Teljes titoktartás mellett nyomnak egy Albert Györgyiről szóló könyvet, amelyet a szerző, Nógrádi Gergely Halottak napjára akar megjelentetni. Utolsó szerelme, Galsai Dániel ugyancsak írásra adta a fejét, de a hírek szerint mások is hasonló terveket dédelgetnek.
A hétvégén összecsomagolt, és elköltözött a családi fészekből Pataky Attila – értesült a Bors. Az énekes nagyvonalú volt, csak a személyes tárgyait vitte magával, a ház minden berendezése a válófélben lévő feleségénél, és közös kisfiúknál maradt.
Két énje van Benkő Dánielnek, állítja a magamutogató lantművész lánya. Dalma édesanyjával él, de heti egy napot apjánál tölt, s szerinte a botrányhős otthon mintaapa, csak a kamerák előtt vetkőzik ki magából. Nem csoda, ha a tizennyolc éves lányt alaposan meglepte, amikor apját pucéran látta viszont a képernyőn.
Ismert emberek barátságát élvezte K. Dóra, akit 3 éves kislányával együtt lemészárolt a férje szombaton hajnalban. Jaksity Kata műsorvezető sírásban tört ki, amikor megtudta, hogy meggyilkolták Dórát, akivel egy osztályba járt az általános iskolában. Noszály Sándor szóhoz sem jutott a döbbenettől, ő a gimnáziumból ismerte az áldozatot. A Bors közben megtalálta azt az asszonyt, aki utoljára élve…
Megdöbbentő eredményt hozott az Országos Kriminalisztikai Intézet felmérése: a 13-15 évesek 79 százaléka volt már részeg, és 8 százalékuk egyszer már kipróbált valamilyen kábítószert. Ráadásul a fiatalok körében egyre elfogadottabb az agresszivitás. Felvetődik a kérdés: mit lehetne tenni ez ellen?
Heikki Kovalainen sem sokáig bírta, hogy Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke gusztustalanul kivételez Lewis Hamiltonnal. Egy finn lapnak elpanaszolta, a brit mellett esélye sincs a jó szereplésre.
Újra sebészkés alá fekszik Keleti Györgyi. A szőke szépség azonban nem hatalmas melleit akarja megváltoztatni, hanem húsos, feltöltött ajkait szeretné kisebbé tenni. Keleti György lánya már nagyon várja a műtétet, hiszen elege van abból, hogy műnőnek tartják.
Egyre több, eddig nem ismert részlet bukkan elő Jörg Haider halálával kapcsolatban. Most előkerült az a 18 éves fiú, akivel a halálos baleset előtt egy melegbárban iszogatott a karintiai tartományfőnök.
Törőcsik Mari még nincs túl az életveszélyen, de állapota stabilizálódott – közölte a Nemzeti Színház vezetősége tegnap esti közleményében. A Nemzet Színészének gyógyulása érdekében a család kérésére további információkat nem közölt a színház.
Ma nagy bejelentésre készül a Démász Szeged. Sokan tudni vélik, hogy Petrovics Kálmán, a kajak-kenusok igazgatója nyilvánosságra hozza, hogy a női csapat kikkel egészül ki. Állítólag Janics Natasa mellé sikerült megnyerni Kovács Katalint is.
Helyreállítják a mohácsi Szabadság-zátony eredeti állapotát és szabadstrandot is építhetnek, miután az Európai Unió támogatja az 500 millió forintos beruházást.
Havi húszezer forintért végez mentést a hétvégén megrendezett V. Berényi IRO Mentőkutya Vizsga és Verseny abszolút győztese, Yuppy. Kevésnek tűnhet az összeg, pedig nem az: ugyanis nem bevételről, hanem kiadásról van szó. A gazdi, Veres Katalin ennyit költ az eb fenntartására, az edzésekre és a bevetésekre.
A hétvégén a különleges borok szerelmesei, valamint az ősz és a szüret kedvelői megismerkedhetnek a tokaji borok valamennyi fajtájával és jótékony hatásaival
A koffeinmérgezéssel is számolnia kell annak, aki túlzottan sok energiaitalt fogyaszt. A népszerű frissítők némelyikének ugyanis olyan magas az élénkítőszer-tartalma, mintha 10–15 kóláét sűrítették volna egyetlen 2,5 decis dobozba. A szakértők ezért arra intenek: csak mértékkel pörgesse magát ezekkel a szénsavas üdítőkkel!