A bíró elfogultsága miatt új elsőfokú büntetőper lefolytatására utasított a Hableány kishajó dunai katasztrófája ügyében a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék – tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben szerdán. A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét és új eljárásra
Új első fokú büntetőeljárás indul a Hableány-baleset ügyében – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az indoklás szerint az ítélet meghozatalában elfogult, eljárási szabályszegést elkövető bíró vett részt.
Szerdán Jonathan Lacôte, Franciaország magyarországi nagykövete látogatott Gyulára, hogy megismerje az Airbus Helicopters Hungary működését. Az üzemlátogatás után Görgényi Ernő polgármester a városházán fogadta a diplomatát. A rövid sajtótájékoztató után a fürdővárosban működő gyáregység fejlődéséről és jövőbeni terveiről egyeztettek.
A rendőrök pár nap után, a mosonmagyaróvári vonatállomáson kapták el a 22 éves férfit, aki addigra már félmillió forintot eltapsolhatott hotelszobára és aranyékszerekre.
Nem éppen ideálisak a körülmények a gyulai sporttelepen található lőtéren, az épület erősen elhanyagolt képet mutatva szinte kilóg a körülötte lévő, egyébként rendezett környezetből. Ezen az állapoton szeretne változtatni Kónya István alpolgármester, aki elmondta, hamarosan a képviselő-testület elé kerül a városi sportkoncepció, ebben pedig új infr
Izgalmas esztendő áll előttünk: 2025 a magyar gazdaság erősödésének éve lesz – mondta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) frakcióvezetője a közösségi oldalára feltett videóban, szerdán. A kormánypárti politikus hozzátette: a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az ezek eredményeképpen begyűrűző energiaválság legyengítették
Egy műemléki épületben kezdődtek átalakítási munkálatok a Fővám téri Vásárcsarnokkal szemben tavaly októberben. A projekt mögött egy Tiborcz Istvánhoz köthető magántőkealap áll, amely egy 36 szobás szállodát tervez kialakítani.
A régi és az új szisztéma néhány hónapig egymással párhuzamosan futott, de szerdától már minden földhivatal az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszerben jegyzi be a változásokat. Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az InfoRádióban elmondta: az eladók vagy a vevők nem sokat fognak érzékelni az újításokból, de jó hír, hogy jelentőse
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete az élhető adózásért, a zöldebb és biztonságosabb budapesti közlekedésért, munkalehetőségekért és tisztességes megélhetésért szervezett demonstrációt.
A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot a dunai hajókatasztrófa miatt indult büntetőeljárásban – számolt be az InfoRádióban Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
Keir Starmer (teljes nevén: Sir Keir Rodney Starmer) tavaly július 5-e óta az Egyesült Királyság miniszterelnöke. 2014-ben Károly, aki akkor még walesi herceg volt, lovaggá ütötte. A magas elismerést részint annak köszönhette, hogy 2008 és 2013 között a Brit Korona Ügyészségének (Crown Prosecution Services, CPS) a vezetője volt, amely Angliában és
Január 15-től teszi kötelezővé a Honvédelmi Minisztérium az alkalmassági vizsgálatot bizonyos munkakörökben. A szaktárca egy, a Belügyminisztérium által korábban benyújtott tervezetet módosított.
Változatlanul érvényben van az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (Rnbo) azon határozata, amely megtiltja a közvetlen tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, szerdán megjelent interjújában. A tárcavezetőt arról kérdezték, mi jelenleg Kij
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szerint több százan demonstráltak szerda délután Budapesten. Kiss Ádám az InfoRádióban hangsúlyozta: a főbb követeléseikből nem engednek, így a fővárosi taxis létszámkorlátozásból, valamint az alanyi áfamentesség határának emeléséből sem. Újabb megmozdulást is kilátásba helyezett.
Kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat - jelentette be az energiaügyi miniszter szerdán budapesti sajtó
Hidegben vajon gyorsabban merül az akkumulátor? Megugorhat a roamingdíjunk síelés közben? Kárt tehet-e a havazás a telefonban? A téli hónapokban sokan döntenek úgy, hogy a környező országokba utaznak síelni, snowboardozni, szánkózni vagy túrázni: a Yettel tavalyi adatai alapján például jól látható, hogy a decemberhez képest januárban megugrik, és á
Teljesen világos, hogy a Tisza Párt nem mert elindulni a hétvégi időközi országgyűlési választáson Tolna vármegyében – mondta a Vasárnap.hu-nak adott interjújában Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) országgyűlési képviselője, akivel a kereszténydemokrata világnézet szabadságáról, személyes motivációjáról, és arról is beszélgettünk,
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A miniszter a miskolci városházán tartott kihelyezett ülést, ahol komoly támogatásokról számolt be a város számára. Az örömhírek után az RTL kérdései okoztak feszültséget a sajtótájékoztatón.
Számottevő érdeklődés övezte a Gál Ferenc Egyetem standját az elmúlt hét második felében megrendezett, budapesti Educatio kiállításon. Beke Szilvia, a gyulai kar dékánhelyettese 3Téma című műsorunkban azt mondta, a legszembetűnőbb változás a korábbiakhoz képest az volt, hogy a leendő hallgatók már nemcsak az egyetem képzései iránt érdeklődtek, hane
Mindig is tudta mindenki, hogy a Transparency International (TI), a legkárosabb magyarországi tevékenységet folytató nemzetközi hálózat körül semmi nem stimmel, viszont annyira sokszor és sokan hivatkoztak rá, jellemzően balliberális politikusok, hogy egyfajta szent tehénként érinthetetlennek tűnt. A Nézőpont Intézet szerdán megjelent tanulmánya ör
A Momentum bejelentette, hogy elindul a következő parlamenti választáson. A párt belső nyilvánosságának tett bejelentés szerint új célokat tűztek ki, és stratégiájukat a közeljövőben alakítják ki.
Sajnálattal és mélységes megütközéssel vettem tudomásul az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai döntését a felek által aláírt, az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelését és az igazságszolgáltatásban dolgozók jövedelmi viszonyainak rendezését célzó négyoldalú megállapodás kapcsán – közölte az igazságügyi miniszter a tárca által az MTI-hez eljut