Február után a március is kiemelkedő eredményekkel zárult a Gyulai Várfürdőben. Ennek elsődleges oka a megszépült környezet, ezen belül a főépület, a vízgyógyászati részleg és a megújult Lovarda. A saját erőből megvalósuló beruházások között nemcsak a fahíd és a hozzá tartozó pénztár épülete újult meg, hanem hamarosan a Polip-medence is újra fogadj
A Tisza Párt debreceni jelöltjének, Tompa Enikőnek a plakátjait utánozó, cirill betűs hamisítványok jelentek meg a városban. A párt aktivistái a helyszínre hívták a hatóságokat, miután tetten érték a plakátokat kihelyező embereket.
Az idei húsvétra Gyula három fő kiállítóhelye: Az Almásy-kastély, a Gyulai Vár és a Ladics-ház készül speciális programokkal. A Ladics-házban például nem hagyományos tojásokat díszíthetnek a látogatók. A Békés vármegyében egyedülálló módon, a kiállítóhelyen működő 3D-s szkenneres szolgáltatásnak köszönhetően, 3D nyomtatott tojásokkal készülnek az ü
Nagy valószínűséggel a Fidesz-KDNP a következő országgyűlésben is megszerzi a mandátumok abszolút többségét, várhatóan 199-ből 109-et, és így Orbán Viktor marad Magyarország miniszterelnöke a 2026-os választás után is - tájékoztatta a Nézőpont Intézet a mandátumbecslése eredményéről pénteken az MTI-t.
Gigantikusan hosszú listában sorolja a rendőrség, hogy melyik budapesti közterületeket érinti majd J. D. Vance amerikai alelnök háromnapos magyarországi látogatása, április 6–8. között. Érdemes már most alaposan áttanulmányozni a várható lezárások helyszíneit, nehogy váratlan közlekedési helyzetben találjuk magunkat!
Elütött egy embert egy vasúti szerelvény Budapest huszonkettedik kerületében pénteken délelőtt. A vasúti baleset a Dózsa György úton, a Nagytétényi úthoz közel történt a baleset.
Egy gyulai gazdálkodó család jogerősen pert nyert az UniCredit Bank ellen a Fővárosi Ítélőtáblán. A felvett 20,5 millió forintra több mint 61 milliót fizettek vissza, a túlfizetés most visszajár.
Az amerikai alelnök látogatása miatt már hétfőtől megváltozik a forgalmi rend a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a delegáció közlekedésének idejére teljes zárást alkalmaz.
A cigaretta ára hamarosan elérheti a háromezer forintot Magyarországon – a jövedéki adó emelése és az uniós szabályozás szigorítása együttesen emelik az árakat.
A választók csütörtökön 16 óráig kérhették, hogy külföldön vagy másik magyarországi településen szavazhassanak az április 12-i választáson. Az átjelentkezők száma végül mintegy 14 ezerrel emelkedett egyetlen nap alatt.
A Direkt36 birtokába került üzenetváltások szerint a magát Henrynek nevező személy ismerte el a felelősséget a kémtoll-akcióért. Az üzenetet a párt egykori informatikusának, Hrabóczki Dánielnek küldte, akit a csoport megpróbált beszervezni a párt ellen.
Nyolc dílert vettek őrizetbe a nyíregyházi rendőrök a DELTA program keretében két vármegyében; a bíróság elrendelte a letartóztatásukat - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
A szociológus szerint a választás kimenetelét a Fidesz számára korábban győzelmet hozó peremszavazók dönthetik el, akik most a TISZA Párt felé mozdulhatnak. Ezt a réteget a kegyelmi botrány és a kormányzóképesség megrepedése bizonytalanította el, miközben a pénzosztások sem tudták őket visszahozni.
Orbánt annyira letekerte a Meta, hogy attól egészen megtáltosodott, de akármennyit is ukránozik, Magyar Péter így is több utcahosszal veri a Facebookon. Egymillió fiktív guruló dollár nyomára bukkantunk a Tiszánál, miközben már megint megdőlt minden rekord a Lájkbajnokságban.
Vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást egy lajosmizsei férfi ellen a nyomozók. A betolakodó egy idős asszonyt rabolt ki Dabason. A 44 éves K. Sándornak egy 77 éves, járókerettel közlekedő nő volt az áldozata.
Azokban a szavazókörökben, ahol a külképviseleteken és a belföldi átjelentkezők által leadott szavazatokat számlálták, négy éve átlagosan 16 százalékkal rosszabb eredményt értek el a Fidesz-KDNP jelöltjei a választókerületi eredményüknél, és csak 5 helyen tudtak nyerni. Idén másfélszer több átjelentkezős szavazó lesz, mint 2022-ben.
Nagyszombaton nemcsak az ünnepi készülődés hoz izgalmakat: a kínai horoszkóp szerint április 4. a Kezdeményezés Napja lesz. A Föld Majom energiái 6 csillagjegy számára nyitnak sorsfordító kaput, ahol a gyors döntések most aranyat érnek. Mutatjuk, kinek hoz váratlan áttörést a húsvéti hétvége!
A 33 éves katona, aki korábban a Magyar Honvédség országos toborzókampányának arca volt, csatornaszagról, penészes falakról, elavult eszközökről és Orbán Gáspárról is beszélt a Telexnek.
A függetlenként induló politikus a Tisza Párt jelöltjével, Koncz Áronnal szemben fogalmazott meg éles kritikát, és 3 napot adott neki, hogy visszalépjen. A 72 órás határidő lejárta után azonban Tordai maga vonta vissza jelöltségét Budán.
JD Vance először a Karmelita kolostorban tart közös sajtótájékozatót Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd az MTK Sportparkban vesz részt egy nagygyűlésen.
Ismét megjelentek a budai utcákon azok a dörzsölt csalók, akik külföldi rendszámú luxusautókkal cirkálva, pszichológiai hadviseléssel próbálják kiforgatni vagyonukból az időseket. A módszer a régi: útbaigazítást kérnek, majd "ajándékként" silány minőségű szőnyegeket és edényeket sóznak az áldozatokra, akiket végül százezres nagyságrendű összegek ki
Az amerikai delegáció érkezése miatt változik a forgalmi rend Budapesten április 7-én és 8-án; a rendőrség tájékoztatása alapján várható lezárások, korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ p
Húsvét előtt a piacokon és a közösségi oldalakon is fellángol a vita: meg kell-e főzni a füstölt sonkát, vagy mehet nyersen is a tálra, akárcsak a kolbász? Miközben a kofák esküsznek a saját portékájukra, a szakemberek óvatosságra intenek. Utánajártunk, mi az igazság a "nyers" disznóhús körül.
A Direkt36 birtokába került üzenetváltások szerint a magát Henrynek nevező személy ismerte el a felelősséget a kémtoll-akcióért. Az üzenetet a párt egykori informatikusának, Hrabóczki Dánielnek küldte, akit a csoport megpróbált beszervezni a párt ellen.
A nyírségi kisvárosban 400 hívével demonstrálta a pozícióhalmozó polgármester, hogy nincs is náluk feudalizmus. Sonka, kolbász, nagy zsák krumpli megy az ajándékcsomagba.
A Direkt36 birtokába került üzenetváltások szerint a magát Henrynek nevező személy ismerte el a felelősséget a kémtoll-akcióért. Az üzenetet a párt egykori informatikusának, Hrabóczki Dánielnek küldte, akit a csoport megpróbált beszervezni a párt ellen.
A motorok dübörgését a harang kongása váltotta fel néhány nappal ezelőtt a temetőben: egy tragikusan rövid élet ért véget néhány héttel korábban, aminek okára talán soha, senki nem tudja majd magyarázatot adni. Jázmin, egy 14 éves tinilány a hetedik emeleti lakásuk erkélyéről zuhant a mélybe, édesanyja kívánsága volt, hogy motorosok búcsúztassák el
Ingyenes bőrgyógyászati vizsgálatokat szervez és országos felvilágosító kampányt indít a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) április 13. és május 31. között, a program fókuszában a bőrrák korai felismerése, a tudatos fényvédelem és a rendszeres önvizsgálat áll.
"A változás szele ma a parlamenten kívül fúj – ennek kell most teret adni", indokolt Vincze Miklós, aki a Nagykáta központú választókerületben indult volna.
Magyar Péter reagált Pálinkás Szilveszterrel készült interjúra, amelyben a katona azt állítja, hogy a miniszterelnök fia által erőltetett csádi misszió tervezésénél 50 százalékos harcértékveszteséggel számoltak. A politikus szerint aki egy ilyen tervet komolyan vesz, az nem a hazát, hanem Orbán Gáspár személyes rögeszméit szolgálja.