A veterán díva, Tina Turner közel a hetvenhez is kirobbanó formában van és ezt az egész világ számára egyértelművé szeretné tenni, hiszen ismét koncert körútra indult.
Britney Spears nagyon megbánta, hogy annak idején fűvel-fával összefeküdt és naponta mutogatta vagy a fenekét vagy a nemi szervét. Az énekesnő ráadásul nem szakíthat teljesen botrányos múltjával: hiszen új szexképek kerültek elő róla, továbbá egy pornóvideó is fenyegeti.
Mit tud tenni a hazai szexipar visszaszorításáért? - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc kormányfőnek egy chatelő az ATV műsorában. A miniszterelnök bevallotta: eddig nem foglalkozott ezzel a kérdéssel .Pedig megtehette volna, a prostituáltak már többször jelezték, hogy nagy bajok vannak.
Napi hat-hét óra bringázás után kevés energiája marad a szerelmeskedésre Lance Armstrongnak. Márpedig az amerikai világsztár mostanság inkább teker, hiszen fejébe vette, hogy újra a csúcsra ér – a kerékpársportban.
Hajszálon múlt, hogy nem üli le két éves börtönbüntetését az a férfi, aki még 2006-ban kevert mérget barátja sörébe. Sz. István (75) megkönnyülten vette tudomásul a Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amelyet 4 évre függesztett fel a bíróság.
Hiába félti-óvja magánéletét Bajnai Gordon, mégsem tudja teljesen titokban tartani. A Bors ugyanis megtudta, hogy mintegy négy hete megszületett a fejlesztési miniszter harmadik gyermeke, egy kislány.
Végül 901 ezer forintért kelt el az olimpiai bajnok magyar válogatott és Kemény Dénes szövetségi kapitány aláírásával ellátott vízilabda azon a jótékonysági árverésen, amelynek bevételét a budapesti Pető Intézet kapja meg.
Együtt nyaralt Tunéziában Kefir, Danny Blue, Caramel és Rúzsa Magdi. A hazafelé tartó repülőgép azonban kétszer is sikertelenül próbált felszállni, emiatt Kefir kisebb összetűzésbe keveredett a személyzettel.
Egész este ugráltatták Rózsa Györgyöt a Vacsoracsata résztvevői, Jáksó László és társai gonosz tréfával teremtettek jó hangulatot az egykori játékmesternél.
A Siófok–Honvéd találkozóval ma folytatódik a Soproni Liga, de a labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának két legpikánsabb mérkőzésére szombaton kerül sor.
Multimilliomos lesz-e Heath Ledger hároméves kislánya? Ez a tétje annak a pereskedésnek, amely a tragikusan fiatalon elhunyt színész családja, és biztosító társasága között indult. A rokonság ugyanis lemondott a sztár örökségéről a kis Matilda javára, de a cég nem akarja kifizetni a tragédia után járó pénzt, mert ügyvédei szerint nem zárható ki az öngyilkosság.
Több tízezer hangszer várja a zenerajongókat a Syma sportcsarnokban október 3.-tól 5.-ig. A Hangfoglaláson a hangszerek minden elképzelhető és elképzelhetetlen fajtája megtalálható majd. Emellett a hang-, a fény-, a színpad-, a stúdió-, színház, és a diszkó-technika összes elemével találkozhat a látogató.
Barátságos emberek, változatos táj, gazdag történelmi múlt és kiváló program lehetőségek. Címszavakban ezekre számíthatnak azok, akik ellátogatnak a Dél–Dunántúlra. A régió központja, Pécs ráadásul 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz.
Bekérették a szlovák külügyminisztériumba ma a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét, minden jel szerint a szlovák fél lépése válasz arra, hogy Göncz a szlovák-magyar viszonyban fennálló feszültségek miatt előző nap magához kérette Juraj Migast
Barátaival játszott a hétéves kisfiú, amikor egy hatalmas rottweiler rátámadt. A kutya hátulról kapta el Rhys koponyáját és kis híján kettéharapta. Ha az édesapja, aki többször leütötte a vérengző állatot, nincs a közelben, a kisfiú már nem élne.
Fogta magát két kismama, és önálló showműsort csinált. Fehér Adrienn 2 és 4 éves, Jónás Andrea 2 éves gyermeke mellett álmodta színpadra az Álomlányokat, amit háromszor is nagy sikerrel játszottak a nyáron Székesfehérvárott, és október 17-18-án Budapesten is bemutatnak a Ruttkai Éva Színházban.
Ugyan Dzsudzsák Balázs csak csereként lépett pályára a Liverpoolban 3-1-es vereséget szenvedő PSV Eindhovenben, de alig 15 perc is elegendő volt a számára, hogy felvillantson valamit képességeiből.
Kőkemény kérdésekre kell majd válaszolni azoknak, aki január 12-e után az Amerikai Egyesült Államokba akarnak utazni. Igaz, úgy tűnik vízumra már nem lesz szükség, de egy részletes kérdőív kitöltésére igen. A kérdések feltehetően még a nemi hovatartozást is firtathatják, sőt arra is válaszolni kell, hogy az illető volt-e már kém.