Hétfőn jelentette meg az egykori Hooligans basszusgitáros Móritz Norbi új zenekara, a Star Positive debütáló lemezét. A Ki nevet a végén… című korong a csapat szerint vidám, színes, stílusában beskatulyázhatatlan rockot tartalmaz. A lemezbemutató március elsején lesz a Wigwam Rockclubban.
Jean Reno, a kivételes színész Bécsbe jön az Interwetten Jótékonysági Gálára, és március 13- án délután a póker- elődöntőkből a nyolc, döntőbe került játékossal fog élőben pókert játszani!
Kihallgatták Polgár Tamás bloggert a rendőrségen péntek délelőtt, amikor a bírói engedéllyel készített titkosszolgálati lehallgatás jegyzőkönyveit tárták a Tomcat néven ismertté vált férfi elé. Védője szerint nem találtak terhelő adatot.
Négy zenekar lép fel február 18-án, a Mission búcsúturnéjának budapesti állomásán: a britek, a Dead Guitars és a szegedi Variola mellé a hazai Dark Hős, Mátyás Attila csatlakozik saját zenekarával.
BUDAPEST – Hujber Ferenc (33) bűnös. A III. kerületi bíróság rongálás miatt egy évre próbára bocsátotta a színészt, aki tavaly május 9-én a Mammutban a IV. emeletről lehajította a juj.hu főszerkesztőjének, Körmendi Gábornak a kameráját. A Valami Amerika és a Jóbanrosszban sztárja igazából örülhet, hogy ennyivel megúszta, hiszen ha a földszinten ráesik valakire a kamera, akkor komoly sérülést is…
Az írósztrájk megy, az Oscar-show jön - méghozzá a szokott pompával, kitűnő hollywoodi szereposztásban előadva. George Clooney, Helen Mirren, Forest Whitaker, Nicole Kidman és Harrison Ford is az Oscar-díjak átadói között lesznek.
Szerelmes a Harry Potter filmek sztárja, Emma Watson. A varázslótanonc segítőjét, Hermionet alakító brit színésznő a vad rockerbe, Johnny Borrellbe zúgott bele.
A svéd királyi család három német lapot perelt be becsületsértéséért, nevezetesen azért, mert hamis képeket és történeteket publikáltak róluk. A pereket még decemberben indította a királyi család, bocsánatkérést és kártérítést követelve. A jogi feladatokkal Matthias Prinz német ügyvédet bízták meg.
Az esztergomi rendőrgyilkos édesanyja tudta, hogy fia pisztollyal várja a családi veszekedésükhöz kiérkező rendőröket, de hozzátartozója védelmében ezt nem mondta el az intézkedő járőrpárnak - jelentette be Bencze József rendőr altábornagy pénteken Tatabányán, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő értekezletén.
Régi poénnal élve mellbedobással győzött Amy Smart. A fiatal, szőke színésznő ugyanis egy divatbemutatóra volt hivatalos, de szűk felsőjéből kibuggyant formás melle. A fotósok pedig ahelyett, hogy a felvonuló modelleket fotózták volna, a színésznő mellét fényképezték.
Őrizetbe vette az uniós pályázati csalás két gyanúsítottját a vám- és pénzügyőrség. Sipos Jenő közleményében arra emlékeztetett, hogy a hatóság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feljelentése alapján rendelt el nyomozást, az Európai Közösség pénzügyi érdekei megsértésének kísérlete miatt.
Épen és egészségesen, Gyöngyösön került elő az az idős férfi, akinek felkutatására helikopter bevetésével indított akciót Heves határában a rendőrség - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-t.
Az egyre emelkedő benzinköltségek, és az egyre nehezedő közlekedés a városokban az autógyáraktól is megkívánta azt a szemléletet, hogy a városi közlekedéshez speciális modellek kellenek
A hitvesi ágyban erőszakolta meg 13 éves lányát egy horvát férfi. Az anya minden alkalommal hallotta gyermeke keserves sikoltozását, sőt sokszor végig is nézte, de másfél évig nem tett semmit.
A képviselő-testület azt követően dönthetett a kérdésben, hogy a népszavazást kezdeményező állampolgárok száma nem érte el a helyi választópolgárok 25 százalékát
Cseh Laci nem az a típus, aki sokat beszél a magánéletéről. Most mégis elárulta, hogy utolérte a szerelem, a boldogság: kivételt tett a Blikk-kel, és bemutatta barátnőjét