Hatalmas Káma Szutra-bulit szervez három szexi nő: Kis Hegedűs Réka, Keleti Györgyi, illetve Michelle Wild. A jövő heti partin a legdögösebb lányt keresik, akinek az est végén 500 ezer forint üti a markát. A férfiaknak sem kell bánkódniuk, a háziasszonyok ugyanis a nekik leginkább tetsző pasit is kiválasztják.
Megáll az ember esze, ha végig hallgatja Nagy Kriszta Tereskova dalszövegeit a Fábry-show felvételein. Mint azt a Blikk már megírta a műsor közönsége szó szerint fellázadt a „művésznő” hangvételén. Több vendég felháborodottan vonult ki a stúdióból a dalszöveg hallatán.
Bekeményített a francia rendőrség, és ismét megbüntette a Forma–1-es klasszist, Lewis Hamiltont a tavaly decemberi kihágása miatt – 130 helyett 196-tal döngetett a Laon melletti autópályán.
Márciusban a Magyar Gárda feloszlatásával összefüggésben indított per első tárgyalási napján, több újságírót nem engedtek be a tárgyalóterembe a gárda tagjai
Pornósztár volt, és minden durva jelenetet bevállalt Dita von Teese. Az eredetileg Heather Sweet névre keresztelt sztár tucatnyi felnőtt filmben szerepelt, amelyekből egy leszbikus pornó felkerült az internetre is.
A kilenc harmadik osztályos fiú és lány azt tervezte, hogy egy üveg papírnehezékkel leütik a tanárt, aztán megkötözik és belédöfnek egy törött húsvágó kést
A szakítás azt a célt szolgálta, hogy mind az MSZP, mind az SZDSZ ismét egységessé váljon, és visszaszerezze elveszített támogatóit - mondta az MDF elnöke
Jakaya Kikwete tanzániai elnök megelégelte, hogy az afrikai országban a sámánok megölik és megcsonkítják az albínókat, mert úgy hiszik, hogy ez szerencsét hoz. Az államfő ezért szerdán több rendeletet is hozott a védelmükben.
A balástyaiak nem hittek a szemüknek, amikor három nappal azután, hogy gereblyét vágott egy férfi tarkójába, T. Ilona leszállt a háromórás buszról. A rettegő helyiek petícióznak, hogy rács mögé kerüljön a gyilkos asszony.
Hat év után idén végre pont kerülhet a móri ügyre, a Fővárosi Főügyészség ugyanis benyújtotta a vádiratot a Fejér Megyei Bíróságra a móri mészárlás egyetlen élő gyanúsítottja W. Róbert ellen.
BUDAPEST – Egy hét különbséggel hozza világra első babáját a szép híradós és a húga, Mariann. Akár romantikus film is készülhetne az édestestvérek boldogságáról!
Nem jósolnak hosszú életet a kisebbségi kormánynak a választók. Egy felmérés szerint leginkább előre hozott választásokat szeretnének, Orbán esetleges visszatérésének megítélése azonban vegyes