2025. január 12. vasárnap

jan. 12
10:18
Nyolcvan éve történt a Maros utcai tömeggyilkosság – mi lett az elkövetők sorsa? (Infostart)
1945. január 12-én az esztelen vérszomj 44 nő és 40 férfi életének vetett véget Budapesten, a szovjet csapatok által akkorra már körbezárt fővárosban. A tömeggyilkosságnak ma egy emléktábla állít mementót a Maros utca 16. szám alatt. Az elkövetők közül nem mindenki bűnhődött meg, sőt akadt olyan, akit később még a kommunista hatalom is megpróbált f
jan. 12
10:24
Menczer Tamás: "Az összes baloldali közvélemény-kutatás hazugság, manipuláció" (444.hu)
A kormánypárti politikus emellett arról is beszélt, hogy álhírek terjednek az uniós forrásokról, ezért figyelmeztetett mindenkit, hogy azoknak senki se üljön fel.
jan. 12
10:36
80 éve vittek el 550 gyulait málenkij robotra (Gyulatelevízió)
Nyolcvan éve vittek el málenkij robotra, vagyis kis munkára 550 gyulai, többségében német származású polgárt. A donyecki szénbányákból 66-an soha nem tértek haza. A vasárnap délelőtti megemlékezésen, a Szentmise után Szélné Rapport Erika, a helyi német önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintettek közül már csak egy ember van é
jan. 12
11:18
A Tisza Párt nélkül tartanak ma időközi választást Tolnában: a kérdés csak az, hogy mennyivel nyer a Fidesz (SzMo)
Hat jelölt szerepel a szavazólapon, Magyar Péterék nem álltak rajthoz. 2022-ben a kormánypárti jelölt hatalmasat nyert itt, és a tavalyi EP-választáson is jól szerepelt a Fidesz-lista.
jan. 12
11:24
Joe Biden búcsúzóul még súlyos helyzetbe hozza Közép-Európát (Demokrata)
A kormány szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel.
jan. 12
11:30
22 ezer hamburger és 280 ezer korsó sör fogyott tavaly az Utasellátóban (ATV)
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas vett igénybe a fedélzeti éttermekben és a bisztrókocsikban - közölte a MÁV vasárnap.
jan. 12
11:36
Kisgépkölcsönzőt nyit a II. kerületi önkormányzat (Telex)
A Margit-körúti üzletből többek között csempevágót, ütvecsavarozót és fúrógépet is lehet kölcsönözni. A szerszámok többnapos bérléséért, tartozékokkal együtt 6000 forintot kell majd fizetni.
jan. 12
11:48
Valódi felmérést ígérnek a nyugdíjasoknak (Infostart)
És ön mit gondol? címmel saját konzultációs kérdőívet készített az idősek társadalmi helyzetének pontos feltárására a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
jan. 12
11:54
Már van egy nagy meglepetés a dombóvári időközi választáson (Menedzsment Fórum)
A vártnál többen járultak az urnákhoz eddig.
jan. 12
12:00
Kiadták a riasztást: ebben a 3 megyében a cserepet is leviheti a tetőről a viharos szél (Pénzcentrum)
Széllökés miatt adtak ki elsőfokú riasztást vasárnapra a Celldömölki, a Devecseri, a Sárvári és a Sümegi járásban. Három megyénk - Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém - egyes területein a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
jan. 12
12:06
Újabb gyökeres változás a Nagykörúton (Infostart)
Kedvező elbírálást kapott a BKK támogatásra irányuló pályázata, ennek köszönhetően rendelkezésre fog állni az európai uniós forrás ahhoz, hogy megvalósuljon a Nagykörút zöldítése, valamint, hogy biztonságosabbá váljon a közlekedés az Üllői úton és a Váci úton - közölte a BKK
jan. 12
12:30
Szijjártó: súlyos kihívásokat okoznak az amerikai szankciók (ATV)
Komoly kihívásokat okoz Közép-Európának a távozó amerikai adminisztráció újabb szankciós csomagja, ezért a kormány szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel az üzemanyagárak emelkedésének minimumra szorítása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
jan. 12
13:06
Hihetetlen mennyiségű sört ittak meg az emberek a vasúton (Infostart)
Az Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött. Közel 1 milliónyi utas vett igénybe a fedélzeti éttermeket és a bisztrókocsikat.
jan. 12
13:06
Itt vannak a MÁV Utasellátó slágerkajái: 28 mázsányi csokirolót majszoltak el az utasok 2024-ben (Pénzcentrum)
Az 1948-ban alapított, 2020-ban megújított Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött:  évtizedes távlatban 2024-ben közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összességében közel 1 milliónyi utas vett igénybe a fedélzeti éttermeinkben és a bisztrókocsikban. Ma többnyire már kívül-belül megújult étkezőkocs
jan. 12
13:30
Magyar Péter: Ahogy nő a nyomás az Orbán-kormányon, úgy igyekszik teljesíteni a Tisza programjának egyes pontjait (SzMo)
A politikus szerint a zöldségek és gyümölcsök áfakulcsának csökkentésén dolgozik az Agrárminisztérium.
jan. 12
13:42
Étteremtűz Csehország nagyvárosában: több halálos áldozat is van (Pénzcentrum)
Tűz ütött ki egy étteremben a észak-csehországi Most városában, hat ember meghalt, nyolcan megsérültek - jelentette be a rendőrség vasárnap.
jan. 12
14:06
Érezhetően nőtt a kormányablakok forgalma a digitális átállás miatt (Demokrata)
Sokan az utolsó pillanatokra hagyták a regisztrációt a Digitális Állampolgárság programba.
jan. 12
14:08
Elindult a gyermek- és ifjúságvédelem éve a polgárőrségnél (Demokrata)
Az országos rendőrfőkapitány is fegyelmezett és átgondolt fellépésre kérte a polgárőröket.
jan. 12
14:36
Megfulladt a kórházban a Down-szindrómás fiú, felfüggesztett börtönre ítélték a doktornőt (SzMo)
Krisztián orvosi utasításra csak pépes ételt kaphatott volna, mégis ragut adtak neki, amitől megfulladt. Négy év után született ítélet az ügyben.
jan. 12
14:48
Nem sokáig örülhetünk a napsütésnek: nagy fordulat jön az időjárásban a jövő héten (Pénzcentrum)
A jövő hét elején még sok napsütés várható, majd szerdától jellemzően borult, párás, ködös időre kell készülni, számottevő csapadék nem valószínű - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből
jan. 12
15:06
Felfestette az aszfaltra, hogy milyen messze van a Lázár Jánoshoz köthető kastély, a rendőrség előállította és házkutatást tartott nála (SzMo)
A kutyapárt azt írta, hogy az aktivistájuk együttműködött a rendőrséggel. Az ügy szerintük felháborító és ijesztő is.
jan. 12
15:12
Szijjártó Péter: Az üzemanyagok árának durva emelkedése várható a régióban (SzMo)
Az Egyesült Államok szankciós listára tette a NIS-t, ami a miniszter szerint kulcsfontosságú szerepet játszik Szerbia kőolajellátásában.
jan. 12
15:24
Magyarok tömegei rohamozhatják meg jövő héttől a kormányablakokat: erre kell készülni (Pénzcentrum)
Érezhetően nőtt a kormányablakok ügyfélforgalma január első hetében, miután jövő szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal kétfaktoros azonosítással intézhetjük ügyeinket online az állami weboldalakon és alkalmazásokban. Ezért megnövekedett kapacitással várják a  kormányablakokban az ügyfeleket - közölte a
jan. 12
15:24
Elítélték annak a Tolna megyei kórháznak az orvosát, ahol félrenyelt és meghalt egy Down-szindrómás fiú (Telex)
Hiába világosították fel az orvost és az ápolót Krisztián nyelési problémáiról, a fiú pépes étel helyett szilárd ételt kapott. Az ügyben az ápolónőt felmentették, azonban az orvost egy év felfüggesztett fogházra ítélték.
jan. 12
15:30
Megnövelt kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket (444.hu)
Mivel nőtt az ügyfélforgalom, miután szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal (kétfaktoros azonosítással) lehet ügyeket intézni online az állami oldalakon és alkalmazásokban.
jan. 12
15:42
Újabb csavar az Ügyfélkapunál, megrohanták az emberek a kormányablakokat (Infostart)
Érezhetően nőtt a kormányablakok ügyfélforgalma január első hetében, miután jövő szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal - kétfaktoros azonosítással - intézhetjük ügyeinket online az állami weboldalakon és alkalmazásokban, ezért megnövekedett kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket - közölte
jan. 12
15:48
Sokan hagyják utolsó pillanatra az Ügyfélkapu+ regisztrációt, a kormányablakok nagyobb kapacitással működnek (Telex)
Jövő szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal lehet online ügyet intézni.
jan. 12
16:42
Újabb érdekes adat érkezett a dombóvári időközi választásról (Menedzsment Fórum)
A 15 órás adat szerint a részvételi arány mintegy 25 százalék.
jan. 12
17:00
A fiatalok, a családosok és az idősek is jól járnak a kormányzati döntésekkel (Demokrata)
Olyan döntések születnek ebben az évben, amilyenekre korábban soha nem volt példa.
jan. 12
17:12
A Kutyapárt visszavág: közel 30 vasútállomásnál tüntették fel, milyen messze található Lázár János batidai kastélya (SzMo)
Az MKKP szerint jogellenesen hozták nyilvánosságra egyik passzivistájuk személyes adatait, ezért akcióznak.
jan. 12
17:36
Rogán Antal lemondásáért tüntetett a Második Reformkor (Telex)
Vona Gábor szerint Rogán ma Magyarország második embere, aki a rendszer toxikus mérgeit keveri a boszorkánykonyhájában.
jan. 12
17:54
Csúnya sallert adott egy nyugati lap Orbán Viktornak (Menedzsment Fórum)
Ennek a megjelenésnek aligha fog örülni.
jan. 12
18:12
Magyar Péter durván beleállt a Fideszbe az időközi választás apropóján: Hiába fizetnek 500 idegenlégióst, és hiába ígérgetnek több ezer forintot egy-egy… (SzMo)
Szerinte a Tolna megyei voksolás csak egy színjáték, a TISZA Párt azért is nem indult el rajta. Beszólt külön a miniszterelnöknek is.
jan. 12
18:18
Csupán hat szám, és multimilliomos lehettél – mutatjuk is! (SzMo)
Több százmillió forint volt a nyeremény, de úgy alakult, hogy a jövő héten még több lesz.
jan. 12
18:42
Ügyfélkapu Plusz: lépnie kellett kormánynak, már érezhető volt a nyomás (SzMo)
Nőtt a kormányablakok terheltsége az új, kétfaktoros hitelesítés miatt, amivel többeknek akadt problémája.
jan. 12
18:48
Az áldozatok hülyének címkézik magukat, pedig csak annyi történt, hogy nyomás alatt rosszul döntöttek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 12
18:54
Erdőtűz Los Angelesben: tovább nőtt a halálos áldozatok száma, folytatódhat az evakuáció (Pénzcentrum)
Los Angeles közelében tizenhatra növekedett a lakott terültekre is átterjedő bozóttüzek halálos áldozataiank száma - közölte Los Angeles megye halottkémi hivatala vasárnap. A hatóságok képviselői arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyomozók egyelőre nem tudták teljes egészében átvizsgálni a tűz által érintett területen a romokat veszélyes körülmé
jan. 12
19:12
Lekerült a műtüdőről az egyik kisgyerek a Heim Pálban (Telex)
A hétvégén a Heim Pálban az a ritka helyzet állt elő, hogy mind a négy műtüdő berendezést használni kellett.
jan. 12
20:12
Toronymagasan nyert a Fidesz a dombóvári időközi választáson, Dúró Dóra a második (444.hu)
Magyar szerint a részvételi arány a Fidesz mozgósítási kudarca.
jan. 12
20:42
Nagyot nyert a Fidesz-KDNP jelöltje a dombóvári időközin (ATV)
Ma tartották az időközi választást a dombóvári központú, Tolna vármegye 2. választókerületében, ahol fölényesen győzött Csibi Krisztina, a Fidesz-KDNP-jelöltje.
jan. 12
20:42
"Vége van, Tóni!" – Rogán Antal lemondásáért tüntetett Vona Gábor pártja (SzMo)
Felszólalt Puzsér Róbert is. Az apropó a miniszterelnök kabinetjét vezető miniszter szankciós listára tétele volt az Egyesült Államok részéről.
jan. 12
20:54
Nagyon simán nyerte a Fidesz a dombóvári időközi választást (Menedzsment Fórum)
Igaz, a Tisza Párt nem indított jelöltet.
jan. 12
21:36
A Fidesz fölényes győzelemről, Magyar Péter a kormánypárt óriási kudarcáról ír a dombóvári időközi után (Telex)
A Mi Hazánk szerint az övék lett a legerősebb ellenzéki párt, a DK azt olvasta ki az eredményből, hogy nélkülük nincs kormányváltás. A győztes fideszes jelölt Brüsszelnek üzent. A Tisza nem indult el a választáson, de Magyar is megszólalt.
jan. 12
22:00
Tarolt a Fidesz Tolna megyében az időközi választáson – Dúró Dóra 20 százalékot szerzett, a Tisza nem indult (SzMo)
Nem volt valódi ellenfele a kormánypártnak, így nem meglepő a kétharmad közeli végeredmény. Magyar Péter már kommentálta is az eredményt.
jan. 12
22:24
A kiskunmajsai időközin is kétharmaddal nyert a Fidesz (Demokrata)
A kormánypártok jelöltje a szavazatok több mint 66 százalékát szerezte meg.
jan. 12
22:30
Cézárként ábrázolták Orbánt egy holland lapban – Felcsút és Hatvanpuszta a fókuszban (SzMo)
Babérkoszorúval a fején, cézárként ábrázolta Orbán Viktort a holland Volkskrant szombati melléklete. A tekintélyes lap a felcsúti stadionról és a hatvanpusztai birtokról is képeket közölt.
jan. 12
23:24
Orbán Viktor kis híján hátat fordított a politikának – Betlen János elárulta, mikor (SzMo)
A népszerű újságíró a Blikknek mesélt pályájáról, és arról is, milyen kapcsolatban álltak a jelenlegi miniszterelnökkel.

2025. január 13. hétfő

jan. 13
0:18
Ügyfélkapu+ és Dáp: lépett a kormány a kialakult helyzet miatt (Blikk)
Érezhetően nőtt a kormányablakok ügyfélforgalma január első hetében, miután jövő szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal – kétfaktoros azonosítással – intézhetjük ügyeinket online az állami weboldalakon és alkalmazásokban. Ezért megnövekedett kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket – közölte
jan. 13
0:18
Csodás hír a kórházból, levették a műtüdőről az egyik beteg kisgyereket (Infostart)
Le tudtak venni egy 11 hónapos kisgyereket a műtüdőről a a Heim Pál Gyermekkórházban. Még hármat ápolnak így az elmúlt hetek járványa után.
jan. 13
0:18
Lázár Jánost fújt a járdára a kutyapártos, házkutatást tartottak nála a rendőrök (Telex)
Lefoglalták a miniszter nevét fújó flakont.

Keresés