Az Alice Csodaországban című sikerkönyvet számtalanszor filmre vitték már, és szinte minden egyes változata díjak tucatjait zsebelhette be. Az 1999-es változatban olyan sztárok szerepelnek, mint Martin Short, Ben Kingsley és az Oscar-díjas Whoopi Goldberg. Utóbbi még farkat is növesztett szerepe kedvéért.
A mikroszkóp lencséin keresztül egyetlen csepp vér is tucatnyi információt árul el az egész test egészségi állapotáról. No, persze csak akkor, ha hozzáértő szemek vizsgálják a számítógépre csatlakoztatott nagyítóeszköz monitorra kivetített képét. Dr. Tamasi József belgyógyász-természetgyógyászt, a vércseppanalízis egyik hazai szakértőjét arra kérte lapunk, hogy ismertesse e korszerű vérvizsgálati…
Többen is megsérültek, egy embert pedig helikopterrel kellett kórházba szállítani, miután egy teherautó és egy kisbusz ütközött egymásnak az 5-ös főúton
Megvannak a pekingi olimpiai játékok első nagy vesztesei: a macskák. A kínai kormány meg akar szabadulni az összes utcán kóborló állattól, ezért begyűjtik őket, hogy éttermi vendégek tányérján végezzék. Az állatvédők hevesen tiltakoznak.
Fülöp herceg, II. Erzsébet brit uralkodó férje ismét elszólta magát, ezúttal hastáncosnők egy csoportja előtt. Az „alkalmat” most négy hastáncos asszony fellépése szolgáltatta, akik vendégként jártak a walesi Swansea egyik általános iskolájának hétvégi rendezvényén.
Az SZDSZ elnöke azt mondta: a népszavazás eredménye miatt jelentősen csökkent az orvosok és a tanárok pénze, elvesztek az ösztöndíjemelés és a kórházi ellátás javításának legfontosabb forrásai
Dombóvári Vanda kétségtelenül a legszínesebb képernyős a magyar média palettáján. Az RTL Klub, csinos szőke műsorvezetője sugárzik az életvidámságtól, az energiától, és ez az öltözködésén is meglátszik.
Horn Gábor a választási éjszakán enyhén szólva szabadabban fogalmazott a kelleténél, mentségére legyen mondva, a nagy izgalomban, nem tudatosult benne, hogy minden mozdulatát kamerák lesik. Így eshetett meg, hogy Gyurcsány Ferenc értékelő beszéde közben az SZDSZ-es államtitkár szája szegletéből, a Hír tévé operatőre előtt, velős vélemény buggyant ki: "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a…
Megmutatta gömbölyödő pocakját Nicole Kidman. A negyvenéves színésznő eddig gondosan takargatta a hasát, most azonban lencsevégre kapták, amikor személyi edzőjével gyalogolt Los Angelesben.
Vasárnapi jelentések szerint az olimpia idején a nyári játékok helyszíneire tervezett merényleteket az a banda, amelynek tagjait Kína muzulmánok lakta észak-nyugati részén ölték meg