2026. január 21. szerda

jan. 21
10:54
Január 15-e óta 4901 köbméter tűzifát biztosított az állam a rászorulóknak (Demokrata)
Kazincbarcikán helyreállt a távhőszolgáltatás, a tűzifa kiszállítása folyamatos.
jan. 21
11:00
Szijjártó elmondta, miért fogadta el az oroszoktól a Barátság érdemrendet (ATV)
Ha nem vennénk olcsó orosz kőolajat meg földgázt, nem lehetne fenntartani a rezsicsökkentést - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának kedd este közzétett epizódjában, ahol Csuhaj Ildikóval, az M5 csatorna vezető szerkesztőjével beszélgetett.
jan. 21
11:00
Nekihajtott egy lovasrendőrnek, elmenekült egy tanyára, ott felgyújtotta az autóját, majd szépen hazament (Telex)
Ez a nap is eltelt – gondolhatta a férfi, aki most bűnügyi felügyeletben várja a tárgyalását.
jan. 21
11:00
Gyulakonyha: fánk és gyros a közétkeztetésben (Gyulatelevízió)
A hagyományos ünnepi ételek a Gyulakonyha közétkeztetési palettájából sem hiányoznak. Újdonságként vezették be a hónap kedvenc étele szavazását, januárban a gyros végzett az élen. Tartalmas és intenzív időszakot tudhat maga mögött a Gyulakonyha Nonprofit Kft, elég csak az adventi hetekre és a karácsonyra gondolni – derült ki Asztalos Gyula ügyvezet
jan. 21
11:06
Sikerült megmenteni a Pannonhalmi Főapátság Könyvtárát a kenyérbogár-fertőzéstől (444.hu)
Egy könyv se volt menthetetlen, de vannak sérülések.
jan. 21
11:06
Lázár János szerint Kapitány Istvánnak fogalma sincs arról, hogy milyen 120 ezer forintos nyugdíjból fizetni a számlákat (SzMo)
Lázár János odaszúrt, de azért dícsérte is Kapitány Istvánt, a Tisza Párt új szakpolitikusát. Szerinte a Fidesz nem a piacnak és nem a nagytőkének csinál politikát.
jan. 21
11:06
Azt hitte, hogy a kampányuk bástyáját építi, valójában a saját gödrét ásta a Fidesz (Telex)
A Szőlő utcai javítóintézet bezárásával a Fidesz láthatóan el akarja engedni a témát, mondván, ha nincs Szőlő utcai javítóintézet, akkor Szőlő utcai ügyről sem lehet beszélni. Csakhogy a Szőlő utca már szimbólum. A 2021-ben csőre töltött fegyver, amellyel a Fidesz eredetileg közösségének identitását erősítette volna és a politikai ellenfeleit vette
jan. 21
11:12
Operatív Törzs: tavaszig bezártak egy óvodát, mert nem lehet fűteni (Pénzcentrum)
A meteorológiai előrejelzések szerint fokozatosan enyhül az időjárás, ugyanakkor csütörtök hajnalban északkeleten még mínusz 13 Celsius-fok is előfordulhat. Pénteken napközben már országszerte 0 fok feletti hőmérsékletre lehet számítani.
jan. 21
11:12
A Tegyesz volt igazgatója: a Szőlő utca bezárása látszatintézkedés, ami a valós problémákat nem segít megoldani (SzMo)
Molnár László szerint a kormány döntése szembemegy a hatályos gyermekvédelmi törvénnyel. Úgy véli, hogy a javítóintézeteket ezzel a börtönök világához közelítik ahelyett, hogy gyógyító közeget teremtenének.
jan. 21
11:24
Hadházy: Vizsgálatot indít az Olaf a 16 milliárdból sem működő ingatlan-nyilvántartó rendszer miatt (SzMo)
A képviselő szerint a rendszerben "semmi nem működik, teljes a káosz". Lázár minisztériuma a jogerős ítélet ellenére sem adja ki a projekt iratait.
jan. 21
11:30
Radiátort szorongatva tett bejelentést Orbán Viktor (Most Hír)
Orbán Viktor már szerda reggel felcsigázta a követőit, hiszen elmondta, hogy a kormány a rezsicsökkentésről tárgyal.
jan. 21
11:36
Szombat hajnalban leszállították az éjszakai buszról az eltűnt Egressy Mátyást, a BKK szerint nem kért segítséget (444.hu)
Önként hagyta el a járművet, és úgy tűnt, hogy nem szorul orvosi ellátásra, közölték a 444 érdeklődésére.
jan. 21
11:42
Kamu NAV-üzenetekkel bombázzák a lakosságot, ne dőljön be (ATV)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arra figyelmeztet, hogy a hivatal nem küld e-mailt, ezért senki ne dőljön be az adathalászoknak, akik a hét elejétől a NAV nevében terjesztenek csaló üzeneteket – közölte a hatóság szerdán.
jan. 21
11:54
Szívszorító posztban búcsúzott Egressy Mátyástól az egyik tanára: Együtt lehetett vele tanulni az életet (SzMo)
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.
jan. 21
12:00
A fagyban derül ki, ki áll a családok mellett (Demokrata)
Újra célkeresztben a rezsicsökkentés.
jan. 21
12:00
Uncsi volt a hóember: 3,5 méter magas iglut épített a kertben a magyar egyetemista (Most Hír)
Rajongói vagyunk az építészeti csodáknak, most télen pedig elszaporodtak a mesés havas alkotások. A legutóbbi egy iglu, amit láttunk.
jan. 21
12:06
A Balaton szinte teljes partszakaszán elérte a jégvastagság a biztonságos szintet (Demokrata)
A part melletti jégen a Balaton legtöbb települése előtt biztonságosan lehet jégre menni.
jan. 21
12:18
Orbán Viktor bejelentésre készül (Infostart)
A hideg januárra hivatkozva a rezsicsökkentés "erősítését" ígérte Orbán Viktor szerda reggeli Facebook-bejegyzésében. Várhatóan ezzel kapcsolatban fog hamarosan bejelent tenni.
jan. 21
12:18
A radiátort ölelő, bőrdzsekis Orbán Viktor bejelentette, hogy hamarosan bejelent valamit (SzMo)
A kormány valószínűleg a rezsicsökkentés kapcsán hozott új döntést. A miniszterelnök már a reggeli Facebook-posztjában is utalt arra, hogy ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata.
jan. 21
12:24
A többség egy újabb Fidesz-kormánytól várja anyagi helyzete javulását (Demokrata)
A magyarok közel fele a Fidesz győzelmében bízik.
jan. 21
12:30
"A búcsújáróhelyek a magyarság lelki erőművei" (Demokrata)
Csíksomlyó és Częstochowa mellett Bosznia-Hercegovina híres kegyhelyére is indít zarándokvonatot idén a Misszió Tours Utazási Iroda.
jan. 21
12:42
Sokan örülhetnek ennek a rendőrségi bejelentésnek a jég kapcsán (Infostart)
A jégvastagság az elmúlt napokban a Balaton szinte teljes partszakaszán elérte vagy meghaladta a biztonságos jégen tartózkodás minimumát – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
jan. 21
13:00
Orbán Viktor Davosba megy Trump Béketanácsának megalakulására (Telex)
A szerdai kormányülésen rezsicsökkentésről is lesz szó, utána ül gépre.
jan. 21
13:06
Már csak egy problémás hely maradt Kazincbarcikán (Infostart)
A Nefelejcs Tagóvoda kivételével mindenhol elindult a távfűtés- és melegvíz-szolgáltatás Kazincbarcikán, de több órára van szükség ahhoz, hogy a megszokott hőmérséklet mindenhol visszaálljon – közölte szerda délelőtt Facebook-oldalán Szitka Péter, a város polgármestere.
jan. 21
13:06
Hová tűntek a madarak az etetőkről? Az MME magyarázata mindenkit megnyugtat (Most Hír)
Elsősorban a madarak természetes védekező viselkedése áll annak hátterében, hogy a hó és az extrém hideg ellenére sok helyen nincsenek madarak az etetőkön - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-t.
jan. 21
13:24
Három gyanúsítottja van a Nemzeti Színházban történt 2023-as balesetnek (Telex)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt hallgatták ki őket.
jan. 21
13:24
Amikor még nem volt rezsicsökkentés: Így fűtöttek nagyanyáink a régi parasztházakban (Most Hír)
Volt idő, amikor a tél nem hideg volt, hanem kifejezetten könyörtelen. Amikor a január nem mínusz öt, hanem mínusz húsz Celsius fokot jelentett Magyarországon, és a fűtés nem kényelmi kérdés volt, hanem a mindennapi túlélés része. Nem volt termosztát, nem volt klíma, nem volt „okos” megoldás, pláne nem létezett rezsicsökkentés – mégis meleg volt a
jan. 21
13:30
Megcsonkították Magyarország ikonikus szobrát: felhívásban keresik a tatabányai Turul ujjait (Pénzcentrum)
Nyomtalanul eltűntek a tatabányai Turul-emlékműről két ujj. A kezelő Vérteserdő Zrt. most a lakosság segítségét kéri, hátha valaki tudja, mi történt a szobor hiányzó darabjaival.
jan. 21
13:36
Kiderült, kinek a kezébe kerül a kiürített Szőlő utcai javítóintézet (SzMo)
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte, a bezárásra ítélt intézmény épületének jövőbeni sorsáról és hasznosításáról a továbbiakban a vagyonkezelő dönt majd.
jan. 21
13:36
Náray Tamás és Pásztohy Panka köteteit kölcsönözték ki a legtöbbször (Gyulatelevízió)
Nem tartogatott meglepetést a Mogyoróssy János Városi Könyvtár napokban összesített, kölcsönzési toplistája. A gyermekrészlegen újra első helyezést ért el Pásztohy Panka Pitypang és Lili sorozatából a Pitypang játszik című kötete, de markánsan jelen vannak Marék Veronika Boribon meséi, a Bartos Erika és a Minecraft művek. Dézsi János, a gyulai bibl
jan. 21
13:42
Orbán Viktor: irány Davos, Trump meghívására! (Infostart)
A Harcosok Klubjában tett bejegyzést a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor komoly kritikát fogalmazott meg a brüsszeli elittel szemben. "Ursula von der Leyen és Manfred Weber olyan döntéseket hoznak, amelyek tönkreteszik az európai, így a magyar gazdákat is" – közölte. Orbán Viktor Trump meghívására Davosba indul.
jan. 21
13:42
Így mentették meg Szijjártó Pétert: "Ha nem beszél rá, most valószínűleg nem beszélgetünk" (ATV)
Szijjártó Péter kiposztolt a Facebook-oldalára egy podcast-részletet, amelyben arról mesél Jeszenszky Zsoltnak, hogy egykori politikai ellenfele, Kóka János hogyan mentette meg az életét.
jan. 21
13:48
Részben újraindult a távhőrendszer Kazincbarcikán: de nem mindenki örülhet még (Pénzcentrum)
Részben újraindult a távhőrendszer Kazincbarcikán, így a távfűtéssel érintett, több mint 8700 felhasználó jelentős részét már kedden el tudják látni melegvízzel és távhővel - közölte Alakszai Zoltán főispán a Kazincbarcikai Székhely Óvoda udvarán tartott sajtótájékoztatón.
jan. 21
13:54
Leszállították az éjszakai buszról az eltűnt Egressy Mátyást, a BKK szerint nem kért segítséget (Infostart)
Az eltűnt fiatalember szombat hajnalban elaludt egy éjszakai buszon, ahonnan hajnali 4 óra körül leszállították. Ezután bolyongani kezdett, Csömörön is járt, hévvel.
jan. 21
13:54
Sokan látták Egressy Mátyást, mégsem segített neki senki – Mit lehetett volna tenni, hogy elkerülhető legyen a tragédia? (SzMo)
Ez a szomorú eset "aggasztó látlelete az emberi segítségnyújtás és felelősségvállalás gyakori hiányának" – hangzott el a Fókusz riportjában. Sokan keresik a válaszokat a miértekre, jó néhányan pedig már azt is felvetették, hogy ha azok az emberek, akik még látták a fiút, segítettek volna neki, nem ez lett volna a vége.
jan. 21
14:06
Mire készülnek Orbán Viktorék? Jön a Kormányinfó, ezt jelenthetik be (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön délelőttre hívták össze a sajtót.
jan. 21
14:18
Jó hír érkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsúról (Infostart)
Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba. Az utazási iroda és a MÁV emellett a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba, Mátraverebély-Szentkútra és Bodajkra is szervez zarándokvonatokat 2026-ban – közölték a szervezők.
jan. 21
14:24
Lázár János miniszterségének legpontosabb évét zárta a MÁV, csak azt ne nézze meg senki, mi volt a minisztersége előtt (Telex)
A HÉV-ek és a Volán-buszok nagyon pontosan jártak, a MÁV vonatai viszont öt és fél évnyi késést hoztak össze 2025-ben. A húsz perc fölötti késések arányát érdemben javítani tudták 2024-hez képest, de így is 735 millió ment el a késési biztosítások kifizetésére.
jan. 21
14:30
"Óriási siker!" – Magyar Péter szerint a Tisza hét szavazata mentette meg a magyar gazdákat a Mercosur-egyezménytől (SzMo)
A pártelnök szerint hajszálon múlt a magyar gazdák sorsa, mindössze tíz szavazat döntött. Azt írta, a Fidesz képviselői közül nem is volt mindenki jelen az ülésen.
jan. 21
14:42
Gyulán folytatódik a hazai McDonald’s növekedése (Gyulatelevízió)
Újabb város csatlakozik a hazai McDonald’s országos hálózatához: Gyulán is megkezdődtek a város első McDonald’s éttermének építési munkálatai. A beruházás jól illeszkedik a márka hosszú távú, lendületes hazai fejlesztési programjába, amelyben a modern vendégélményt és a helyi közösségek támogatását helyezik előtérbe. A gyulai Tesco parkolójában hel
jan. 21
14:54
Baj van a Turullal, keresik az emlékmű eltűnt részeit (Most Hír)
Megrongálódott, vagy megrongálták Tatabánya büszkeségét, a Turul-emlékművet. A tény, hogy két ujj eltűnt a madár jobb lábáról a felújítás előkészítése során. A Vérteserdő Zrt. a lakosság segítségét kéri, hogy kiderüljön, mi történhetett. A Vérteserdő Zrt. arról számolt be, hogy a Turul-emlékmű felújításának előkészítése közben észlelték, hogy a mad
jan. 21
15:12
Figyelem, riadót fújtak: rendkívül szennyezett a levegő több vidéki településen is (Pénzcentrum)
Beragadt a szmog a Sajó-völgyében: több borsodi településen már rendkívül szennyezett a levegő.
jan. 21
15:24
Nagyon jó hírt közölt a BKV (Menedzsment Fórum)
Újabb jelentős bérfejlesztésről állapodott meg a BKV vezetése a szakszervezetek képviselőivel: 2026-ban összesen 9,2 százalékkal emelkednek a bérek a társaságnál. Ennek keretében egységesen 8 százalékkal nő az alapbér, míg a fennmaradó rész a juttatási elemek emelését szolgálja. A folyamatos növelés eredményeként 2025 óta összesen 19 százalékkal nő
jan. 21
15:24
Kövér László csatlakozott a Donald Trumpot Nobel-békedíjra jelölő kezdeményezéshez (Demokrata)
A modern történelem során először parlamenti elnökök a világ különböző részeiről egyhangúlag jelölnek egy rendkívüli vezetőt.
jan. 21
15:42
Januári rezsistopot jelentett be Orbán Viktor (Infostart)
A kormány átvállalja a családoktól a januári fűtésszámlákban jelentkező többletet a nagy hidegre való tekintettel – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
jan. 21
15:42
Óriási lehetőséget szalaszt el Magyarország: évtizedes problémát oldhtnánk meg, de kevesen tudják, mit kellene tenni (Pénzcentrum)
A nagy havazás rövid távon kellemetlenséget okoz, hosszabb távon azonban komoly víztartalékot jelenthet. A hó valójában víz, és ha tudatosan kezeljük a hólapátolás során, mérsékelhetőek lehetnek a későbbi száraz időszakok hatásai. Waltner István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Környezettudományi Intézetének egyetemi docense gyakorlati tan
jan. 21
15:42
Latorcai Csaba szerint Karácsony Gergelynek nem kéne nyavalyognia a szolidaritási hozzájárulás miatt (Telex)
Budapest folytatja a pert az ügyben.
jan. 21
15:42
Munkavégzés közben rosszul lett és meghalt egy buszvezető, utasokat is szállított (Most Hír)
Munkavégzés közben rosszul lett, Szerencs és Tokaj között közlekedő járatával árokba hajtott, és kórházba szállítását követően meghalt egy autóbuszvezető – közölte a MÁV-csoport szerdán Facebook oldalán. Azt írták: a járművezető Szerencsről Tokajba tartott, amikor Taktakenéz és Prügy között szerda hajnalban rosszul lett, és az általa vezetett bussz
jan. 21
15:48
Bejelentésekkel készül a kormány (Infostart)
A szokott időben jön csütörtökön a Kormányinfó.
jan. 21
15:54
Orbán Viktor Davosba utazik Donald Trump meghívására (SzMo)
A kormányfő előbb megalakítja az amerikai elnökkel a Béketanácsot Svájcban, majd Brüsszelbe siet a rendkívüli miniszterelnöki csúcsra. Útja előtt az uniós vezetőket kritizálta a Harcosok Klubjában.

Keresés