A Telex szerint Orbán országjárásán is megjelentek kormányközeli kötődésű emberek, akik az ellenzéki hangok elnyomását szolgálhatják. A lap párhuzamot von a Janukovics-korszak ukrajnai tyituskijaival, ugyanakkor azt írja: itthon nem történt olyan erőszak, ami az oroszbarát rendszerekben általános volt.
A volt NNI-tiszt több civil szervezet és intézmény között osztja szét a számára indított gyűjtés bevételét. A listán szerepel a Kék Vonal Alapítvány, Iványi Gábor egyesülete és saját tolnai iskolája is.
Szabó Zsolt, a Demokratikus Koalíció politikusa bejelentette, hogy a Tisza Párt jelöltjét támogatja a Fejér megyei 4-es körzetben. A színész-politikus a döntést a rendszerváltás érdekében tett lépésnek nevezte.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hajdú Péter szerint Szabó Bence pontosan tudja, hogy semmilyen protekciója nem volt. A teljes kár megtérítése után megegyezéssel zárult az ügye, felfüggesztett börtönt kapott.
A Victoria Art & Sport Egyesület vezetője, Podolszkaja Viktória nagy utat járt be, ami karrierjét illeti, de ez nemcsak lelki magasságokra és mélységekre értendő, hanem a térbeli elmozdulásokra is. Bakuban született és több mint két évtizede él Magyarországon, Veszprémben.
Farkasházy Tivadar először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy felesége, Mimi elhunyt – a humorista őszintén beszélt a gyászról, a bűntudatról és arról, hogyan él most, hogy már senki nem várja otthon.
Témák: Stabilnak mondhatók a térség vízkészletei – hangsúlyozta közleményében a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az aszály miatt jelenleg 545 kilométernyi belvízcsatornán tároznak vizet, összesen 1,5 millió köbméter mennyiségben. Az ország negyedik legjobb pincér tanulója lett a Szakma Sztár versenyen a Vereska Tamara. A Göndöcs Benedek Katolikus
A miniszterelnök a kampánybeszédében mindenre kitért. Orbán Viktor Szentesen nemcsak a választás tétjéről és a győzelemről beszélt, hanem külön a tiszásoknak is üzent. Azonnal el is hallgattak.
Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, nyolcgólos győzelmet aratott a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a francia Paris Saint-Germain vendéglátójaként a Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén.
Az Almásy család kedvenc ünnepe a húsvét volt. A hithű katolikus család szigorúan tartotta a nagyböjtöt, de voltak, akik például teknős húst vagy csokoládé levest fogyasztottak ebben az időszakban. Számos népi hiedelem is kapcsolódik az ünnephez, melyet a helyi, leginkább polgári társadalmi rétegből származó lányok körében terjedtek el. A tojásfest
A miniszterelnöki beszédet hangos "mocskos Fidesz", "indul a busz" és "rablóbanda" skandálás kísérte, a tiltakozók egy "vége van" feliratú molinót is kifeszítettek. A Valton biztonsági őrei a csoportot az utca másik felére küldték, de ennél erősebben nem léptek fel ellenük.
Bartha Károly volt rendőr százados a győri események kapcsán a testületre nehezedő politikai nyomásról beszélt. "Van olyan helyzet, amikor nincs jó döntés. A győri helyzetben például nincsen jó döntés, mert bármit csinálsz, szorulni fogsz." Ilyenkor a kisebbik rosszat választják, mondta.
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy Facebook-bejegyzésben kérdőjelezte meg a felmérések hitelességét a Pest 03-as körzetben. Menczer szerint ő nem 500 fős mintákkal dolgozik, és a szükséges támogatók 70 százalékát már megtalálták.
Két fordulóval a rájátszás vége előtt kiharcolta a fináléba kerülést a VEHIR-VESC együttese a női röplabda NB I-ben. Ehhez az is kellett, hogy a veszprémi hölgykoszorú újabb magabiztos győzelmet könyvelhetett el a Budaörs ellen szerda délután.
Zalatnay István református lelkész egy vitaindító esszében fogalmazott meg éles kritikát a magyar református egyház vezetésével szemben. Szerinte a kegyelmi botrány csak a jéghegy csúcsa, a valódi probléma az egyház és a politika összefonódása.
Az Otthon Start hitel felpörgette a lakáshitelpiacot: az év első két hónapjában közel 500 milliárd forintnyi új szerződés született, több mint kétszer annyi, mint egy éve. A Biztos Döntés szerint a lakáshitelek teljes állománya már a 7 000 milliárd forintos határt is átlépte, ami a vevőknek gyorsabb hitelversenyt, az eladóknak több finanszírozott é