Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül "biztonságos, megfelelő és megfontolt" politikai átmenetet végrehajtani az országban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón, amelyet azután tartott, hogy az amerikai fegyveres erők az éjszakai művelet során elfogták Nicolá
Donald Trump bejelentette, hogy elfogták a venezuelai elnököt és feleségét. A magyar kormány a térségbeli nagyköveteivel van kapcsolatban, hogy egyetlen magyar se kerüljön bajba.
Szijjártó Péter után a miniszterelnök sem mondta el, mi az álláspontjuk az Egyesült Államok Venezuelában végrehajtott műveletével kapcsolatban. Orbán Trump nevét sem említette a posztjában.
Feledy szerint a mesterséges intelligenciával készített tartalom egy ellene szóló kampány kezdete, vagy egy választást befolyásoló támadás tesztje is lehet.
Egy egykori lakó szerint a megalázó adagot a nevelők minden alkalommal szigorúan ellenőrizték. Az intézmények sokszor adományokból pótolták a hiányzó tisztálkodószereket.
Van valami különösen tanulságos abban a posztban, amelyben Magyar Péter megköszöni a fiataloknak a felvidéki magyarok melletti budapesti kiállást, majd emelkedett hangon elítéli azt, hogy a XXI. század Európai Uniójában elfogadhatatlan börtönnel fenyegetni a véleménynyilvánítást. A mondatok önmagukban hibátlanok. A probléma nem is a tartalom, inkáb
A támadók komoly erőforrásokat mozgatnak meg, már több videót is fizetett hirdetéssel juttattak el több tízezer emberhez. A szakértő mindenkit óvatosságra int.
A mindössze 18 éves angol Luke Littler magabiztos játékkal, 7-1-re legyőzte a holland Gian van Veent a PDC darts-világbajnokság döntőjében, ezzel nemcsak megvédte címét, hanem bebiztosította világelső pozícióját is.
Ha valaki ma Veszprém vagy a Balaton gasztronómiai életéről beszél, szinte biztos, hogy előbb-utóbb szóba kerül a Bitang Burger. A név mögött pedig az étterem mellett egy olyan történet áll, amelyben a véletlenek, a személyes döntések, a szakmai igényesség és - a szó legjobb értelmében vett - makacs kitartás különös elegye működik együtt. Ehhez tár
Az Egyesült Államok szombatra virradóra nagyszabású csapást mért Venezuelára, amelynek során elfogták Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akiket az Egyesült Államokba szállítottak. Donald Trump arról beszélt a történtek után, hogy Venezuelában ideiglenesen amerikai irányítás lesz. Az InfoRádióban rendkívüli adásba érkezik Nagy Sándor Gy
Az elmúlt évben is rengetegen fordultak lapunkhoz, a legtöbbször olyankor, amikor már senki mástól nem kaptak segítséget. A Blikk – mint mindig – 2025-ben is segített. Segítettünk többek között egy, a szomszédokra fertőzés miatt veszélyes lakás kitakaríttatásában, drogosoktól veszélyeztetett utcák rendőri ellenőrzésének sűrítésében, eltűnt emberek
December végén fogadták el azt a törvényt Szlovákiában, mely börtönnel fenyegeti azokat, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat. Ez ellen a törvény ellen szólaltak fel az egyetemi hallgatók által szervezett demonstráción szombaton.
Azt mondják, 8-9 beteg adatait is rögzíteniük kellene, és ez nem elvárható egy 12 órás műszak után. Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint az új rendszer nem veszélyezteti, hanem erősíti a betegek biztonságát.
A január 4-i nap már egyértelműen a hét eleje előtti lendületet mutatja, az ember elkezdi megszokni az év ritmusát. A mai napi horoszkóp megmutatja, mely csillagjegyeknél érdemes ma a rugalmasságra, és melyeknél a határozott döntésekre építeni.
A nem hivatalos adatok szerint 4200 jármű vett részt a december 22-én a magyar fuvarozók látványos kamionos demonstrációján Budapesten – ezt Orosz Tibor, a tüntetés szervezője közölte, aki szerint az extra útdíjemelés elleni akció megtette hatását, mert újrakezdik az egyeztetéseket. Ha azonban nem születik számukra kedvező megállapodás, készek foly
A belügyminisztérium most rendeletben határozta meg a Belügyminisztérium, hogy minimum havi 5 ezer forintot kell költeni a bentlakásos intézményben élő gyerekek tisztálkodására. A Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi vezetője szerint korábban a tisztálkodószereket gyakran adományokból tudták biztosítani.
A felvidéki magyarok mellett kezdődött tüntetés szombat délután Budapesten, a szlovák nagykövetség épületénél. A demonstráció apropója, hogy Szlovákiában decemberben törvénymódosítást fogadtak el, ami szerint a II. világháború után a magyarokat és a németeket kollektív bűnösnek kimondó Benes-dekrétumok megkérdőjelezéséért akár hat hónap börtön is j
Letépték egy pápai család postaládájáról a papírt, hogy a Tiszára szavaznak. Fekete festékszóróval fújták le a kapujukat és pirotechnikai eszközöket lőttek be az udvarukra szilveszter éjszaka. A pápai család szerint azért érhette őket támadás, mert nyíltan vállalták, hogy ellenzéki szavazók.
Az USA venezuelai katonai akciójáról maga Orbán Viktor kormányfő is szükségesnek látta megszólalni. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy egyeztetett a kormány az energiaszektor főbb képviselőivel.
A 12. kerületi polgármester szerint valószínűleg egy kormányközeli ingatlanfejlesztő lesz a befutó a liciten. Aki indulni akar, annak napokon belül le kell tennie 7 milliiárd forintot.
A Venezuelában végrehajtott katonai műveletnek nincs magyar érintettje vagy sérültje – közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány folyamatos kapcsolatban áll a térségbeli nagykövetségekkel, és egyeztetett a magyar energiaszektor kulcsszereplőivel is annak érdekében, hogy a venezuelai válság esetleges árfelhajtó hatásait Magyaror
Két év hatalmas idő egy kisgyerek életében, pont elég arra, hogy elfelejtse az apát, akit elszakítottak tőle. Omri Miran, a Hamász terroristái által elrabolt magyar származású izraeli férfi ennyi időt töltött távol családjától. Nem csak a gyermekeinek, de neki is újra kellett kezdenie mindent, miután a túszejtők hazaengedték.
Az ünnepi időszak és az újév köszöntése után ismét teljes fordulatszámra pörög fel a világgazdaság. Idehaza ráadásul a szokásos üzletmenet mellett bő három hónap múlva országgyűlési választásokat is tartanak, így különös figyelem irányulhat a magyar gazdaság állapotára. Cikkünkben áttekintjük, hogy milyen, akár a végeredményt is befolyásoló adatok
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Katalin hercegné a királyi család koronázatlan stíluskirálynője, de ez nem jelenti azt, hogy a megjelenése mindig hibátlan. Civilként és hercegnéként is voltak olyan ruhaválasztásai, amelyek meglepték, sőt olykor felbosszantották a közvéleményt. Éppen ezért összegyűjtöttük azokat a ruhákat, amelyekkel Katalin hercegné bebizonyította, hogy még a leg
Katalin hercegné a királyi család koronázatlan stíluskirálynője, de ez nem jelenti azt, hogy a megjelenése mindig hibátlan. Civilként és hercegnéként is voltak olyan ruhaválasztásai, amelyek meglepték, sőt olykor felbosszantották a közvéleményt. Éppen ezért összegyűjtöttük azokat a ruhákat, amelyekkel Katalin hercegné bebizonyította, hogy még a leg
Január elseje mindig több, mint egy dátum a naptárban. Új szokások, új fogadalmak, új remények – és persze új szabályok. 2026 eleje különösen sűrűnek ígérkezik: miközben egyes családok és dolgozók érezhető könnyítéseket kapnak, más területeken csendben, de határozottan nőnek a terhek. Megnéztük, mit jelent mindez a mindennapok szintjén.
A téli szünet végén és a karácsonyi és újévi ünnepi szezon után érdemes egy kicsit a jövőbe tekinteni. Megmutatjuk, mikor lesznek ünnepnapok, munkaszüneti napok és hosszú hétvégék 2026-ban.
Január elseje mindig több, mint egy dátum a naptárban. Új szokások, új fogadalmak, új remények – és persze új szabályok. 2026 eleje különösen sűrűnek ígérkezik: miközben egyes családok és dolgozók érezhető könnyítéseket kapnak, más területeken csendben, de határozottan nőnek a terhek. Megnéztük, mit jelent mindez a mindennapok szintjén.
A téli szünet végén és a karácsonyi és újévi ünnepi szezon után érdemes egy kicsit a jövőbe tekinteni. Megmutatjuk, mikor lesznek ünnepnapok, munkaszüneti napok és hosszú hétvégék 2026-ban.
Ma egy különleges napra ébredtünk, tele új lehetőségekkel és csodás energiákkal ???? Az univerzális áramlatok most támogatnak minket abban, hogy felfedezzük belső világunk mélységeit, és merjünk álmodni Ez a nap...
Ma egy különleges napra ébredtünk, tele új lehetőségekkel és csodás energiákkal ???? Az univerzális áramlatok most támogatnak minket abban, hogy felfedezzük belső világunk mélységeit, és merjünk álmodni Ez a nap...