Hajdú Péter legújabb műsorában Orbán Viktor miniszterelnök vendégeskedett, aki felcsúti otthonában fogadta a műsorvezetőt. A beszélgetés során a kormányfő személyes emlékeiről, politikai pályafutásának meghatározó pillanatairól és a magyar politikai élet néhány kulcsfontosságú eseményéről osztott meg részleteket. Szó esett gyerekkoráról, szülei tan
A miniszterelnöki sajtóiroda pénteken erősítette meg a budapesti esemény részleteit. A gyűlés előtt, 13:20-kor a politikusok közös sajtótájékoztatót is tartanak a Karmelita kolostorban.
Kollégái indítottak gyűjtést a Máltai Szeretetszolgálat munkatársának. Március 25-én leégett a férfi Lajosmizse melletti tanyája. A nádtetős ház a teljes berendezéssel, köztük a személyes tárgyakkal együtt megsemmisült. Volt biztosításuk, de az csak az újjáépítés felére elég.
Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint ugyanis a levélszavazatok jelenlegi rendszere teljesen átláthatatlan. A szavazatok begyűjtését a Fidesszel szorosan együttműködő RMDSZ és annak egyik alapítványa végzi. A leadott szavazatok sorsa pedig sokszor ellenőrizhetetlen.
Pálinkás Szilveszter szerint ha a kormány feloldaná a veszélyhelyzetet, a körülmények miatt olyan sok katona szerelne le, hogy Magyarország védelmi képessége a nullához közelítene. A TISZA Párt elnöke a Híradónak azt mondta: ha a választásokon nyernek, visszaállítanák a katonák erkölcsi és anyagi megbecsülését is.
Óriási a bérfeszültség, a felelős miniszter katona-szakmai szempontból vitatható döntéseket hoz – a többi között erről beszélt a Telex-nek Pálinkás Szilveszter százados. A katona már tavaly jelezte, hogy elhagyná a honvédséget, de nem engedték leszerelni. Most arra számít, hogy fegyelmi eljárás indul ellene, és megszüntetik a szolgálati viszonyát.
A honvédség korábbi arcának a miniszterelnök fia személyesen beszélt az üzenetről, amit Istentől kapott. Orbán Gáspár azt is mondta a századosnak, hogy a misszió során azzal számol, a magyar katonák fele meghal. Magyar Péter szerint a miniszterelnöknek egy ilyen ügyben meg kellene szólalnia.
A balatonkenesei Kenese Evezős Terasz már napokkal korábban meghirdette Rubint Réka húsvéti szezonnyitó alakreform edzését, egy csütörtök esti bejelentés mégis sok mindent megváltoztatott. Az egész ország megdöbbent, amikor kiderült, hogy a fitneszlady évek óta rákos betegséggel küzd. Réka, megelőzve a további találgatásokat, saját maga osztotta me
Több mint ezerszer kerülték meg a Földet külföldi útjaik során a Pannónia Ösztöndíjprogram hallgatói. Eddig alig több mint két év alatt 12 718 magyar fiatal vett részt az egyetemistáknak szóló programban. A külföldi egyetemekre való utazásaik során összesen annyit utaztak, hogy 1065-ször kerülhették volna meg a Földet.
A tavalyi ezüstérmes Veszprém Handball Academy házigazdaként fantasztikus küzdelemben egy góllal legyőzte a német Magdeburgot, így bejutott a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga kölni négyes döntőjébe.
Jövő hét kedden Budapestre érkezik az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance. A látogatás kiemelt eseménye az a nagygyűlés lesz, amelyet a magyar–amerikai barátság napja alkalmából rendeznek meg az MTK Sportparkban. A rendezvényen az alelnök és Orbán Viktor is beszédet mond majd.
Pálinkás Szilveszter százados súlyos vádjaira válaszolt a Honvédelmi Minisztérium a pénteki közleményében. A vezérkar szerint nem állnak tömegek arra várva, hogy elmehessenek, Csádról pedig továbbra sincs politikai döntés.
A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrök egy sofőrt ellenőriztek. Ekkor még nem sejtették, hogy véletlenül rábukkantak a felelősséghárítás világbajnokára, akinek a biztonsági övét egy csomó tartotta össze.
A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém gólokban gazdag, fordulatos mérkőzésen 7-4-re győzött a Nyírbátor B-Kerép otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának ötödik fordulójában, péntek este.