Détár Enikő és Gallusz Niki javában készül a Chicago című előadásra, amit holnap és szerdán láthat a nagyérdemű a Madách Színházban. Niki bevallotta, gyakran nézi a takarásból kolléganőjét.
Lehet-e egy mellékhelység az otthon éke? Nos, még a kényes ízlésű sztárok is sorban állnak a dán formatervezők extravagáns vécéülőkéiért. A budapesti Museion No. 1. galériában ezúttal megtekinthető az a 10 egészen különleges vécédeszka, amelyek közül egyikre a híres popcsillag, Madonna is rátette a kezét - illetve az ülepét.
2009. március 23-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel az AC/ DC. Az ausztrál zenekar honlapján található turnénaptár szerint immár hivatalosan is biztosra vehetjük, hogy Angus Youngék megmutatják, hogyan zúznak ötven év felett.
Három nap alatt 1815 kilométert tett meg Kalmár Balázs két társával együtt, hogy megdöntsék az egyhuzamban vonatozás rekordját. A pilisjászfalui kalandorok vonatsíneken barangolták be az országot úgy, hogy egy állomáson kétszer sosem mentek át. A tervbe vett 2100 kilométerről csak a – hazai vasúti menetrendben oly gyakori – késések miatt csúsztak le, de az eddigi csúcsot így is megdöntötték.
Így a jelenleg érvényes adótörvény marad hatályban, a tervezett adóegyszerűsítés egy újabb csomagban kerülhet a parlament asztalára, de arra már nem vonatkozik a november 15-i határidő
Ma bemutatták Brüsszelben a teljes “celebtörp” galériát. A “Happy Smurfday Euro Tour” alatt olyan ismert személyiségek, mint Ördög Nóra (műsorvezető, RTL Klub), Náray Tamás (divattervező), a Benetton család (Olaszország), Axelle Red (énekes és dalszerző, Belgium), Albert Uderzo (az ‘Asterix” rajzolója, Franciaország), Mikis Theodrakis (zeneszerző, Görögország) és sok más híresség álmodta és…
Elkészült Britney Spears új szexis videoklipje, amelyben a pophercegnő sikamlósra izzadt testtel vonaglik a szaunában, időnként azonban átváltozik mixernővé, sofőrré vagy titkárnővé. A pophercegnő átváltozásaival azt szeretné kifejezni, hogy a pasik minden nővel elmennek.
Az ausztrál horror folytatódik. Feltehetően, a két hete eltűnt skót turista, Arthur Booker jegygyűrűjét találták meg annak a krokodilnak a hasában, akit két társával együtt fogtak be a vadőrök az Endavour folyóban Cooktown közelében.
Óriási tragédia érte Gérard Depardieu-t! A híres francia színész fia, Guillaume Depardieu ma 37 esztendős korában elhunyt egy Párizs közelében fekvő kórházban.
Az MKB leállt a devizahitellel, pletykák szerint az Allianz is erre készül. Az OTP, az Erste és a Raiffeisen "gondolkodik". A BB, a Citibank, a K&H és az UniCredit viszont hitelez
Tünde és Tamás talán még sosem volt olyan boldog, mint életük utolsó pillanataiban: a két fiatal imádta egymást, fűtötte őket a szerelem, rohant mellettük a táj, arcukba csapott a szél, s mint egy fékezhetetlen ló, repítette őket a motor. Aztán jött a kanyar, és vége mindennek. Tündéért és Tamásért tegnap megkondultak a harangok.
A pénzügyi államtitkár szerint máris 10 millió forinttal többet ér a kormányzati negyednek szánt terület, melyet - egy napilap szerint - hajléktalanok leptek el
Sebestyén Balázs kárörvendően kineveti a dzsungel hőseit. Örömmel, maró gúnnyal tálalja a Celeb vagyok, ments ki innen szereplőinek a feladatokat, amelyek teljesítése közben is folyamatosan röhörészik a sztárokon. Láthatóan élvezi, hogy a megaláztatásokat ő közölheti a hírességekkel.
Kegyetlennek és személyeskedőnek tartja Friderikuszt a Megasztár 4-ből kipottyantott Ambrus Rita. A fiatal lány szerint a televíziós annyi tiszteletet sem adott meg neki, ami pedig minden embernek járna. Mester Tamás szintén nem lelkesedik kollégája stílusáért.
Elkezdődött Antal Imre hagyatéki tárgyalása. A néhai műsorvezető szeretett barátja, Jenei Józsi arra vár, hogy hivatalosan is eldőljön, kihez kerülnek Imre egykori tárgyai, köztük kedvenc zongorája.
Azt követelik iraki orvosok, hogy operáció előtt a betegek és a hozzátartozók nyilatkozatban mondjanak le az erőszak alkalmazásáról arra az esetre, ha a műtét nem sikerül
Minden idők legnagyobb magyar életbiztosítási csalását leplezte le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI): a 16 gyanúsított közel 200 millió forinttal károsította meg a biztosítókat. A csalók F. Sándor miatt buktak le, aki nem jól játszotta el saját halálát.