Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap.
Egyre súlyosabb problémát jelent Magyarországon a kóbor kutyák számának növekedése. Számos településen már nemcsak az állatvédők és az önkormányzatok küzdenek a helyzettel, hanem a lakosság mindennapjait is közvetlenül érinti a probléma. A túlterhelt menhelyek, az elszaporodó gazdátlan állatok és a felelőtlen állattartás együtt olyan válságot idéze
Az országgyűlési képviselő egy pályázati anyagra hivatkozva állítja, hogy Hankó Balázs miniszter közpénzből finanszírozott Fidesz-kampányt. A képviselő szerint a Mága Zoltán köréhez köthető Novo Studium Kft.-nek juttatott 500 millió forint kimeríti a bűncselekmény fogalmát.
A politikus Facebook-posztban bírálta az egészségügyi kamarát, amiért szerinte elhallgatták a rendszer valós állapotát. A képviselő szerint a hétvégi politikai bulvár elvonta a figyelmet a szakdolgozók lázadásáról.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hantavírus valós, komolyan veendő fertőzés, de jelenleg alacsony lakossági kockázatú járványügyi helyzetről van szó, és Magyarországon jelenleg nincs közvetlen járványügyi fenyegetés – írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán azzal összefüggésben, hogy az elmúlt napokban több hír is megjelent egy Arad megyei esetről.
Bár végre minden oka megvolt a bizakodásra, döbbenetes módon most mégis elkaszálták annak a lehetőségét, hogy rövidesen megítélhessék neki a jól megérdemelt kártérítést. Pedig Piukovics Mirkó számára borzasztóan nehéz az élet, amióta 2016-ban egy félresikerült orvosi kezelés során súlyos gyógyszermérgezést szenvedett, azóta pedig valóságos élőhalot
A Publicus Intézet friss kutatása szerint a Tisza Párt 55 százalékon, a Fidesz–KDNP pedig 17 százalékon áll a teljes népességben. A szavazók bizalma továbbra is töretlen a Tisza Párt iránt.
Szombat délelőtt 10 órakor Gyuláról rajtolt a Háromváros Kerékpáros Fesztivál körtúrája, melynek során a résztvevők mindhárom települést útba ejtik. A menethez a három település bármelyikén lehetett csatlakozni, és aki a teljes távot teljesítette, a befutónál emlékéremben részesült. A teljes távot az egyes helyszíneken csatlakozók túravezetők kísér
Február 13-án Békéscsabán került megrendezésre az Aktív Magyarország és a Bethesda Gyermekkórház közös szervezésű „Mozdulj a netről a valóságra!” konferenciasorozatának első alkalma. Az esemény célja, hogy széles körben felhívja a figyelmet a gyermekeket érintő képernyőidő hatásaira és a digitális egyensúly megteremtésére. A rendezvény szülők és pe
A budapesti Deák Ferenc téren új, 177 szobás szálloda fejlesztésébe kezd a REALIS WAM Alapkezelő Zrt., amely a Canopy by Hilton márkanév alatt működik majd. Az épület különlegessége, hogy a világhírű Bauhaus-építész, Breuer Marcell munkássága előtt tiszteleg mind a belsőépítészeti koncepcióját, mind szellemiségét tekintve. Az üzemeltetést a Contine
A hantavírusról írt részletes bejegyzést Hegedűs Zsolt, a Tisza-kormány egészségügyi minisztere. A politikus szerint a jelenlegi helyzet nem hasonlítható a koronavírus-járvány kezdetéhez, és "rendkívül valószínűtlen", hogy a fertőzésből újabb világjárvány alakuljon ki. A miniszter azt is ismertette, milyen hantavírus-típusok fordulnak elő Magyarors
A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint a túlságosan átpolitizált, saját hatáskörükről maguk döntő kuratóriumok komoly gondot jelentenek. A rektor egy kétszakaszos átalakítást tartana megoldásnak, ami az uniós források felszabadításának is feltétele.
A politikai elemző az államfő Indexnek adott interjújára reagált: szerinte az már komoly felismerés az államfő részéről, hogy elmondhatja az álláspontját.
A köztársasági elnök egy interjúban közölte, hogy nem tesz eleget a miniszterelnök kérésének. Sulyok Tamás az Alaptörvényre tett esküjére hivatkozva indokolta döntését.
A politikai elemző egy interjúra reagálva fejtette ki véleményét Sulyok Tamás köztársasági elnök szerepfelfogásáról. Török Gábor szerint a politika nem egyenlő a pártpolitikával, és az értékek melletti kiállás is politikai cselekvés.
"Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is."
A magyar közélet az elmúlt időszakban olyan intenzitású változásokon ment keresztül, amelyeket sokan már nem egyszerű politikai fordulatként, hanem egyenesen korszakváltásként értelmeznek. A kérdés azonban továbbra is nyitott: valódi rendszerváltásról beszélünk, vagy "csak" egy klasszikus kormányváltás zajlott le?
A Publicus Intézet friss felmérése szerint jelentős különbség alakult ki a Tisza Párt és a Fidesz-KDNP támogatottsága között. A kutatás alapján a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza 73, míg a Fidesz 20 százalékon áll. Orbán Viktor pártja a parlamenti választások óta mintegy egymillió szavazót veszített.
Keressük a kampányidőszak legbizarrabb történetét. Melyik borított ki jobban minket: amit Hann Endrével művelt a propaganda, vagy a tiszás belső ember?
Velkey György János elmondása szerint személyes kudarcként élte meg, hogy nem sikerült elérnie, hogy az Orbán-kormány prioritásként kezelje a gyermekegészségügyet.
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás Indexnek adott interjújára. A miniszterelnök ismét Orbán Viktor bábjának nevezte az államfőt, és több ponton cáfolta a szavait, majd ismét lemondásra szólította fel, amire május 31-ig adott határidőt.
A miniszterelnök a Facebookon reagált a köztársasági elnök friss interjújára. Szerinte az államfő több dologban is hazudott, most pedig újra felszólította a távozásra.
Már hétfőn elkezdődhet a magyarországi Revolut-felhasználók áthelyezése a litván bankszámlákról magyarra. Korábban minden érintett ügyfelet tájékoztattak a változásokról, amelyek azonban csak az elkövetkező időszakban lépnek életbe.
Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap a honlapján. Azt írták már Csongrád-Csanád vármegyében is elegendő mennyiségű és intenzitású csapadék hullott az erdei biomassza átnedvesítéséhez.
Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek adott interjúban közölte: jelenleg nincs olyan alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondását. Magyar Péter miniszterelnök azonnal reagált, és felszólította az elnököt: május 31-ig még megteheti önként a távozást.
A Nobel-díjas fizikus az Élvonal Alapítvány szerződésének felbontása miatt írt levelet a miniszterelnöknek. A tudós hangsúlyozza, hogy a szervezet nem párhuzamos rendszert épít, hanem egy egyedülálló, nemzetközi modellt hoz létre.
Akár el is maradhat az országos horgászverseny bajnoki középdöntője Lukácsházán, miután rákeltő azbesztet találtak az Abért-tó parkolójában. A horgászszövetség kénytelen más helyszínt keresni, mert a tó partján a sportolók biztonsága került veszélybe.
Az új országgyűlési képviselők zömének van diplomája, és nagy többségük ért valamilyen idegen nyelven is. A parlament honlapjáról gyűjtöttük össze, ki mennyi papírt szerzett életében.