Nógrádmegyer - A Blikk leleplezte Győzikét (33)! Miközben a showman minden fórumon azt nyilatkozza, hogy szétesett a családja, szétköltöztek, és megromlott a kapcsolatuk feleségével, Beával (33), itt a bizonyíték, hogy mégis együtt vannak. Múlt hét végén a legnagyobb egyetértésben jelentek meg együtt egy esküvőn, ahol végig mosolyogtak, és szinte el sem mozdultak egymás mellől.
Budapest - Most már szinte mindennap próbál a 25 éves jubileumi koncertjére az R-GO. Az együttes az eredeti felállásban lép fel szeptember 15-én, és már nagyon izgulnak, hiszen erre negyedszázada nem volt példa. Van is vita a próbákon, hiszen mindenkinek vannak kedvenc számai, nem könnyű eldönteni, hogy a négy lemeznyi anyagból mik maradjanak ki. S bár amikor belestünk Szikora Robiékhoz, már…
Budapest - Kislánya, a négy hónapos Nóri és kedvese, Bochkor Gábor beleegyezésével csütörtök este visszatér a képernyőre Várkonyi Andrea (31). A TV2 gyönyörű műsorvezetője ebben a hónapban még csak hetente egyszer, szeptembertől pedig rendszeresen vezeti majd a Tényeket. Andrea a Blikknek elárulta: tudatosan készült arra, hogy kislánya nevelésével a munkája összehangolható legyen
Budapest - Kislánya, a négy hónapos Nóri és kedvese, Bochkor Gábor beleegyezésével ma este visszatér a képernyőre Várkonyi Andrea (31). A TV2 gyönyörű műsorvezetője ebben a hónapban még csak hetente egyszer, szeptembertől pedig rendszeresen vezeti majd a Tényeket. Andrea a Blikknek elárulta: tudatosan készült arra, hogy kislánya nevelésével a munkája összehangolható legyen.
Budapest - A pénz nagy úr! Családokat szakíthat szét vagy adott esetben tarthat össze. Információink szerint Gáspár Győzike (33) komoly tárgyalásokban áll az RTL Klubbal show-ja folytatásáról, de a csatorna csak abban az esetben béreli ki neki a képernyőt hétfő estére, ha az egész család vállalja a szereplést. Úgy tudjuk, 40 millió forintot kapnának az újabb szériáért. Lehet, hogy erre megy ki a…
Los Angeles - Több mint négyszer annyit keres a világ legjobban fizetett modellje, mint az őt követő második helyezett. Giselle Bundchen 33 millió dollárt visz haza évente, míg Kate Moss "csak" 9 milliót keres. Érdekes módon a világ öt legtöbbet kaszáló modellje közül három brazil. Mit tudhatnak ott Dél-Amerikában?
Élete talán legszebb nyarát tölti a színésznő. Rendbe jött Gregor Bernadett házassága férjével, Somogyi Istvánnal, gyermekei pedig egyre több örömet szereznek neki.
Maine - Szerdán eljegyezte egymást az amerikai elnök lánya, Jenna Bush (25) és Henry Hager (29). A két fiatal többéves kapcsolatuk után döntött így. Az esküvő időpontja még nincs kitűzve.
Balatonfüred Szombaton eldől, ki lesz a Blikk idei szépe! A Földön, vízen, levegőben elnevezésű rendezvényen ugyanis a számos program és koncert mellett megválasztják a Miss Blikkini győztesét. Aki pedig a szép lányok helyett inkább a mozgásra szavaz, az a sztárokkal együtt versenyezhet. Ma bárki nyeregbe pattanhat vagy akár vitorlásra szállhat értékes nyereményekért.
Tiszafüred - Az Egészséget Magyarország! program nem ünnepel, bár lenne rá oka, hiszen augusztus 20-án éppen Tiszafüreden ismerhetik meg a helyiek a Schobert Norbert (36) által életre keltett rendezvényt.
Los Angeles - Gyorsan új szerelemre talált Cameron Diaz (34), aki Justin Timberlake-kel tomboló hároméves kapcsolata óta szinte havonta váltogatja partnereit.
Távirányítókat tessék csőre tölteni - indul az őszi műsordömping. Hónapok óta készülnek arra a tévécsatornák, hogy a nyár végén harcba szállhassanak a nézők kegyeiért. Új, sok százmillió forintos költségvetésű szuperprodukciók, sorozatok várnak bennünket.
Budapest - "Nem is gondolnák, hány magyar sztár igényli a szolgáltatásainkat, de a többségük azt kéri, hogy amíg nincs baj, maradjunk láthatatlanok” - mondta a Vasárnapi Blikknek Gyafi, a tapasztalt testőr. Többek közt Bódi Sylvit, Jáksó Lászlót, Szulák Andreát és Lolát is kísérték már szekrényméretű biztonságiak.
Budapest - Szerednyei Béla (49) tősgyökeres ferencvárosi lakos. A Madách színház színésze 1988 óta lakik ebben a Duna-parti, tetőtéri lakásban, amit két éve újított fel.