Áramkimaradást, árvizet, közlekedési káoszt okozott a Johanna ciklon a Brit-szigeteken. A 120-130 kilométeres óránkénti szél a dagállyal párosulva óriási pusztítást végzett: embereket fújt el, fákat döntött ki, városokat zárt el a külvilágtól. A viharnak ráadásul még mindig nincs vége.
Kis híján tömegverekedés tört ki a Fővárosi Bíróság földszinti ülésterme előtt, ahol ma tárgyalták a Magyar Gárda ügyét. Civilek és gárdisták taposták egymást, hogy bejussanak az ülésterembe, majd a gárda néhány tagja és a szintén a terembe igyekvő Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) képviselői lökdösődni kezdtek. Mindeközben gárda tagjai egyesével engedték be a nekik tetsző sajtóorgánumok…
Az előzetes információk szerint a múzeumkerti ünnepségen a miniszterelnökön kívül Sólyom László köztársasági elnök sem lesz ott, Szili Katalin viszont megjelenik a rendezvényen
A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve, az egyesületi keretet felhasználva végzi
Az ungvári polgármesteri hivatal január végén adott utasítást méreginjekciós lövedékek beszerzésére és a városban rendkívüli mértékben elszaporodott gazdátlan kutyák kiirtására
A FIFA azért fenyegette meg nemzetközi tiltással a spanyol szövetséget (RFEF), mert az ottani sportvezetés meghatározta, mikor legyen a RFEF tisztújító közgyűlése
ssagyarmat önkormányzata a januárban megfogalmazott felterjesztésben azzal indokolta szándékát, hogy új helyzetet teremtett a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság megszűnése
A MÁVINFORM tájékoztatása szerint sokat, akár másfél órát is késhetnek a vonatok a bombariadó miatt a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony valamint a Budapest-Szolnok-Lőkösháza vonalon
A Mikroszkóp Színpad igazgatóját a Fejér Megyei Bíróság négy rendbeli adócsalás bűntette miatt - nem jogerősen - egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte hétfőn