N. Lászlón és W. Róberten kívül egy harmadik ember is tudhatott a móri mészárlás részleteiről Szebenyi István szerint. A férfi találta meg a tarjáni erődben a bankrablásnál és a veszprémi postásgyilkosságnál használt lőszereket és fegyvereket.
Előbb-utóbb minden nő elérkezik kilmax időszakába. Ennek jelentkezése változó lehet, tünetei azonban gyakran azonosak. A hőhullámok, izzadás, fáradtság, esetenként depressziós hangulat és egyéb kísérői valamilyen mértékben mindenkinél jelentkeznek. Ezek azonban gyógyszerek nélkül is megszüntethetők a megfelelő kezeléssel és természetes hatóanyagokkal.
Kétszer is bíróság elé állítottak egy makói férfit ugyanazon a napon, mert engedély nélkül vezetett. F. Jánosnak sosem volt jogosítványa. Korábban is elkapták őt a rendőrök, és eltiltották a vezetéstől, ennek ellenére továbbra is vezetett. Amikor újra ellenőrizték a Csongrád megyei városban, már bírósági ügy lett a szabálytalanságból. Ám ez sem tartotta vissza, stílusosan a tárgyalásra is autóval…
A tervezetet előterjesztő belügyi tárca a közlekedés biztonságának javulását, a halálos kimenetelű közúti balesetek statisztikájának kedvezőbb alakulását várja a változásoktól
Erdei Zsolt tizedik alkalommal védheti meg WBO félnehézsúlyú vb-övét szombat este Drezdában. Madár a nála 13 centivel magasabb amerikai Abronnal kesztyűzik. A magyar világbajnok leglelkesebb drukkere május 17-i ellenfele, a Sláger Rádió műsorvezetője, Bochkor Gábor.
Tari László 31 nap alatt 734 kilométert gyalogolt a legendás zarándokúton, az El Caminón. A 62 éves sikeres vállalkozó úgy érezte, ha végigmegy a Szent Jakab-úton, megszabadulhat a benne felgyűlt sértettségtől, haragtól, megalázottságtól. Azóta már a második Caminóra készül. Ezúttal ezer kilométert akar menetelni.
Már biztosra vehető, hogy Zamárdi szabadstrandján ünnepelhetjük július 10-11-12-13-án - többek között - a B-52s csapatát, RICHIE HAWTIN-t, MYLO-t, valamint NICOLA CONTÉ-t
Az AAA Zrt. szeretné tisztázni a BKV Zrt.-vel kötött megállapodással kapcsolatos vádakat; egy kommünikében azt állítják a kiszivárgott 2,5 milliárdos összeg a "plafon" volt
Tony Blair volt brit miniszterelnök legatyásodott – legalábbis nem volt nála annyi pénz, hogy egy vonatjegyet meg tudjon venni. A potyautas milliárdost ugyan elkapták, de kidumálta magát: így megúszta a büntetést.
Szombaton az aranyérem szempontjából a legfontosabb rangadóra kerül sor az angol labdarúgó-bajnokságban, miután a listavezető Manchester United a három ponttal mögötte álló Chelsea-hez látogat
A budapestiek, illetve a turisták nagy meglepetésére hortobágyi hatos ökörfogat haladt át tegnap a városon. A hagyományos pásztorruhát viselő gulyások vezette szekeret szürke marhák húzták – az esemény szervezői e fajtára igyekeztek felhívni a figyelmet.
Korábban a tavaly januártól érvényes új környezetvédelmi - szennyezőanyag-kibocsátási - szabályokat és a gazdasági lassulást, azon belül az építőipar gyengeségét okolták a cégnél a gyengébb eredményekért
A Játékforrás Élménykuckó a 2008-as Gyerek Szigeten különleges élményt kínál: életkortól függetlenül tematikusan felépített gondolkodásfejlesztést az intelligencia négy fő területére vonatkozóan
Palcsó Tamás úgy érzi révbe ért és legszívesebben világgá kürtölné boldogságát. Az egykori megasztáros minden alkalmat megragad, hogy szerelmét bizonyítsa választopttjának, Annamáriának. A fiatalok már össze is költöztek, és ha minden jól megy, hamarosan eljegyzik egymást.
Az eredmény nagy javulását, különösen a tavalyi visszaeséshez képest, a vállalati minőségi és innovációs stratégiának, továbbá a profiltisztításnak tulajdonították