Internetre szakosodott programozókat keres az al-Kaida Afganisztánban. Oszama bin Laden, aki az elmúlt tíz évben még mobiltelefont sem vett a kezébe, internetet pedig még életében nem használt, egyik főparancsnokát bízta meg a kényes feladattal: kutasson fel olyan számítógépes szakembereket, akik megszervezik számára, hogy blogon, azaz netes naplón keresztül üzenhessen a világnak.
Nem lesz virág a múlt héten elhunyt Jeff Healey sírján. A 41 éves korában rákbetegségben elhalálozott gitáros családja azt kéri az gyászolóktól, hogy a csokrokra szánt pénzt egy rákellenes alapítvány számlájára utalják át.
Nagy-Britanniában takarítják a hétfői Johanna nevű ciklon pusztítása miatt keletkezett károkat, miközben készülnek a kedd este érkező újabb ítéletidőre
A rádiós reklámban az urológiai intézet azt is ígéri, hogy a pácienseknek sportmagazinokat, ingyen pizzát és - borogatás céljából - mirelit borsót is házhoz szállíttat
A kiállított Accord mellett az FCX Clarity és a CR-Z is bemutatkozik, s a Honda standján a márka sorozatgyártású modelljeinek és versenygépeinek egész sora megtekinthető
Az amerikai profi golfozót, Tripp Isenhourt rossz esetben akár egy évre is börtönbe csukhatják, ugyanis a sportoló megölt egy védett sólyomfajtát. Ráadásul a bűnt sportolás közben, sporteszközzel követte el.
A svájci UBS bank elemzői 2006-ban megjósolták, hogy Olaszország lesz a világbajnok, s – mint tudjuk – igazuk lett (az elődöntősök 50, a negyeddöntősök 75, a nyolcaddöntősök 81 százalékát találták el).
Megtisztulást emleget a profi férfi teniszezők szervezete. Az ATP az utóbbi időben elharapodzó fogadásoknak akar gátat szabni, mellyel kapcsolatban az utóbbi időben egyre több játékos keveredett botrányba.