A zéró tolerancia, illetve a húsvéti fokozott közúti ellenőrzések sem tartanak vissza rengeteg embert attól, hogy alkohol fogyasztása után is a volán mögé üljenek. Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly húsvétkor az ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, a lefülelt elkövetők több mint fele (258 fő) ellen pedig az
Mikroszkóp, uv-lámpa, szike, mikroszkóp és egy kézi roncsolásmenetes anyagvizsgáló készülék - ez csak néhány dolog Végvári Zsófia kelléktárából, amikkel a hamisított festmények után nyomoz. A kifejezés nem véletlen, hiszen az ő esetében nem arról van szó, hogy ránézésre megmondja, az adott mű mennyire jellemző az alkotójaként megjelölt művészre. A
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat délutáni adatai szerint már 126 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok az április 12-i parlamenti választásra. 2022-ben az országgyűlési választás előtt egy héttel közel 65 ezer levélszavazatot adtak le a választópolgárok.
Igencsak felemelő, szívet dobogtató, lélekig hatoló videóüzenetet tett ki húsvét első napján Orbán Viktor. A miniszterelnök csaknem 3 perces kisfilmjében minden benne van az elmúlt évekből, amely büszkévé, összetartóvá teheti a magyar népet.
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak – hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
Utakat zártak le a szerbiai Magyarkanizsán és környékén a magyar határ közelében: a rendőrség és a hadsereg egységei vasárnap a kora reggeli óráktól nagyszabású terepkutatást végeznek. A Szabad Magyar Szó szerint kritikus fontosságú létesítmények kerülhettek veszélybe.
A védelmi tanács összehívását kezdeményezte Orbán Viktor, miután telefonon egyeztetett Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és kiderült, hogy Magyarkanizsán és környékén nagy mennyiségű robbanószert találtak.
Orbán Viktor megerősítette, hogy a szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak.
"A szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak" – közölte Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.
Pálinkás Szilveszter százados szerint van rá esély, hogy a választás után elindul a csádi misszió, Szalay-Bobrovniczky Kristóf viszont tagadja, hogy magyar katonákat küldenének Csádba. Összeszedtük, mit lehet tudni Orbán Gáspár szerepéről és a katonai szerepvállalás korábban tervezett módjairól.
Leszakadt szemetesek, lekopott zebrák, összetört megállók, elhagyott autó: de mégis kik foglalkoznak ezekkel? Hol lehet bejelenteni egy életveszélyes vagy balesetveszélyes helyzetet? Egyáltalán milyen szervnél?
Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországra gázt szállító Török Áramlat vezeték közelében. A kritikus infrastruktúra elleni fenyegetés egy héttel a magyar országgyűlési választás előtt került nyilvánosságra.
Ez nem fair, mert sokkal jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt – mondta a miniszterelnök, amikor a Mandiner műsorában a győri szereplés után készült mémekről kérdezték.
"Arról, hogy hazai érdekeltségű kritikus infrastruktúra mellé elhelyezett robbanószerkezetet fognak találni a választást megelőző két hétben, számtalan alkalommal beszéltem az elmúlt hónapokban" – írja a nemzetbiztonsági szakértő. Rácz András is egy hasonló forgatókönyvet vázolt fel a napokban.
A független képviselő a szerb-magyar gázvezetéknél talált robbanószerre reagált, amelyet egy előre kitalált történetnek nevezett. Szerinte az egész egy politikai szívesség Aleksandar Vucic és Orbán Viktor között.
"Ma húsvét vasárnap van. Ha van olyan nap, aminek a békéről és a nyugalomról kellene szólnia, akkor ez a mai. Ehhez képest nem régen kaptuk az értesítést szerb barátainktól, hogy valakik megpróbálták felrobbantani a Török Áramlat gázvezetéket Szerbia területén" – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A volt nemzetbiztonsági főtiszt a Substacken kommentálta a szerb-magyar gázvezetéknél talált robbanóanyagot. Állítása szerint már hónapokkal ezelőtt beszélt egy ilyen hamiszászlós művelet lehetőségéről.
Alekszandar Vucsics szerb elnök tájékoztatása szerint nagy romboló erejű robbanóanyagot találtak a szerb–magyar határ közelében, egy kritikus fontosságú gázvezeték közelében. A szerb hadsereg helikopterekkel, drónokkal és hőkamerákkal vonult a helyszínre. Egyes helyi források szerint terrrortámadást hiúsítottak meg, Orbán Viktor miniszterelnök pedi
A külgazdasági és külügyminiszter a szerbiai események után szólalt meg közösségi oldalán. Megjegyezte, ha a Török Áramlat vezetéke nem működne, akkor a jelenlegi gázár sokszorosáért tudnánk csak földgázt venni.
A külpolitikai szakértő a szerb-magyar határnál talált robbanóanyagról beszélt. Szerinte egy esetleges ukrán szál megnevezése esetén a magyar kormány rendkívüli intézkedéseket vezethet be.
Húsvétvasárnap ünnepélyes keretek között adták át a Gellért-hegy csúcsán magasodó, teljes körűen rekonstruált Citadellát. A 2020 őszén indult beruházás zárásaként az egykori elzárt erőd nyitott, akadálymentesített közösségi térré és turisztikai központtá alakult át. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.
Húsvét vasárnap Tapodi Krisztián mutatta be az ünnepi Szentmisét. A gyulai káplán úgy fogalmazott, találjuk meg egymásban és önmagunkban a megváltót, ne csak a hibákat, nem tetsző tulajdonságokat vegyük észre. A húsvét vasárnapi mise körmenettel zárult, a feltámadás örömét hirdetve.
A Tisza Párt elnöke is megszólalt a vasárnap délelőtt Szerbiában talált robbanóanyagok kapcsán. A politikus felszólított a miniszterelnököt, hogy őt is hívja meg a Védelmi Tanács ülésére.
"Már hetek óta több helyről kapjuk a jelzéseket, hogy a korábbi besült hamis zászlós műveleteket követően, a Fidesz támogatottságának összeomlása miatt Orbán Viktor szerb és orosz segítséggel újabb határt akar átlépni" – közölte a Tisza vezetője.
Húsvétvasárnap délután megnyílik a felújított Citadella: Orbán Viktor már be is járta a helyszínt, és az is kiderült, kik vesznek részt az ünnepélyes átadáson.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje reagált a délelőtt megjelent hírre, miszerint nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a Török áramlatnál elhelyezve.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje reagált a délelőtt megjelent hírre, miszerint nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a Török áramlatnál elhelyezve.
A miniszterelnök a felújított Citadella átadásán mondott beszédet húsvét vasárnapján. A kormányfő egy közelgő energia- és pénzügyi válságra figyelmeztetett, amely egész Európát fenyegeti.
Ha lenne top 10 a XX. századi magyar írók között, vitán felüli, hogy Örkény Istvánnak ott lenne a helye. Az egyperces novellákkal egyedi irányzatot teremtő író, dramaturg, a magyar groteszk irodalom úttörője 114 évvel ezelőtt, 1912. április 5-én született. Írói pályafutása során többször szembekerült a felülről diktált kultúrpolitikával, 1956-os sz
Újabb választási megfigyelőket vett nyilvántartásba az április 12-ei országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombati online ülésén.
A Direkt36 újságírója Facebook-posztban reagált a gázvezetéknél talált robbanószer hírére. Állítása szerint a magyar kormányhoz bekötött forrásoktól már hetekkel ezelőtt hallott egy ilyen forgatókönyvről.
A miniszterelnök újabb hosszú interjújában a kampány utolsó napjairól azt mondta, itt már nem a matematika és a számítások, hanem az intuíció, a tapasztalat és a rutin számít. Arra is reagált, hogy az interneten Nicolae Ceaușescuhoz hasonlítják.
A Tisza politikusa a Facebookon reagált a szerb-magyar gázvezetéknél talált robbanószer hírére. Szerinte az akció mögött a Fidesz áll, mert egyedül nekik érdekük egy ilyen esemény.
Ma visszaadhatjuk az embereknek Budapest leglátványosabb helyszínét - jelentette ki a miniszterelnök vasárnap a fővárosban, a megújult Citadella átadóünnepségén.
Orbán Viktor szerint a rendelkezésre álló információk alapján szabotázsakciót készítettek elő Szerbiában. Azt is mondta: az európai országoknak szükségük van az orosz energiára is.