A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energet
A magyar férfi vízilabda-válogatott ebben az évtizedben már harmadszor juthat Európa-bajnoki fináléba, a belgrádi kontinensviadalon elődöntős ellenfele, a görög csapat viszont története során először nyerhetne Eb-érmet.
A jobbátlövő Ilic Zoran szerint a visszarendeződés lesz a kulcs pénteken, amikor a magyar férfi kézilabda-válogatott Svájccal játszik az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, Malmőben.
Ma Davosban az amerikai elnök egy új kezdeményezést indított útjára. Béketanácsnak hívják. Magyarország ott van az alapító országok között, mert Magyarországnak békére van szüksége, hogy fejlődni tudjon - írta a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
A Veszprém világbajnoki ezüstérmes kézilabdázója, Ivan Martinovic, valamint a nyáron Veszprém igazoló Emil Nielsen, a Barcelona kapusa is jelölt a nemzetközi szövetségnél (IHF) az év legjobb férfi játékosa elismerésre.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint mindent jól kell csinálnia a magyar férfi kézilabda-válogatottnak, hogy pénteken legyőzze Svájcot az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában.
Az ötéves Beni talán nem is érti, mi történik vele, csak annyit tud, hogy elviselhetetlenül fáj mindene, mintha tűzzel égetnék. Sajnos, a kisfiú nem is jár messze az igazságtól: néhány napja egy disznótoron ráborult a forró abálólé, és bár mindenki azonnal cselekedett, a kisgyerek teljes háta, feneke és a combja is megégett.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint növekszik a fertőzöttek száma, az influenza és a Covid mellett más vírusok is jelen vannak. A helyettes országos tisztifőorvos arról beszélt az InfoRádióban, hogy miként lehet megakadályozni a kórokozók elterjedését egy-egy közösségben.
Rendkívüli uniós csúcs volt csütörtökön. Bár a grönlandi válság enyhülni látszik, az EU-nak azért így is fájhat a feje Trump miatt. És ott van még a Mercosur-egyezmény is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Sokan csak az első utalásnál szembesülnek a ténnyel: a nyugdíj összege köszönőviszonyban sincs az utolsó havi fizetéssel. 2026-ban egy átlagos keresetű dolgozó akár 100 ezer forinttal is kevesebbet kaphat kézhez nyugdíjként, mint amennyiből korábban gazdálkodott. Utánajártunk a pontos számításnak: mutatjuk, miért nem az utolsó bér számít, és mekkor
Gáspár Evelin megmutatta Szijjártó Péternek Orbán Viktor Facebook-posztját, amelynek fotóján a miniszterelnök fekete bőrdzsekiben, laza pózban egy radiátort tart a kezében.
Vegyes halmazállapotú csapadékkal indul a nap, több térségben havazásra és ónos esőre is számítani kell, ami miatt több vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Nem találja a szavakat Szily Nóra Egressy Mátyás tragikus eltűnése óta. Az újságírót a történtek mélyen megrázták, és azóta a fiaival is másképp beszél, másképp figyel rájuk.
Lázár Jánost a csepeli fórumán kérdezte egy tiszás aktivista, akiről azt állítják, hogy ismert felnőttfilmes. A miniszter nem állta ki, hogy ne reagáljon.
A Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott csütörtökön a görög Panathinaikosszal a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában, amivel megőrizte helyét a nyolcaddöntőt érő legjobb nyolc között.
Sokan azonnal az internetszolgáltatót hibáztatják, ha lassú vagy akadozik a Wi-Fi, pedig gyakran egy ingyenes módosítás a megoldás kulcsa. A jel erősségét ugyanis drasztikusan rontja, ha a router rossz helyen – például a padlón, szekrényben vagy a sarokban – van elrejtve. Mutatjuk, hová érdemes áthelyezni az eszközt, hogy azonnal, ingyen stabilabbá
2025 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,9, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 6,2 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nettó átlagkereset emelkedése a
Témák: Több, mint negyven miniszteri elismeréssel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját Békéscsabán, a Jókai Színház Vigadójában. Az eseményen több gyulai személy kapott díjat. Megújította a Békéscsabai Szakképzési Centrummal három éve kötött partnerségi szerződését a kormányhivatal. Idén nyáron szakmai gyakorlaton fogadják a Közgé közszolgálati techn
Nem kímélte az univerzum az elmúlt években ezeket a csillagjegyeket, de most végre fellélegezhetnek. Életük olyan irányba fordul, amire mindig is vágytak. Ha köztük vagy, 2026 a te éved lesz a horoszkóp szerint.
Magyar Péter péntek reggel a Facebookon jelentette be, hogy szombaton megnevezi pártja külügyi felelősét. Ezzel a lépéssel a Tisza Párt a gazdasági szakértő, Kapitány István után újabb kulcspozíciót tölt be.
Jó hír érkezett a közszolgálatban dolgozóknak: a kormány döntése értelmében nem maradtak le az évi nettó egymillió forintos otthontámogatásról azok sem, akik eddig nem jelentkeztek. A nagy érdeklődésre való tekintettel a bejelentési határidőt hivatalosan is meghosszabbították február 15-ig, sőt, a jogosultak köre is bővült. Mutatjuk a feltételeket
A kormány Balásy Gyula cégeinek több mint 400 milliót, a Digitális Magyarország Ügynökségnek pedig 3,6 milliárdot fizetett. A kifizetések egy olyan kampányhoz kötődnek, amelynek alapállítását a bíróság valótlannak ítélte.
Aki szombaton napközben indulna Budapestre az M1-es vagy az M7-es autópálya felől, annak érdemes extra menetidővel számolnia, vagy ránéznie a navigációra indulás előtt. A Magyar Közút tájékoztatása szerint ugyanis tervezett karbantartás miatt sávlezárás lesz a bevezető egyik legforgalmasabb szakaszán. Mutatjuk, pontosan mettől meddig tart a munka,
Lapinformációk szerint a tervezettnél kicsit később jutnak állami támogatáshoz az eladósodott kórházak. A kormány ígérete alapján a pénz az első negyedévben megérkezhet – mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára az InfoRádióban.
A miniszterelnök szerint a sziget sorsáról szóló kérdés "már nem volt olyan forró krumpli" az uniós megbeszélésen, mint két nappal korábban. Úgy látja, ez egy NATO-ügy, a katonai szervezet pedig jó munkát végzett a konfliktus elsimításában.
Konferenciát és felolvasóestet rendeztek csütörtök este, a Gyulai Várszínház igazgatósági épületében Krasznahorkai László tiszteletére. A Magyar Kultúra Napi eseményen hét előadáson vehetett részt a közönség. Elek Tibor, a szervező várszínház igazgatója, a Bárka folyóirat főszerkesztője elmondta, a program legfontosabb célja az volt, hogy fölhívják
A Balaton jegén továbbra is előfordulnak veszélyes területek, különösen Siófoknál, ahol a Bahart közforgalmú kikötő keleti mólója előtti szakaszon a jég felnyílt.
Bár a napokban szinte tavaszias az idő, a meteorológus szerint ez csak a vihar előtti csend, sőt, egyenesen légköri csapda. A legújabb időjárási modellek drasztikus fordulatra figyelmeztetnek februárban: a Grönlandnál zajló szokatlan olvadás ugyanis láncreakciót indíthat el, ami február elején brutális, sarkvidéki hideget és havazást zúdíthat a Kár
A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi gálát és díjátadó ünnepséget január 22-én a vármegyei önkormányzat a Veszprémi Petőfi Színházban. Az esemény középpontjában a magyar kultúra értékei, a nemzeti összetartozás jelentősége, valamint a kultúráért dolgozó szakemberek munkájának elismerése állt.
A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi gálát és díjátadó ünnepséget január 22-én a vármegyei önkormányzat a Veszprémi Petőfi Színházban. Az esemény középpontjában a magyar kultúra értékei, a nemzeti összetartozás jelentősége, valamint a kultúráért dolgozó szakemberek munkájának elismerése állt.