Annyi mindenen keresztülvitt már az Isten és mi mégis itt vagyunk. Annyi csalódás és támadás ért már, de mégsem tudtak eltiporni bennünket. Mert az Isten sosem hagyott el bennünket. Hogyan is feledkezhetnék meg róla? A Biblia azt írja a Máté evangéliumban, hogy Jézust azért szolgáltatták ki és feszítették meg az akkori hívők és hívő vezetők, …
A polgármester hazaküldte őket átöltözni, mondván, nem halt meg senki. Hosszú út vezet a megbékéléshez Erdélyben is, amiben az RMDSZ komoly szerepet játszhat - mondja Kátai István színész, az első erdélyi Tisza-sziget egyik alapítója.
A polgármester hazaküldte őket átöltözni, mondván, nem halt meg senki. Hosszú út vezet a megbékéléshez Erdélyben is, amiben az RMDSZ komoly szerepet játszhat – mondja Kátai István színész, az első erdélyi Tisza-sziget egyik alapítója.
Már csak néhány napjuk maradt az MVM ügyfeleinek, hogy benyújtsák a rezsistop érvényesítéséhez szükséges nyilatkozatot. A harmincszázalékos kedvezmény igénybevételéhez kötelező az állami szolgáltató hivatalos űrlapjának használata, a saját kézzel írt dokumentumokat vagy a késve érkező igényeket ugyanis könyörtelenül elutasítják.
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A leendő kormányfő azt is üzente: "akinek inge, vegye magára!". Ezzel valószínűleg a The Guardian cikkére reagált, miszerint Bécsből induló magánrepülőgépekkel szállítják az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát külföldre.
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bev
Egyiptomi utazásról hazatérve, még a budapesti repülőtéren vették őrizetbe a hatóságok a szegedi Fidesz-elnököt. A férfi szombaton lemondott elnöki tisztségéről, miután kiderült: körözést adtak ki ellene költségvetési csalás gyanúja miatt.
Hétfőn bíróság elé állítják azt a férfit, aki lövöldözni kezdett egy rangos washingtoni rendezvényen, melyen Donald Trump amerikai elnök is részt vett. A vádirat egyelőre két pontból áll: hivatalos személy ellen veszélyes fegyverrel elkövetett erőszak és lőfegyver használata
Számos rekordot állított fel az április Artemis-2 küldetés, amelynek űrhajósai megkerülték a Holdat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutató csillagásza. Szabó Olivér Norton szerint a hajdani Apolló-program fél évszázad után egy újra termelődő világpolitikai helyzetnek köszönhetően folytatódhatott.
Minden korábbi rekordot megdönt a turizmus az utóbbi években, a rangsor élén pedig egy megdönthetetlen kedvenc áll: Bangkok 32 millió látogatóval hódította el az első helyet 2025-ben. A friss adatok alapján összeállítottuk azt a 10 nyüzsgő nagyvárost, amely jelenleg uralja a világ utazási trendjeit Isztambultól Londonon át egészen Dubajig.
Ficzere Andrea szerint strukturális változások nélkül a pluszforrások feneketlen kútba mennek. Arról is beszélt egy interjúban, hogy a fenntartó kérésére nem adták ki a VIP-osztály pénzügyi adatait, pedig a belső vizsgálatok sem találtak szabálytalanságot.
Washington belvárosában Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus részvételével nyitották meg a Marslakók című szabadtéri kiállítást, a magyar tudomány kiemelkedő alakjait bemutató tárlatot vasárnap. A Magyarországról érkezett installáció az amerikai főváros központjában álló magyar kulturális központ, a Kossuth Ház előtt látható. A kiállítás részb
Fordulat történt a Varga Judit és Magyar Péter ügyében: a hatóságok bizonyítottság hiányában megszüntették a korábbi miniszter interjúja nyomán indult eljárást.
Mintegy 40 résztvevő és érintett fél – a jelenlegi, korábbi és jövőbeli Európa Kulturális Fővárosa (ECoC) városok képviselői – gyűlt össze Leeuwardenben 2026. április 13. és 15. között az ECoC Echo tudásátadási szemináriumra. A szakértői előadások, beszélgetések és frízföldi helyszínlátogatások kombinációja révén a résztvevők mélyebb megértést szer
Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepül
Bár a magyarországi régiók közötti gazdasági különbségek csökkentése az elmúlt 16 évben is egy jól hangzó politikai szlogen volt, valójában alig történt változás. Az Orbán-rendszer közepére enyhén javult a helyzet, de 2020 után még a 2010-es startvonaltól is távolabb kerültünk. A Tisza most szintén nekikezdhet a feladatnak.
Április negyedik vasárnapján, a Jó Pásztor vasárnapján ünnepeljük a hivatások világnapját. XIV. Leó pápa idén arra hívja a fiatalokat és az egész Egyházat: ne kívül keresd a hivatásodat, hanem belül, Isten ingyenes ajándékaként. Jézus nem csupán "jó", hanem szép Pásztor – hangsúlyozza a pápa János evangéliuma alapján. Aki követi őt, maga is szép le
A szakemberek elárulták, hogy a Balaton környékén mekkora lehet 2026-ban az idegesítő rovarhad. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet úgy tippeli, hogy idén a 2025-ösnél lényegesen kisebb mennyiségben lesz árvaszúnyog a tó partján.
Magyar Péter korábban a Facebookon arról beszélt, hogy tudomása szerint áron alul próbálják eladni a TV2-t. Erre reagált most a Mészáros Csoport és Mészáros Lőrinc is.
A kormánypárti lapot egy törvényszéki ítélet kötelezte egy bocsánatkérő levél közzétételére Magyar Péter felé a személyét sértő, poloskás hasonlatok miatt. A Tisza Párt elnöke Facebookon reagált a közleményre.
Az oknyomozó újságíró szerint a 2017 óta szolgáló Pesti Máté helyére Granyák Gergelyt jelölte a Külügyminisztérium, aki azonban egy viszonylag alacsony rangú tisztviselő. Panyi egy diplomáciai jelentés alapján azt írja, a kínai fél már március közepén, egy hónappal a választás előtt megadta a hozzájárulását a cseréhez.
Több mint fél éven át tartotta lázban az online közösséget a Digitális Polgári Kör Vecsés, amelynek alapítója mesteri módon használta ki a kormányzati kommunikáció sajátosságait. A platform nemcsak a választókat, hanem ismert influenszereket és politikusokat is képes volt megtéveszteni, miközben hirdetési pénzek nélkül ért el milliós nézettségeket.
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben.
Az anyajegy levételének döntő oka a rosszindulatúság gyanúja, de akár esztétikai szempontok vagy a kellemetlen elhelyezkedés is indokolhatja a kimetszést. Miért érdemes erre még az erősen napsütéses hónapok előtt rászánni magunkat? Nyárra egyáltalán nem szabad időzíteni az anyajegy levételt? Hogyan segíthetjük elő a megfelelő sebgyógyulást? Dr. Med
A Mészáros Csoport közleményben cáfolta, hogy eladnák a TV2-t. Közlésük szerint Mészáros Lőrinc "pontos tájékoztatás és a kialakult feszült helyzet rendezése céljából" kereste meg levélben a Tisza Párt elnökét.
Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum alapítója két héttel a Fidesz választási veresége után a Magyar Nemzetben publikált írásában nyíltan elismerte: valami alapvetően elromlott az elmúlt évek kormányzásában.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség lezárta a Magyar Péter ellen személyi szabadság megsértése miatt indult eljárást. A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához.
A G7 gyűjtése szerint a száz legnagyobb pénzeszköz-állománnyal rendelkező magyar cégből 29 köthető kormányközeli milliárdosokhoz. Bár nem minden cégből lehet egyik pillanatról a másikra kivonni a teljes összeget, sok helyen a vagyon nagy része gyorsan mozdítható.
Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők. Azt írták: a táborok célja, hogy a 12-25 éves korosztály