2026. április 4. szombat

ápr. 4
10:33
Tölgyessy Péter: A tánc nem most ér véget, hanem a választás után kezdődik igazán (SzMo)
Az elemző szerint jó eséllyel a Tisza nyer, akár kétharmada is lehet. De Orbán Viktor nem fogja feladni, és a választásig, sőt, utána is küzdeni fog. Az új kormánynak súlyos döntéseket kell majd hoznia, például arról, mit kezd a Fidesszel.
ápr. 4
10:45
Nem sok ilyen március volt az elmúlt 125 évben (Infostart)
Majdnem 2,5 fokkal volt melegebb, és harmadával szárazabb, mint az átlag.
ápr. 4
10:45
Magyar Péter arra kéri az amerikai alelnököt, hogy Budapesten mondja ki: Nem akarják, hogy Magyarország bármilyen módon részt vegyen az Irán ellen háborúban (444.hu)
A Tisza elnöke szerint alaposan feltételezhető, hogy a jövő héten Magyarországra látogató JD Vance katonákat kérhet az Irán elleni háborúhoz.
ápr. 4
10:51
Kifúrja, megpatkolja, és a világ végére küldi: ő a markazi tojásművész, László Gyula - képeken a csoda (Blikk)
Húsvét előtt sok családban az ünnepi előkészületekkel teltek a napok, a Mátra lábánál fekvő kis faluban, Markazon élő László Gyulának azonban egész évben húsvét van. A 78 esztendős férfi ugyanis tojáspatkolással foglalkozik. Nem hébe-hóba, alkalomszerűen, hanem szinte mindennap, szenvedéllyel alkot: évente akár 500 darabot is megpatkol. Szinte már
ápr. 4
11:09
Magyar szerint Orbán Viktorra visszamenőleg is vonatkozna az a tervezett alkotmánymódosításuk, ami megtiltaná, hogy valaki 8 évnél tovább lehessen… (444.hu)
Egy tiszás alkotmánymódosítás azt jelentené, hogy Orbán a jövőben nem lehetne kormányfő.
ápr. 4
11:21
Magyar Péter a köztársasági elnök leváltásáról: Meg fogjuk oldani (SzMo)
A Tisza Párt alelnöke szerint Sulyok Tamás köztársasági elnöknek egy kétharmados ellenzéki győzelem után távoznia kell. A lépés alkotmányos válsághoz vezethet, de szerinte van rá jogi megoldás.
ápr. 4
11:39
Rogán Antal minisztériuma elismerte, hogy lehallgattak egy üzletembert, de szerintük nem azért, mert köze volt a Tisza Párthoz (Telex)
A 444 szombaton számolt be róla, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal hónapokig lehallgatta az üzletembert, a lehallgatás összefoglalóira "MP-s információk" néven hivatkoztak. Rogán minisztériuma olyan információkkal igyekszik cáfolni a 444 állításait, amire a lap azok bizalmas jellege miatt nem reagálhat.
ápr. 4
11:45
Political Capital: Árulkodó a Fidesz Mi Hazánkkal kapcsolatos B terve (Telex)
Az intézet szerint az új terv nincs összhangban azzal a magabiztos arculattal, amit a kormánypárt közvetíteni kíván magáról.
ápr. 4
12:15
Több külföldi vendéget várnak a Balatonhoz (Infostart)
Emellett a BalatonBor 2025-ös évjáratú borait is most leplezik le.
ápr. 4
12:15
Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs (SzMo)
A színész egy interjúban a Fidesz–Mi Hazánk-koalíció lehetőségéről beszélt, ami egzisztenciális dilemmákat vet fel számára. Úgy érzi, az ország olyan útra lépett, ami a '89 előtti helyzethez való visszatéréssel fenyeget.
ápr. 4
12:33
Rogánék minisztériuma elismerte, hogy lehallgatták egy üzletembert, de szerintük nem azért, mert köze volt a Tisza Párthoz (SzMo)
A párt egy, a körükhöz köthető üzletember titkosszolgálati lehallgatására reagált a súlyos váddal. A kormány szerint az ügy egy balatonfűzfői lőporgyár megvásárlásáról és ukrán fegyverszállításról szólt.
ápr. 4
12:33
Megoszthatják a szavazóköri névjegyzéket ott, ahol sok az átjelentkezés (Telex)
Több mint 224 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben akarnak szavazni április 12-én, és kiderült az is, hogy hol volt a legtöbb átjelentkezés.
ápr. 4
12:39
Mesterterv: atombomba Magyarország ellen (Infostart)
Már elérhető a Mandiner YouTube-csatornáján a Mesterterv következő adása, amelyben Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, a Magyar Nemzet főmunkatársa elemzik a hét legfontosabb politikai eseményeit.
ápr. 4
12:39
Hatalmas bejelentést tett az Rtl: ez vár a nézőkre (Blikk)
Különleges műsorral készül húsvéthétfőre az RTL, április 6-án egész napos Disney-maratonnal várják a nézőket. A csatorna közlése szerint kicsik és nagyok egyaránt találnak majd kedvükre való tartalmat.
ápr. 4
12:39
Publicus: A magyarok több mint fele tart választási csalásoktól, ötből négyen titkos külföldi beavatkozásra gyanakodnak (SzMo)
A Publicus Intézet felmérése szerint a választók 58 százaléka tart a voksolás tisztaságát érintő visszaélésektől. A megkérdezettek 55 százaléka emellett egy vészhelyzetre hivatkozó esetleges halasztást sem tart kizártnak.
ápr. 4
12:57
Lőpor Magyarországról Ukrajnába - közleményt adott ki az AH egy újságcikkre reagálva (Infostart)
A 444 internetes portál lebuktatta a Tisza egyik pénzemberét, aki Ukrajnába akart lőport szállítani Magyarországról - állítja a Miniszterelnöki Kabinetiroda az MTI-n keresztül.
ápr. 4
12:57
Kétharmadtól patthelyzetig: mit hozhat a választás, ha feltételezzük, hogy megtartják (Telex)
És megtartják, mert az elhalasztásának vállalhatatlan a politikai ára. A Political Capital elemzése szerint így is forróvá válhat a helyzet: ha a Tisza kap több szavazatot, mégis a Fidesz alakíthat kormányt, feltüzelt tömegek feszülhetnek egymásnak. Ennél valószínűbb, hogy kényelmes többsége lesz a győztesnek. Ha ez a Fidesz, kiteljesedhet az autok
ápr. 4
13:09
Török Gábor: Ezekből a körzetekből látszik, hol támad a Tisza a hajrában (SzMo)
A politológus szerint a Tisza Párt olyan Pest megyei és vidéki körzetekre fókuszál, ahol a Fidesz 2022-ben még nyert.
ápr. 4
13:27
Gyanús aláírások miatt tett feljelentést az NVI a roma választási regisztrációk ügyében (ATV)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, miután Budapest XVIII. kerületében több száz, kézbesítési meghatalmazott útján benyújtott roma nemzetiségi regisztrációs kérelemnél megkérdőjelezhetővé vált az aláírások hitelessége. Összesen 414 kérelmet adtak át a nyomozó hatóságoknak.
ápr. 4
13:39
Magyar Péter mindenkit óva intene attól, hogy Rogán vagy Kubatov helyett börtönbe menjen (Telex)
"Pancserpuccs" – jellemezte a 444-nek adott interjújában az elmúlt napokban kiderült titkosszolgálati akciókat, amikkel szerinte a választás lehetőségét akarta kiiktatni a hatalom.
ápr. 4
13:45
Magyar Péter a 444-nek: Látszik, hogy az utolsó hetek nem a Tiszára nézve veszélyesek (444.hu)
Magyar Péter a Helyzet:Van! című műsorunkban arról beszélt, statisztikailag nulla az esélye annak, hogy elveszítsék a választást, Orbán Gáspár csádi misszióját szintlépésnek tartja és szerinte róla biztos nem tudnak kihozni már olyan felvételt, ami "game changer" lenne.
ápr. 4
13:45
Fekete-Győr András: Itt a fideszes szégyenlista, Orbánék vágóhídra küldték volna a hazájuk fiait Csádba (SzMo)
A Momentum volt elnöke Facebook-posztban bírálta a kormányt a tervezett afrikai katonai akció miatt. Szerinte a döntés Orbán Gáspár megalomániáját szolgálta, miközben a Fidesz másokat háborúpártisággal vádolt.
ápr. 4
13:47
"Nem erőt sugároz" – Elemzők szerint repedezik a Fidesz magabiztos imázsa (SzMo)
A Political Capital szerint a Fidesz új, Mi Hazánk szavazóinak szóló stratégiája a bizonytalanság jele. A helyzetet azután értékelték, hogy Toroczkai László kizárta jelöltjeik visszalépését.
ápr. 4
14:03
Húsvét vasárnap Orbán Viktorral nyílik meg a nagyközönség előtt a megújult Citadella (Infostart)
Holnap 14 órakor, ünnepélyes keretek között adják át a Gellért-hegy csúcsán magasodó, teljes körűen rekonstruált Citadellát. A 2020 őszén indult beruházás zárásaként az egykori elzárt erőd nyitott, akadálymentesített közösségi térré és turisztikai központtá alakult át. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.
ápr. 4
14:15
"Kovács Gabriella János" – Ezért vesznek fel sokan utónevet második családnévnek (SzMo)
Egy jogi kiskapu miatt lehetséges utónevet felvenni második családnévként, amit az ELTE nyelvészei problémásnak tartanak. A Budapest Főváros Kormányhivatala évente több ezer névváltoztatást engedélyez.
ápr. 4
14:17
A bűnözésről elhíresült magyar város egy gigantikus tojással üzent a világnak (SzMo)
Enying lakossága egy közösségi összefogás keretében egy hatalmas húsvéti installációt hozott létre a város főterén. A 304 centiméter magas tojással a helyiek célja a település negatív megítélésének megváltoztatása volt.
ápr. 4
14:51
Ilyen az ukrajnai háború igazi pokla: sorozatosan támadnak az oroszok, robbannak a drónok - csak tegnap mintegy 20-an haltak meg (Pénzcentrum)
Orosz dróntámadásban öten meghaltak és huszonketten megsebesültek szombaton a kelet-közép-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyei Nyikopolban - közölték a helyi hatóságok, miközben Oroszország egyre több nappali légitámadást hajt végre.
ápr. 4
14:51
Török Gábor kielemezte Magyar Péter utolsó heti országjárásának helyszíneit (Telex)
Keddtől szombatig naponta 4-7 településre megy el Magyar Péter, hogy a helyi jelölt mellett kampányoljon. A kampányzáró esemény szombaton 18 órakor Debrecenben lesz.
ápr. 4
15:09
Magyar Péter: Egészen vicces, ahogy a titkosszolgálat most azt próbálja előadni, hogy az MP nem az én nevem rövidítése (SzMo)
A TISZA Párt elnöke friss posztjában vádolta meg a kormányt, hogy politikai eszközként használja ellene az Alkotmányvédelmi Hivatalt. Szerinte egy belső levél bizonyítja a megfigyelését, ezért a rendvédelmi dolgozókhoz fordult.
ápr. 4
15:15
Több száz embert regisztrálhattak tudtuk nélkül a roma listára (SzMo)
A XVIII. kerületi választási iroda közokirat-hamisítás és a választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával tett feljelentést. Az eljárást a Nemzeti Választási Iroda is megerősítette.
ápr. 4
15:15
Heti horoszkóp (április 6-12.): 3 csillagjegy pénzügyeit felforgatja a Mars a következő napokban (Most Hír)
Készülj fel, mert a 2026. április 6. és 12. közötti időszak dinamikus asztrológiai változásokat hoz! A Mars a Kos jegyébe lépve azonnal felpörgeti az eseményeket, ami különösen a Halak, a Nyilas és a Bak számára tartogat sorsfordulót az anyagiak terén. Jönnek a hirtelen lehetőségek, de a költekezési kísértések is – mutatjuk a heti pénzhoroszkóp leg
ápr. 4
15:21
Így ellenőrizhetjük, hogy lefotózott-e minket a traffipax (Blikk)
A modern technológia fejlődésének köszönhetően ma már nem kell hetekig bizonytalanságban várni, hogy kiderüljön, gyorshajtás miatt készült-e rólunk traffipaxfelvétel. A hatóságok által működtetett rendszerek lehetővé teszik, hogy gyorsan és egyszerűen tisztázzuk a helyzetet. Ha túlléptük a sebességhatárt, a büntetést mielőbb fizessük be, nehogy kic
ápr. 4
15:27
Ezekre a körzetekre koncentrál a Tisza Párt a finisben az elemző szerint (ATV)
Az utolsó heti országjárás menetrendje alapján kirajzolódik, mely választókerületekre helyezi a hangsúlyt a kampány hajrájában Magyar Péter és a Tisza – erről írt elemzésében Török Gábor.
ápr. 4
15:51
Már a húsvét előtt meghozta a fájdalmas döntést a Lidl (Infostart)
Fizetőssé teszi parkolóját a Lidl a XI. kerületi, Fehérvári úti egységénél, miután a környéken bevezetett várakozási díjak miatt az autósok ingyenes P+R parkolónak kezdték használni az áruház magánterületét.
ápr. 4
15:51
Magyar Péter: Soha nem látott politikai és nemzetbiztonsági bűncselekménysorozatnak vagyunk a tanúi (Telex)
A Tisza elnöke a 444 szombat reggeli cikkére reagált, amiben egy korábban a Tisza Párttal kapcsolatban álló üzletember megfigyelési ügyéről írtak. A művelet az MP nevet viselte.
ápr. 4
16:15
"Orbán még börtönbe is juttathatja Magyart" – ez hangzott el a titokban lehallgatott hívásban (SzMo)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal rögzítette egy a Tisza Pártot kapcsolati rendszerével támogató üzletember és barátja telefonbeszélgetését. Majd a gyűjtött információkat azzal a szöveggel küldték tovább egymásnak a hatóság munkatársai, hogy "küldöm a heti MP-s információkat" - mutatjuk, a lehallgatott beszélgetés részleteit.
ápr. 4
16:17
Magyar Péter úgy módosítaná az alkotmányt, hogy Orbán Viktor soha többé ne lehessen miniszterelnök (SzMo)
8 évben maximalizálná a miniszterelnöki pozíció betöltését, ami kizárná, hogy Orbán Viktorból ismét kormányfő lehessen. Állítása szerint a szabályt nem Orbán Viktor személye ellen, hanem egy általános garanciaként fogadnák el.
ápr. 4
16:27
A miniszterelnök elárulta a jó húsvéti sonka titkát (ATV)
Sonkafőzésre fel! - üzente a miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videójában.
ápr. 4
16:51
Már Dobrev Klára is páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe (Blikk)
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keményen bírálta a Tisza Pártot és annak vezetőjét, Magyar Pétert. A politikus szerint a Tisza Párt stílusa és hozzáállása nemhogy nem segíti, hanem egyenesen akadályozza a kormányváltást, mivel elidegeníti a baloldali és kutyapártos szavazókat.
ápr. 4
17:27
Összeáll a kutatói "aranycsapat" – Roska Botond, a világhírű látáskutató is csatlakozott (Blikk)
Roska Botond, a világhírű neurobiológus és látáskutató csatlakozott az Élvonal Alapítványhoz, amelynek célja a magyar tudomány nemzetközi szintre emelése és a tehetségek hazahívása. Az alapítvány Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató vezetésével működik, 75 magyar tehetséges kutatót választ ki, akik a jövő tudományos motorjai lehetnek.
ápr. 4
17:33
Vajdasági magyarok egy része saját maga viszi át a levélszavazatokat Magyarországra (444.hu)
Nem bíznak a vállaltan a fideszes kötődésű aktivistákban, sem a helyi intézményekben, sőt még a postában sem.
ápr. 4
17:33
Magyar Péter: Egy normális jogállamban a miniszterelnök feleségének és fiának nincs ekkora szerepe (SzMo)
A Tisza Párt elnöke azt állítja a miniszterelnök fiáról, Orbán Gáspárról hogy egy fogadáson az ország legbefolyásosabb embereinek adta elő elképzeléseit az oktatásról, honvédelemről és a magyar futballról. Magyar szerint az asztalok körül ott volt a magyar politikai-gazdasági elit.
ápr. 4
17:45
Kinti programot tervezel húsvétkor? Most futott be a friss jelentés, erre mindenképpen figyelned kell (Pénzcentrum)
Húsvétvasárnap sok napsütésre számíthatunk a térségben, az időnként megjelenő fátyol-, illetve gomolyfelhőkből említésre méltó csapadék sehol sem várható.
ápr. 4
18:21
Fotógaléria - Megjöttek az első képek a Földről, lélegzetelállító felvételeket készítettek az Artemis II űrhajósai (SzMo)
Fotókon a kék bolygó, amit otthonunknak hívunk: az amerikai űrügynökség látványos felvételekkel jelentette be, hogy az Artemis II misszió a tervezett útvonal felét már megtette. A képeket Reid Wiseman parancsnok készítette az Orion űrhajó kamerájával.
ápr. 4
18:27
Nagy lehet a baj: már a magyar óvodások is átlagban nyolc órát kütyüznek egy héten (Infostart)
Tízből kilenc magyar óvodás használ valamilyen digitális eszközt, átlagosan napi több mint egy órát - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából készült kutatásból. A szülők döntő többsége komoly aggodalommal figyeli a jelenséget, de nincs igazán megoldása a problémára - mondta el az InfoRádiónak Somogyi Ákos, az NMHH Gyermekvédel
ápr. 4
18:51
Csak a szerb határig vitte a MÁV utasait a vonatpótló busz, onnan gyalogolniuk kellett (rtl.hu)
Vonat helyett pótlóbusszal vitték az utasokat Szegedről Szabadkára. Csakhogy a határnál mindenkit leszállítottak. Az utasok szerint 3 kilométert kellett gyalogolniuk, mire beértek Horgosra, onnan pedig saját költségen kellett továbbmenniük. A MÁV szerint a mentesítő buszok nem léphetik át a határt.
ápr. 4
18:57
A Tisza Párthoz közel álló üzletembert hallgatott le az Alkotmányvédelmi Hivatal (rtl.hu)
"Küldöm a heti MP-s információkat" – ezzel a felütéssel kezdődik az ezt bizonyító titkosszolgálati e-mail a 444 szerint. Az MP rövidítés a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint azonban nem a Tisza Párt elnökét jelenti, hanem azt: Magyar Proliferáció. Az Információs Hivatal korábbi főigazgató-helyettese még sohasem találkozott ezzel a szóösszetételle
ápr. 4
18:59
Kutya Párt: gondolkodnak további visszalépéseken (rtl.hu)
Szerintük már sokat engedtek, de a kormányváltás az ő érdekük is – ezt mondta az RTL Híradónak a Kutya Párt listavezetője. Kunhalmi Ágnes viszont már döntött, ő mégsem indul a választáson. 12 év után távozik a parlamentből, mert úgy látta, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerhetett volna, ha versenyben marad.
ápr. 4
19:03
Hat év nyomozás után megszüntették az eljárást a fideszes Szabó Zsolt állítólagos offshore-ügyében (rtl.hu)
A nyomozás még 2018-ban indult, miután a Magyar Nemzet arról írt: Szabó Zsoltnak köze lehet egy belize-i számlához, amelyen több mint egymilliárd forintnyi dollár volt. A Központi Nyomozó Főügyészség azt írta az RTL Híradónak, a belize-i hatóságok cáfolták, hogy dollármilliók lennének az érintett számlán.
ápr. 4
19:09
Márki-Zay Péter összeszedte, miért sikerülhet Magyar Péternek, ami neki 4 éve nem sikerült (SzMo)
A politikus szerint a Tisza Párt vezetőjének helyzete jobb, mert nem terheli Gyurcsány Ferenc személye, és nincs ott mögötte a "kollaboráns, áruló óellenzék", barátságosabb vele a média, és a gazdasági nehézségek is az ő malmára hajtják a vizet. Ennek ellenére óvatosságra intett, mondván, a "köztörvényes bűnözők mindenre képesek".

Keresés