2007. szeptember 21. péntek

szept. 21
15:53
Ő volt Yoko Ono kedvese (Blikk)
Budapest - John Lennon (†40) halála után, 20 éven keresztül élt Yoko Onóval (74) egy magyar festőművész. Havadtőy Sámuel (55) még közös galériát is nyitott az ex-Beatle özvegyével Budapesten. A Blikknek sikerült megszólaltatnia a férfit, aki olyannyira védi magánéletét, hogy szinte közös fotó sem készült róla és egykori kedveséről. Ezúttal ő képviselte Yoko Onót egy jótékonysági rendezvényen, ahol…
szept. 21
16:19
Bush kitiltotta az iráni elnököt Manhattanbôl (BorsOnline)
Megtiltották Mahmud Ahmadinezsád iráni elnöknek, hogy ellátogasson a WTC ledôlt tornyainak helyéhez. Bush elnök és Giuliani ex-polgármester szerint meggyalázná az áldozatok emlékét.
szept. 21
17:21
15 milliárdot keresett idén a Rolling Stones (Blikk)
Washington - 15,6 milliárd forinttal a világ legjobban kereső zenekara idén a Rolling Stones (gördülő kövek) - a Forbes magazin adatai szerint ugyanis a veterán rokkerek ennyit kerestek egy év alatt. A nők közül Madonna vitte a pálmát, csaknem 13 milliárd forinttal. Az összeg a koncertekre és turnékra vonatkozik, de nem mutatja, hogy mennyit szedtek össze emellett jogdíjakból, lemezeladásokból,…
szept. 21
17:21
Pitont dobtak egy gyorsétterem kiadófülkéjébe (BorsOnline)
Ismeretlen tettesek meg akartak „viccelni” egy gyorsétteremben dolgozó fiút, akiről tudták, hogy nincs oda a hüllőkért. Egy három méteres pitont dobtak be az autós gyorsétterem rendelőfülkéjének ablakán.
szept. 21
18:20
Személyivel kellett igazolnia a nagypapának, hogy felnőtt (BorsOnline)
Tony Ralls nyugdíjas. Első pillantásra azt mondaná az ember, hogy 60 éves körüli lehet, de ez nem igaz, mert a 72. életévét tapossa. A brit nagypapát azonban mégsem akarták kiszolgálni az egyik brit boltban, mert nem tudta bebizonyítani, hogy elmúlt 21 éves.

2007. szeptember 22. szombat

szept. 22
0:12
Bea asszony lelépett a barátnőivel (Blikk)
Tegnap kora reggel Bea asszony (33) hatalmas csomagokkal jelent meg a Ferihegyi repülőtéren - negyedmagával.
szept. 22
0:16
Ilyen lenne egy felelős édesanya? (Blikk)
Nem biztos, hogy a gyámügy jó szemmel nézi Britney Spears módszerét a cumi tisztítására vagy csíramentes tárolására.
szept. 22
0:20
18 év után is jó a vége (Blikk)
"Minden jó, ha a vége jó.” Az egyik legemlékezetesebb Shakespeare-darab 18 év után újra színpadra kerül.
szept. 22
0:24
Bombázók az Activityben (Blikk)
Már a forgatás első pillanataiban kiderült, hogy újabb ügyes sztártrió alakult ki a TV2 Activity című műsorának legújabb részében.
szept. 22
0:28
Még gipsszel is dolgozni fogok (Blikk)
Az egészségét veszélyezteti Stohl András (40) azzal, ha egy hónap múlva színpadra lép.
szept. 22
0:32
Meleg a Tokio Hotel énekese? (Blikk)
Magdeburg - Több ezer lány szívét törheti össze a német Tokio Hotelről napvilágot látott legújabb hír. Egy francia lap, a Voici szerint ugyanis a banda énekese, Bill Kaulitz (18), akibe szinte minden rajongólány szerelmes, a fiúkat kedveli. Ráadásul mindezt ő maga vallotta be a zenekar hivatalos blogján.
szept. 22
0:36
Pánikban a városban (Blikk)
Bemutatták az első képeket a Szex és New York moziváltozatának forgatásairól.
szept. 22
7:45
Medveczky Ilona elvetette babáját (BorsOnline)
Medvecky Ilona nem zárkózik el egy újabb szerelemtôl. A világhírû díva, korát meghazudtoló külsôvel büszkélkedhet, amelyet bizony a húszévesek is megirigyelhetnek. De nem csupán alakja, gondolkodása is jóval modernebb a vele egykorúakénál. Ilona napjai mostanában magányosan telnek, s bár pontosan tudja mi ennek az oka, még sem bánta meg egyik korábbi döntését sem.
szept. 22
8:01
Dobó Kata: nincs kinek szülnöm (BorsOnline)
Szó sincs arról, hogy terhes lennék – szögezte le Dobó Kata, akirôl olyan hírek kaptak szárnyra, amelyek szerint kisbabát vár. A pletyka kiváltó oka egy bizonyos csíkos ruha.
szept. 22
8:22
Stohl András kórházban lábadozik (BorsOnline)
Stohl András a kórházban lábadozik. A színészt vasárnap engedik haza, fekvôgipsze pedig minimum 3-4 hétig rajta lesz, így addig kénytelen nélkülözni a munkát. Stohl lapunknak elárulta: nem véletlenül történt vele a baleset.
szept. 22
9:00
Levetkőzött Rod Stewart gyönyörű lánya - fotóval (BorsOnline)
Teljesen kiborult Rod Stewart, amikor meghallotta, hogy legszebb lánya, Ruby is fehérnemû modell lett az Ultimo-nál.
szept. 22
9:48
Nem szednek vizitdíjat az ôszödi kormányüdülô rendelôjében (BorsOnline)
Nem kell vizitdíjat fizetni azoknak az állami vezetôknek, akik az öszödi kormányüdülôben töltik szabadságukat, a Miniszterelnöki Hivatal átvállalja helyettük az orvosi vizsgálatok költségét. A Fidesz az új arisztokrácia kiváltságairól beszél, az MSZP-ben nem tudtak a “mentességrôl” a liberálisok pedig azt mondják: nem szerencsés ez a gyakorlat.
szept. 22
10:50
Megtalálták az ôsanya sírját? (BorsOnline)
Bronz tükörtartó és egy köves aranygyûrû került elô a föld alól a Boszorkány-szögi ásatások során. A kazincbarikai dombon a régészek a legenda szerinti ôsanya, Álmos állítólagos nôvérének földi maradványai után kutatnak.
szept. 22
11:49
Melegeket is felvesznek az NBH-hoz (BorsOnline)
Minden évben annyian jelentkeznek a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, mint ahányan már ott dolgoznak. A felvételin a homoszexualitás csak akkor kizáró ok, ha a jelentkezô letagadja azt.
szept. 22
12:50
Charlie Sheen pedofil? (BorsOnline)
Az amerikai CNN szerint Charlie Sheen-t ismét beperelte volt felesége, Denise Richards, mert a színésznô szerint exférje veszélyt jelent két kislányuk számára. Richards azt szeretné, ha a jövôben egyedül ô gondozhatná a két kislányt.
szept. 22
13:50
Natalie Portmant meztelenre vetkőztették - fotóval (BorsOnline)
Natalie Portman popsijával reklámozzák a színésznô új filmjét, a Hotel Chevaliert. Portman büszke hátsó felére, egy interjúban bevallotta, a feneke a védjegye.
szept. 22
14:36
Kiborult, hogy mennie kell (Blikk)
Budapest - Meghökkentő hír jutott a Blikk tudomására: Deutsch Anita (33) távozik a Barátok köztből, így újabb főszereplőtől válik meg a népszerű sorozat. Úgy tudjuk, a színésznőt, aki nem önszántából hagyja ott a képernyőt, megviselte a számára váratlan döntés. Karakterét, Szilágyi Andit azért írják ki, mert már nem tudnak semmi újat kitalálni vele
szept. 22
14:47
Jennifer Aniston Affleckkel kavar? (BorsOnline)
Jennifer Aniston a jóképû Ben Affleckkel játszik legújabb filmjében. A Nincs annyira beléd zúgva címû produkció forgatásán a pár tökéletesen megérti egymást a kamerák elôtt, és boldog szerelmespárt alakítanak, és van egy közös gyerekük is.
szept. 22
15:50
Mindenki a Nox énekesnőjét szeretné levetkőztetni (BorsOnline)
Péter Szabó Szilvi megôrizte elveit. A NOX együttes énekesnôjének számos férfimagazin tett ajánlatot, de Szilvi mindet rendre visszautasította. A fiatal lány inkább nemzetközi énekesi karrierrôl álmodozik.
szept. 22
16:47
Nem engedtek utazni egy vak párt a BKV-ellenőrök (BorsOnline)
Csak külön-külön utazva, kutyájára szájkosarat téve mehet le egy vak pár a metróba – legalábbis így szól a szabályzat. Az egyik internetes oldalra feltettek egy képet, ahol jól látszik, hogy az ellenôrök nem akarnak leengedni egy fiatal vak párt a metróba.
szept. 22
17:51
Szénné égett lakásában Erzsike néni - fotóval (BorsOnline)
Ágyban dohányzott az a 82 éves idôs asszony, aki a péntekre virradó tûzben a Tömô utca 38-45 számú panelházban halálra égett.
szept. 22
18:51
Ördögi kör: kevés szex, még több stressz (BorsOnline)
A munkájába, netán a hobbijába menekül, aki elégedetlen a szexuális életével. Ettôl persze még kevesebb ideje jut a kielégítô szerelmi életre. A szakértô szerint ez egy ördögi kör, amelybôl nehéz kitörni.

2007. szeptember 23. vasárnap

szept. 23
0:09
Clooney bordatörő mutatványa (Blikk)
George Clooney (46) amerikai színész bordatörést szenvedett, amikor motorjával egy autónak ütközött New Jerseyben.
szept. 23
0:13
Lábával tüzel a Terrorbolygó úrnője (Blikk)
Los Angeles - "Táncosnőt alakítok, aki elveszti a lábát, kap a helyére egy géppuskát, és meg kell mentenie a világot” - magyarázta Rose McGowan (34), a Terrorbolygó főszereplője. Robert Rodriguez 18 éven felülieknek készült zombifilmje valóban nem mindennapi vérfürdő, és jövő csütörtökön érkezik a magyar mozikba
szept. 23
0:17
Hajós miatt elakadt Oláh Ibolya szava (Blikk)
Oláh Ibolya minden idők legszűkszavúbb vendégeként vonul majd be a Heti hetes történetébe.
szept. 23
0:21
Kandász Szorcsikkal hastáncolt (Blikk)
A két szőke csinos nő mindenhol nagy sikert aratott a férfiak körében, sőt Hammametben egész tömeget mozgattak meg.
szept. 23
0:25
Damu Roland: Dóri nem dicsért meg a pofon után (Blikk)
Még alig csendesedett el a Damu Roland körüli vihar, máris újabb pletyka kapott szárnyra a színészről.
szept. 23
0:29
Szexjáték a gólyabálon (Blikk)
Amit filmre vesznek, az előbb-utóbb felkerül a netre. Ezt a leckét tanulta meg Erdélyi Tímea, a Barátok közt egykori Tildája.
szept. 23
0:33
Tinédzserek álmait kutatta Frei Tamás (Blikk)
Már a gyerekek pénztárcája is komoly veszélyben van, derül ki Frei Tamás szerdán adásba kerülő műsorából, a Dossziéból.
szept. 23
0:37
Schobert Norbi: Ugribugri gumimacinak hívtak! (Blikk)
Abban bízik Schobert Norbert, hogy A nagy fogyás felvételei alatt újból megtalálja önmagát.
szept. 23
7:36
Clooney széttörte nővadító testét (BorsOnline)
Súlyos balesetet szenvedett George Clooney, amikor motorkerékpárjával utazva elsodorta egy gépkocsi. A szívtipró színész a bordáját, barátnôje, Sarah Larson a lábát törte, ezért azonnal kórházba szállították ôket.
szept. 23
7:47
Drogba forradalmat szít Mourinho miatt (BorsOnline)
A Rosenborg elleni hazai 1-1-s BL-meccs után José Mourinho távozott a Chelsea-tôl. A londoni futballklub trénere egyelôre nem dolgozik az angol futballban. Nyelviskolába jár, németül és olaszul tanul.
szept. 23
7:53
Árpád 250-el csapódott barátja Lamborghinijébe (BorsOnline)
1210 lóerô csapódott egymásnak péntek éjjel az M1-es és M7-es budaörsi közös szakaszánál. Úgy tudjuk, hogy a narancssárga körülbelül 60 millió forint értékû Lamborghini Murcielagót vezetô 29 éves Róbert és a fekete Porsche 911-est irányító 30 éves Árpád gyorsulási versenyt tartottak, csak azzal nem számoltak, hogy jön a kanyar.
szept. 23
8:03
Szilágyi Andinak el kell hagynia a Barátok Köztöt (BorsOnline)
Deutsch Anita fájó szívvel távozik a Mátyás térrôl, és cáfolja a terhességérôl szóló híreket. Tervei szerint felhagy a színészettel és átáll a kamera másik oldalára.
szept. 23
8:51
Szótár kell Horti Gábor mérkôzés közvetítéseihez (BorsOnline)
Azt mondják, Magyarország tízmillió szövetségi kapitány országa. Azaz idehaza mindenki úgy gondolja ért a futballhoz és persze meg is van róla a véleménye. De sokan nem csak a szakvezetôkrôl, de a riporterekrôl is markáns véleményt formálnak, idônként az ô szereplésük legalább olyan indulatokat ébreszt, mint az, hogy a szélsô éppen lesen volt vagy sem.
szept. 23
9:50
Éjszaka menekül üldözői elől Bin Laden (BorsOnline)
A kommandósok hat éve üldözik az afgán hegyekben bujkáló Oszama bin Ladent. A világ legjobban kiképzett elitalakulatai kutatják fel a térség minden zugát, de a csúcstechnológia és az ötven millió dolláros vérdíj ellenére is bottal üthetik a nyomát. A terroristavezérnek állandóan változtatnia kell a helyét, néhány napnál tovább sehol sem maradhat, mert zonnal elkapnák. A titkosszolgálatok szakértôi…
szept. 23
10:48
Télen is zöldelljen a balkonunk! (BorsOnline)
A nyári virágok már lekonyultak, kiszáradtak. A muskátlikat is lassan be kell hordani telelni. Akkor mi legyen az ablakunkban? Sokan szigeteléssel, ablakcserével készülnek a télre. Ha még a virágokat is szeretik, külön ötleteket kaphatnak. Telepítsen balkonládát!
szept. 23
11:20
Feltrancsírozták Mártát a vadászok (BorsOnline)
Az ásatási sikereken felbuzdulva tovább folytatják a kutatásokat a jászfelsôszentgyörgyi szántón, az eddig elôkerült mamutcsontmaradványokat pedig elszállították további vizsgálatokra és konzerválásra. Az Alföld történetében egyedülálló leletekbôl arra következtetnek az ásatást végzô régészek, hogy a jégkorszak idején a Kárpát medencében is éltek gyapjas mamutok, de végül az emberek túlzott…
szept. 23
13:22
Megkésett kistesó szerepét játssza a pofás VW Tiguan (BorsOnline)
A Volkswagennél új baba született, a Touareg hosszú idő után megkapta kistestvérét, a Tiguant. Kései gyerek, nehéz szülés, hiszen a versenytársaktól időben jelentősen lemaradva érkezik az összkerékhajtásos „apróság“, bár a gyári szakértők szerint ez csak a hasznára válhat, hiszen olyan kérdéseket is meg tudtak oldani az autón, melyeket a konkurensek csupán az első ráncfelvarrásnál javíthattak.
szept. 23
15:19
20 ezer meztelen szûz lány közül választ feleséget az uralkodó (BorsOnline)
Az Oscar-díjas Királynô címû fimben betekintést nyerhettünk az angol uralkodó, Erzsébet királynô mindennapjaiba: a csodálatos paloták, a páratlan életszínvonal, a számatalan szolga azonban csak a 11. helyre volt elegendô a világ leggazdagabb uralkodóinak listáján, amit a Forbes magazin adott ki. Összeállításunkból megtudhatja, melyek a világ leggazdagabb monarchiái
szept. 23
17:22
Művérben tocsogott Sydney - durva fotóval (BorsOnline)
Csaknem 1000 zombi árasztotta el tegnap délelôtt Sydney utcáit, halálra rémítve ezzel a város békés lakosságát.

2007. szeptember 24. hétfő

szept. 24
0:12
Rosszfiúk együtt a Balaton partján (Blikk)
Az egyik utolsó, kellemes, nyári napon fedezte fel Zamárdiban a két "rosszfiút” az éppen ott nyaraló szentesi fiatalember, Fazekas Patrik.
szept. 24
0:16
Nem adja fel a harcot (Blikk)
Példátlan erőfeszítéssel küzd a szervezetét megtámadó halálos kórral Cseh Tamás (64).
szept. 24
0:20
Jolie és Pitt Burmából fogadnak örökbe (Blikk)
Los Angeles - Egy burmai kislány örökbefogadásán dolgozik Angelina Jolie (32) és Brad Pitt (43).
szept. 24
0:24
Dósa Matyi: Végignéztem a saját temetésemet (Blikk)
Szemfüles olvasó-riporterünk az egyik fővárosi temetőben kapta lencsevégre a sorozat sztárjait, az autóbalesetben elhunyt Egresi Tóni temetésén.

Keresés