítást, amely ifjúságvédelmi felelős kötelező alkalmazását garantálná
Olyan biztosra van szükség, aki nem annyira jogi, mint inkább pszichológiai szempontból közelít a problémákhoz - közölte Szabó Máté általános ombudsman
Juhász Csaba a település polgármestere a hirado.hu-nak elmondta: a nevelőtestület, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat mind az öt jelöltet ma hallgatja meg, döntés holnap várható az ügyben
"Ez a határozat a TV-nézők és a futballszurkolók számára is kedvező, hiszen így a legjobb focistákat láthatják a döntőben - persze, ha az elődöntőben nem kapnak piros lapot"
Spanyolország honvédelmi minisztere anya lett. A terhesen hivatalba lépő Carme Chacon-t hétfő éjjel egy Barcelona melletti kórházba szállították, ahol életet adott első gyermekének. Az anya és a baba is jól vannak – a miniszteri bársonyszék sorsa még kérdéses.