A pénzügyi szektor 2026-ban is az egyik legjobban fizető ágazat Magyarországon. Mutatjuk, milyen banki és pénzügyi állások érhetők el, és hogyan indulj el az álláskeresésen a Jooble segítségével.
Vitézy Dávid elfogadta Magyar Péter felkérését, hogy legyen alakuló kormányának közlekedési és beruházási minisztere. Bejelentette, átadja a stafétát a fővárosi közgyűlésben, de meggyőződése, hogy Budapestért is így tud a legtöbbet tenni.
"Három dolgot biztosan ígérhetek: szakmaiságot, rengeteg munkát és a tárcára igencsak jellemző hatalmi arrogancia magunk mögött hagyását" – közölte Vitézy Dávid, a jövendő közlekedési és beruházási miniszter, aki hosszú posztjában a MÁV és HÉV megújítását, az uniós pénzek hazahozatalát és új KRESZ-t ígér, hozzátéve: prioritás lesz a vasútfejlesztés
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a Morrisons nevű szórakozóhelyen halálra vert egy másik vendéget. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz, és azt is kezdeményezi, hogy a vádlott ne kerülhessen feltételes szabadságra.
Politikai természetűnek nevezte az Alkotmánybíróság a Polt Péter elnököt lemondásra felszólító nyilatkozatokat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Az Alkotmánybíróság teljes üléseiről nem nyilvános emlékeztető készül. Az április 21-ei emlékeztető szerint az egyik alkotmánybíró politikai tartalmú nyilatkozatot tett, amelynek végén felkért
A leendő közlekedési és beruházási, valamint a szociális- és családügyi minisztert jelentette be pénteken Magyar Péter, a választáson győztes Tisza párt elnöke.
Magyar Péter bejelentette, hogy Kátai-Németh Vilmos ügyvédet, a Tisza Párt csepeli képviselőjét kéri fel a szociális és családügyi tárca vezetésére. A 16 évesen megvakult férfi nem mindennapi életutat járt be.
Matolcsy György nem cáfolta egyértelműen Simor András állítását, miszerint a jegybank korábbi alelnöke megzsarolta az Erste hazai vezetőjét. Az alelnök azonban tagadja, hogy ilyen történt, és jogi lépéseket helyezett kilátásba.
A Vidéki prókátor ügyvéd Szijjártó interjújára reagált. Szerinte a bűnösségét bizonyítékok már alátámasztják, az ítélet politikai értelemben már megszületett, és nem kizárt, hogy jogi értelemben is meg fog születni.
A főpolgármester azt írja, hogy az utóbbi két évben hol rivalizáltak, hol együttműködtek egymással, mégis együtt előkészítettek pár nagyszabású dolgot. Szerinte kapcsolatuk az új politikai kultúra példájaként szolgálhat.
A leendő egészségügyi miniszter a mentőszolgálat állapotáról írt, miután a sajtóban hírek jelentek meg egy új belső utasításról. Szerinte a valós adatok elengedhetetlenek a javuláshoz, erről külföldi példákat is megemlített.
Az óvodások néptánc műsorával kezdődött csütörtökön a Karácsonyi iskola és a hozzá tartozó tagintézmények közös alma mater gálája. A művelődési központban megrendezett programon számos produkciót láthatott a közönség. A gála jó alkalmat teremtett arra, hogy az intézmény tanulói, tanárai megmutassák kreativitásukat, és erősítsék a közösség összetart
Ezt azzal indokolja, hogy több kulcsfigura, mint Vitézy Dávid, korábban komoly pozíciót töltött be a Fidesz-kormányok alatt. Szerinte a miniszterek gyakran cserélődhetnek majd, mert Magyar Péter a tárcavezetők népszerűségére épít, ez pedig könnyen változik.
Egy kulcs megérintésével indul el a gyulai vár új, interaktív kiállítása. Elsőként az Implom iskola diákjai próbálhatták ki az új fejlesztést a várbörtön egyik helyiségében. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, gyulaiként szerencsések vagyunk, hiszen a városban olyan épített örökség látható, amely páratlan. A turizmus egyik legfőbb vonzereje a vár.
Gondolt már arra, mit tenne szélsőséges helyzetben? Legtöbben hősnek képzeljük magunkat: mi lennénk azok, akik nemet mondanak a zsarnoknak, akik elsőként ugranak segíteni, és akiket sosem lehetne csőbe húzni. A pszichológia azonban évtizedek óta mást mond. Vannak bennünk bizonyos "kapcsolók", amik ha kattannak, az egyéniségünk háttérbe szorul, és á
Hatalmi játszmák, korrupció és a mindent felülíró propaganda szempontjai helyett végre szakmai alapú, alkotó munka kezdődhet a közlekedésben és a közberuházások terén - írta pénteki Facebook-posztjában Vitézy Dávid, akit Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke közlekedési és beruházási miniszternek kért fel.
Székely János szombathelyi püspök, az Mkpk elnöke a 777 felületén értékelte először az országgyűlési választásokat, amely után a gyógyulás, az egység és az önvizsgálat szükségességéről ír, hangsúlyozva a kölcsönös tisztelet, a közjó és az egyház megújulásának fontosságát az új politikai helyzetben. Írását a 777blog.hu oldalról változtatás nélkül kö
A közlekedési és beruházási minisztérium vezetésére felkér politikus megosztotta terveit a közösségi médiában. Úgy látja, évtizedes adósságokat kell ledolgozniuk.
A testület keddi ülésén az egyik bíró lemondásra kérte fel Polt Péter elnököt. A korábbi sajtóhírekkel ellentétben Polt Péter részletesen reagált a felszólításra.
A pezsgő nagyvárosoktól a távoli természeti csodákig a rangsor strandokat, hegyvidékeket és ősi romokat is felölel. A U.S. News több száz úti cél közül választotta ki a legjobbakat a szakértői vélemények és az olvasói szavazatok összesítése alapján.
A kormány rendeletben módosította az Otthontámogatás visszafizetésének szabályait, bővítve a kivételek körét. A Orbán Viktor által jegyzett változások visszamenőlegesen is érvényesek.
Április 24-én immár tizenegyedik alkalommal ünnepeljük a Magyar Népviselet Napját. Ez a színes, vidám nap arra hív fel minket, hogy egy napra elővegyük a hagyományos ruháinkat, és büszkén mutassuk meg: ezek vagyunk mi. A kezdeményezés 2015-ben indult "Egy nap népviseletben" néven, és azóta országszerte, sőt határon túl is népszerű lett. Iskolák, tá
Ahogy idősödünk, nem felejtjük el a történeteinket — épp ellenkezőleg! Megtanuljuk felismerni, mikor érdemes megszólalnunk, és mikor járunk jobban a hallgatással. Előbb-utóbb mindannyian rájövünk arra oda, mikor kevésbé kifizetődő a fecsegés, mint a hallgatás. Vannak beszélgetések, amelyek fekete lyukként nyelik el a szavainkat, ráadásul anélkül, h
A közoktatással foglalkozó civil szervezet Facebook-posztban üdvözölte Lannert Judit kinevezését az oktatási tárca élére. A mozgalom szerint ismerik a miniszter szakmai munkáját, és bíznak a valódi párbeszéd lehetőségében.
A leköszönő kormány nemzetpolitikai eredményeit méltatta az Országgyűlés elnöke Zentán, a Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségen pénteken. A rendezvény a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program kiemelt nyitóeseménye volt. Az elmúlt 16 év a magyar nemzetpolitika egyik legsikeresebb időszaka volt a trianoni korszak óta. Közjogilag újra egyesít
Felcsuti Péter közgazdász, a Raiffeisen Bank egykori vezérigazgatója és a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint nem elszigetelt jelenség, hogy kritikus szakembereket háttérbe szorítanak a pénzügyi szektorban. A szakember egy közösségi médiában közzétett bejegyzésben reagált arra az ügyre, amelyben Simor András, a jegybank korábbi elnöke távozni
A korábban napokra eltűnt Pesty László jó állapotban van szellemileg, és fizikálisan is nagyon sokat javult, most a felépülésére koncentrál, és továbbra is a hazáját szeretné szolgálni.
Mesterszintű konfliktuskezelés és tárgyalástechnika vezetők számára – ezzel a címmel tartott kétnapos, intenzív vezetőképzést április 23–24-én a Magyar Vezetőképző Alapítvány együttműködésben az Iese Business School-lal Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A képzés közép- és felsővezetőknek szólt, akiknek munkájuk során rendre összetett, érzelmileg te
Újabb súlyos állítások kerültek napvilágra a magyar bankszektort érintő állítólagos politikai és jegybanki nyomásgyakorlásról. Az ATV Híradó értesülései szerint több egykori vezető is zsarolásról beszélt, miközben Matolcsy György volt jegybankelnök levélben reagált az ügyre.
A leköszönő miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy neki mindenért meg kellett dolgoznia. Nem úgy, mint a Tisza Párt elnökének, aki kegyelmi pozíciókat kapott.