A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali versenyt Várpalotán, a futamot egy későbbi időpontra halasztják – közölték a szervezők szerda este.
Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.
A Tisza-kormány törvénycsomagja szerint a főváros visszakapja a Vörösmarty tér vagyonkezelői jogát. A javaslat lehetővé teszi a korábbi, V. kerületi szerződések 90 napos felmondását, ami az AVB Kft. által szervezett vásárt is érinti.
Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése csütörtökön tárgyalja a legutóbbi alaptörvény-módosítások egyes elemeinek megsemmisítésére benyújtott négy Fidesz–KDNP-s beadványt. A testület napirendje szerint a beadványok az alaptörvény tizenhatodik és tizenhetedik módosítását érintik.
Farkasházi Rékának és férjének, Sárközy Bencének van egy nyaralója a Balatonnál. A házaspár egy régi, fiatalkori álmát váltotta valóra évekkel ezelőtt, amikor megvásároltak egy kis présházat a Balaton-felvidéken. A színésznő kifejezetten azért választott egy kevésbé felkapott, csendes környéket, hogy el tudjanak bújni a világ zaja elől. Ezúttal ide
A politikus a közösségi oldalán bírálta a Fideszt és a Mi Hazánkat, amiért bojkottálták Baka András köztársasági elnök megválasztását. Szerinte a kormánypártok az 1956-os tatai sortűz ügyével próbálják hamisan lejáratni az új államfőt.
Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű vízellátásának biztosítására. Dr. Steier József klímavédelmi szakértő az Egyenes Beszédben elmondta: bár a most bejelentett intézkedések rövid távon szükségesek, valódi, hosszú távú megoldást csak komolyabb vízgazdálkodási beruházások, például a Dunakiliti
A vízépítő mérnök szerint a Dunába tervezett fenékküszöb már a munka befejezése előtt emelhet a vízszinten, de ahhoz, hogy működjön, teherautónyi köveket kell a folyóba zúdítani. Igazi megoldást pedig csak egy duzzasztómű jelentene.
Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör. A hazai fekvőbeteg-ellátásban a kórházi fertőzések
Az Integritás Hatóság nyilvántartást hoz létre azokról a cégekről, amelyek vezetőit bűncselekmény miatt jogerősen elítélték, ők a jövőben nem indulhatnak közbeszerzéseken.
Almásfüzitőnél, a vörösiszap-tározó alatti Duna-szakaszon a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ), valamint állampolgári bejelentések alapján környezetvédelmi vizsgálat indult a folyó vizében elkeveredő, barnás színű anyag miatt – közölte a KEMHESZ elnöke szerdán.
A miniszterelnök egy közösségi médiás bejegyzésben reagált a paksi atomerőmű körüli helyzetet érő bírálatokra. A kormány a Duna rekordalacsony vízállása miatt fenékküszöb építésével és uszályok esetleges elsüllyesztésével avatkozik be.
Egy Lufthansa Airbus A320-as gép három és fél órán át repült a Dunántúl felett, érintve Pécset és Komlót is. A szokatlan útvonal nem vészhelyzet, hanem egy karbantartás utáni, előre tervezett tesztrepülés volt.
belvárosában és az ország számos pontján egyre nagyobb problémát okoz a "palackvadászat" jelensége, amely során az emberek a kukákból szedik ki a visszaváltható flakonokat. Bár a tevékenység jogellenes, és ismételt elkövetés esetén akár kilencvenezer forintos bírsággal is sújtható, a gyakorlatban ez nem bizonyul visszatartó erőnek. A helyzet ráadás
Vajon Baka András Magyarország új köztársasági elnöke képes lesz-e megfelelni legfontosabb feladatának, és megtestesíti-e a nemzet egységét? A parlamenti pártok képviselőit kérdeztük.
Jelenleg is vádlottja egy több száz millió forintos, fiktív számlákkal kapcsolatos adócsalási ügynek, Gyenes Leventét mégis önkormányzati képviselővé választották a gyömrői időközi választáson. A korábbi polgármester múltját egy költségvetési csalás miatti elmarasztaló ítélet, egy emlékezetes fotóbotrány és egy féléves előzetes letartóztatás is beá
Létrehozza a közbeszerzésekből bűncselekmények elkövetése miatt kizárt gazdasági szereplők nyilvántartását az Integritás Hatóság – jelentette be a hatóság.
A Tisza Párt támogatottsága enyhén csökkent, miközben a Mi Hazánk erősödése és a Fidesz felől érkező szavazatáramlás a legérdekesebb fejlemény az Europion friss felmérésében. A politikusok népszerűségi listáján is meglepő fordulat történt: Vitézy Dávid megelőzte Magyar Pétert.
A költségvetés 524 milliárd forintos többlettel zárta a hónapot, a hét hónapos hiány pedig a kormányváltás óta az éves cél 91 százalékáról 68 százalékára mérséklődött. Egyebek mellett erről számolt be közösségi oldalán Kármán András pénzügyminiszter, aki szerint nagyon fontos továbbra is a költségvetési fegyelem betartása.
Az Integritás Hatóság elindította azt a nyilvános adatbázist, amely a közbeszerzési eljárásokból kizárt cégeket sorolja. A lépés az uniós források felszabadításának egyik feltétele, és lehetőséget ad az öntisztázásra is.
Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miat
Az Integritás Hatóság 77 százalékos túlárazás gyanúját állapította meg az acsai minibölcsőde uniós projektjénél. A hatóság költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt tett feljelentést.
Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
"Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik" – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
A magyar mellékvonalakon utazni nem mindig menetrendszerű élmény, de ami a Mezőtúr és Szarvas között közlekedő járat utasaival történt a nyári hőségben, az még a sokat látott utazóknak is emlékezetes marad.
Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson, ahol már megkezdődött a Duna-part fejlesztése – hívta fel a figyelmet Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki bejegyzésében. A kormányfő hozzátette, az első bárka beállítása és rögzítése jelenleg is folyamatban van, rövidesen pedig a második is megérkezik.
Már 2026-ban munkaszüneti nappá válhat december 24-e Magyarországon, és ehhez nem lenne szükség sem népszavazásra, sem kétharmados parlamenti döntésre. A Munkástanácsok Országos Szövetsége és az Egyenlő.hu júliusban nyújtott be törvénymódosítási javaslatot a Szociális és Családügyi Minisztériumnak. Ha az indítványt ősszel elfogadják, a szenteste mu
A Paksi Atomerőműnél a honvédség részvételével indult meg a Duna medrének átalakítása a hűtés biztosításáért. A kormány szerint a beavatkozás elengedhetetlen az ország energiaellátásának fenntartásához.
A paksi atomerőmű hűtővízellátásának biztosítására tervezett fenékküszöb gyors megoldást jelenthet az alacsony vízállás problémájára, ugyanakkor a részletes tervek ismerete nélkül nem lehet megítélni, hogy ez hogyan oldja meg a Duna medrének évtizedek óta tartó mélyülését – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország szakértője.
Ilyenkor mindig megugrik a parkolási bírságok száma. Megkérdeztük a kerületeket, hogy azért van-e a kiugrás, mert ilyenkor a nagyobb bevétel reményében fokozzák az ellenőrzést.
Elkezdődtek a jövő évi minimálbér-tárgyalások. A munkaadói oldal szerint a minimális GDP-növekedés mellett nem lesz tartható a még korábban kialkudott 14 százalékos minimálbéremelés, míg a szakszervezetek szerint a célnak annak kellene lennie, hogy a minimálbér elérje a bruttó átlagkereset 50 százalékát.
Csütörtök hajnalban Nyírtasson mindössze 5,6, Zabarban pedig 6,1 Celsius-fokot regisztrált a HungaroMet. Bár az értékek szokatlanul alacsonyak, a 2016-ban mért 4 fokos napi hidegrekord nem forgott veszélyben.
A Fidesz szerint politikai okokból támadják Kaminski Fannyt, Szabó Tímea egészen másképp látja a helyzetet, kemény hangvételű írásban fejtette ki véleményét.