Orvosai szerint még egy műtét és leszakad az arca a világ egykor legsármosabbnak tartott énekesének, Tom Jones-nak. A sztár annyira túlzásba vitte a műtéteket, hogy lassan rá sem lehet ismerni.
Szakítani tudni kell. Van, aki egy kávézóban, van, aki telefonon, de akad olyan is akad, aki szeretkezés után találja alkalmasnak a pillanatot, hogy kidobja párját. Libor Anita és Valuska László szánalmas és olykor mulatságos történeteket gyűjtöttek egy csokorba arról, hogy az emberek olykor a legváratlanabb pillanatban és a legfurcsább indok miatt bontják fel a párkapcsolatokat.
Napjainkban már nincs olyan ember az országban, akinek családtagjai, ismerősei közt vagy éppen ő maga ne lenne cukorbeteg. Ez, a szinte járványszerűen terjedő betegség 171 millió embert érint a világon és ha nem kezelik, akkor súlyos szövődményeket okoz, például vakságot, impotenciát vagy a végtagvesztést. Orvosi kezeléssel, életmód változtatással azonban kiválóan kezelhető és karbantartható a…
Sorozatos balszerencse sújtja Ekker Károlyt, Kisbodak község polgármesterét: nemrég elesett és eltörött a kulcscsontja, azután németországi nyaralásán kapott vírusos tüdőgyulladást, alig két hete pedig egy súlyos autóbalesetben törte el a lábát. Ekker úr félve teszi fel a kérdést: mi jöhet még?
Óriási hajrában gyakorolnak a Rippel-fivérek, akik a hetedik világrekordjukra készülnek. Így az edzések mellett másra már nem is marad idejük, még a szerelem is háttérbe szorul.
A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso jéghideg fejjel autózott. Jutalma nem maradt el, tegnap Fudzsiban újra nyert, amint tette azt a Szingapúr GP-n is. A világbajnoki címért versengő, az összetettben éllovas brit Lewis Hamilton az élről indulva, a tőle megszokott rámenős stílusban küzdött. Erre ráfizetett, ugyanis csak a 12. helyen ért célba. Mivel ezért nem jár pont, a világbajnoki…
A rendőrség szerint gyorsan hajtott, mindeközben pedig el is aludt a volánnál a szombaton autóbalesetben meghalt osztrák szélsőséges nézeteiről ismert Jörg Haider.
Béla megismerkedik egy lánnyal, aki minden szempontból tökéletesnek tűnik. Csinos, humoros és az ágyban is jó vele. Béla úgy érzi végre minden tökéletes, amikor a lány végzetes hibát követ el.
Súlyos szenvedélybeteg az 52 éves Németh Pál: az alkohol után a játékgépek rabjává vált. Családja már nem bírja nézni önpusztítását, de eltaszítani sem akarja. Most abban reménykednek, hogy egy rehabilitációs program visszahozza őt a valódi életbe.
Hogyan telik egy tökéletes nap? A Ceglédbercelen lakó Bokros-família szerint az a legfontosabb, hogy együtt legyen a család. Bokrosék nem csak szimpatikusak, hanem szerencsések is: ők nyerték meg a Bors 100 ezer forintját. S ha már így alakult, rögtön bebizonyították, hogy ők a levegőbe beszélnek: egy közös állatkerti sétával ünnepelték a nyereményüket.