Az őszi fáradtságnak, amely „nyavalya” egyaránt érinti a gyerekeket, a felnőtteket és az idősebbeket a galagonya az egyik leghatékonyabb természetes ellenszere. A piros bogyót termő bokor levele ugyanis olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek segítenek az idegeskedés, stressz okozta szívpanaszokat leküzdeni, továbbá megbirkózni mind a magas, mind az alacsony vérnyomással.
Az ellenzéki párt olyan tanácsot szeretne, amely képes ismét hitelessé tenni magyar költségvetési- és gazdaságpolitikát, szemben a közös MSZP-MDF javaslattal
Mozart muzsikájára táncoló paripák, sorompók fölött repülő lovasok és megannyi lélegzetelállító produkció részesei lehettek azok, akik a hétvégén ellátogattak a budapesti vásárvárosban megrendezett Ló ünnepe fesztiválra. A sztárvendég a világ legjobb lovasait foglalkoztató Le Cadre Noir de Saumur, a Francia Nemzeti Lovasiskola volt.
Janus Pannoniust kedden 16 órakor a bazilika altemplomában, Dulánszky Nándor püspök mellett helyezik végső nyugalomra, addig bárki leróhatja tiszteletét előtte
Érdemes kiélvezni az utolsó napsugarakat, a vénasszonyok nyara már csak néhány napig tart. Az utóbbi hetek langymelege egészen a hosszú hétvége kezdetéig tart, addig kellemes, 20 fok körüli hőmérséklet, igazi kirándulóidő várja a természetbe vágyókat.
A forint reggel még kicsit erősödött, de azután több hullámban is gyengült, a jegybanki kamatdöntés bejelentése után 270-ig is elszaladt az euro árfolyama
Megelégelte a pasi utáni hajszát Jennifer Aniston, és úgy tűnik újra megtalálta a boldogságát egykori szerelme John Meyer oldalán. Amióta újra összejöttek, elválaszthatatlanok, a hét végét is együtt töltötték egy hollywoodi szállodában.
Úgy néz ki, hogy az idei év a nagy visszatérések éve. A Metallica és Britney Spears után most a legsikeresebb fehér rapper, Eminem jelentette be, karácsonyra tervezett visszatérését. Az egykori botrányhős, polgári nevén Marshall Mathers, saját, műholdas rádióadóján oszlatta el a találgatásokat azzal, hogy konkrét dátumot, és albumnevet jelölt meg.
A nyomozás során eddig csaknem húsz sértett jelentkezett az ország különböző pontjairól, azonban feltehetően ennél is több embert tévesztett meg a csaló
A világmegjelenéssel egyidőben itthon is örülhetnek a tinisorozat rajongói annak, hogy a nagysikerú Disney produkció, a magyar kereskedelmi csatornákon is nagy sikerrel futó High School Musical speciális változatának, amiben a Barátok Közt sztárja, Dósa Matyi is főszerepet kapott.
Kiderült, hogy a miniszter levélben fordult a színházakat fenntartó városokhoz azzal, hogy szeretné "egy földije remekbe szabott vígjátékát" a figyelmükbe ajánlani
Játszó gyerekek leltek Victoria Couchman koponyájára egy Hastings melletti erdőben. A rendőrség ezután a lány testének maradványait is megtalálta, bal lábát, medencecsontját és sípcsontját, melyek egymástól nem messze, eltemetetlenül hevertek. A rendőrség a 19 éves Victoria Couchman édesapját gyanúsítja a gyilkossággal.
250 millió eladott albummal és kislemezzel a háta mögött, a Rock and Roll Hall of Fame-be is bejutott Rod Stewart az énekes, akit a sors a rockzene legkülönlegesebb hangjával áldott meg. Idén ősszel megjelent egy összefoglaló gyűjtemény, amely Rod Stewart szóló karrierjét hívatott bemutatni.
Az Országgyűlés ezzel ismeri el Kercaszomor lakóit, a falujuk Magyarországhoz tartozása érdekében indított, 1920-as fegyveres felkelésben tanúsított bátor magatartásért
A kormány szerdáig tárgyal a pénzintézetekkel, akkor jelentik be, hogyan segítenének azokon, akik az egyre magasabb törlesztő részletek miatt kerülnek bajba
Az ILO szerint a pénzügyi válság leginkább az építő- és az autóipari dolgozókat, valamint az idegenforgalomban, a pénzügyi és ingatlanágazatban dolgozókat sújtja
Rejkjavík eddig hivatalosan elutasította az EU-tagságot, de a pénzügyi válságra tekintettel az izlandi halászati miniszter a múlt héten először vetette fel, hogy gondolják át ezt az álláspontot