Újabb rekordot döntött Magyarország legtöbb konyhabútort bemutató eseménye. Rekordot döntött Magyarország legnagyobb konyhabútor-kiállítása, amely február 28. és március 2. között zajlott az RS Bútor bemutatótermeiben. Az eseményen 104 konyhabútor kollekciót mutattak be, felülmúlva a tavalyi csúcsot. Kiemelt érdeklődés övezte az 50%-os állami támog
Brutális videót osztott meg a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy utcai térfigyelő kamera felvételét mutatták meg, melyen az látható, ahogy egy autó elgázol két kisgyermeket a zebrán.
Március elsején, az NBII-es kézilabda-bajnokság listavezetőjét, a szegedi PC Trade együttesét fogadta a második helyen álló CZ Gyulasport. A teltházas mérkőzés tétje a felsőházi rájátszásba kerülés volt. Megtelt a városi tornacsarnok nézőtere március elsején, a szezon legizgalmasabbnak ígérkező kézilabda mérkőzésére. A bajnokság éllovasai, a szeg
A forgatókönyvírót a díszbemutatóra kétszer is meghívták, végül elment, de pólójával jelezte a véleményét. Szerinte a Hunyadi költségvetése ötven magyar nagyjátékfilm árának felelne meg.
A vizsgálat eredményéről a Honvédelmi Minisztérium az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát tájékoztatni fogja. A volt vezérkari főnök alig két hónapja csatlakozott a Tisza Párthoz.
A honvédelmi miniszter arra gyanakszik, hogy Ruszin-Szendi a hivatalos NATO üléseken nem a kormány álláspontját képviselte az orosz-ukrán háború kérdésében.
Döbbenetes látvány fogadott egy fiatal családapát, amikor el akart indulni a kőbányai otthonából február 6-án. Köpni nyelni nem tudott Dávid, amikor meglátta, hogy a házuk előtt egyébként teljesen szabályosan parkoló kocsijának eleje rommá van törve, a sérült lökhárítójába pedig belefúródott egy ismeretlen kipufogó. A kár hatalmas, amit egyelőre ne
Fáradhatatlanul gyűrte maga alá a kilométereket Borsos Benedek: a fiatal magyar kerékpáros 3 és fél napon keresztül tekert a világ egyik legnehezebb ultra kerékpáros versenyén, az Atlas Mountain Race-n. Az afrikai Atlasz hegység útjain egy hajszállal csúszott le az első helyről, az ezüstérem azonban ugyanolyan szépen – talán még szebben is! – csill
Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt egy nap alatt kétszer is be kellett zárnia ugyanazt a két fővárosi kínai büfét a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak – közölte a hatóság csütörtökön.
A Millenniumi Földalatti Vasút szerelvényei elöregedtek, de a BKV szerint engedélyük érvényes. Az új járművek legkorábban 2029–2030-ban érkezhetnek, de a finanszírozás bizonytalan.
Jelentős értékre felfegyverkezve, bűnszövetségben, folytatólagosan és társtettesként elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt bűnösnek mondott ki a Szombathelyi Törvényszék két férfit, akik kétszer is kirabolták idős Vas vármegyei áldozatukat, több mint 39 millió forintot zsákmányolva tőle - közölte csütörtökön a Szombathelyi Törvény
Az elmúllt hétvégén rendezték az idei első galamb- és kisállatbörzét Gyulán. A tavaszköszöntő program a tenyésztők és a látogatók körében is népszerű volt. Élénk érdeklődés mellett zajlott az elmúlt hétvégén a városi tornacsarnok parkolójában az idei első gyulai galamb- és kisállatbörze. A tavaszköszöntő programra a határon túlról és számos vármegy
Megváltoztatták az ítéletet az ország egyik legismertebb igazságügyi gyermekpszichológiai szakértője, S. Gyula ügyében. A férfit, aki a vádban szereplő időszakban a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának vezetője volt, tavaly a Fővárosi Törvényszék első fokon két és fél év letöltendő börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és öt év igazs
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
"A frontvonalon a helyzet változatlan, tehát folynak a harcok. Az amerikaiak világossá tették, hogy ők a támogatás mértékét jelentősen lecsökkentik, sőt, bizonyos területeken megállították, és most azzal a kérdéssel küszködnek az európaiak, hogy akkor folytassa-e Ukrajna immáron kizárólagos európai támogatással a háborút" – foglalta össze a brüssze
Az interneten elérhető árak alapján egy ilyen repülőgép óránként több mint 4 millió forintba kerülhet, és a Maldív-szigetekről Budapestig tartó, körülbelül 9 órás út így akár 40 millió forintba is kerülhetett.
Magyarország alaptörvényében rögzítik, hogy tilos a kábítószer előállítása, terjesztése, használata és népszerűsítése – jelentette be Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közösen tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Egy édesanya kétségbeesetten bolyongott a János Kórház területén, mert nem találta az ügyeletet, miközben fia nehezen lélegzett és erősen köhögött. A kórház szerint fejlesztések zajlanak, hogy a tájékozódás könnyebb legyen.
Az oknyomozó portál szerint a magyar különleges egységek Horvátországon keresztül vitték volna ki a boszniai szerb vezetőt. Az akciót végül nem hajtották végre, mert Dodik fellebbezett az ítélete ellen.
Mintegy 300 kilométeren, 373 különböző helyen végzett szintrehozási munkálatokat tavaly az MKIF Zrt. Magyarán cserélták a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár február közepén távozott a posztjáról. Azóta először Kapuváron bukkant fel, s – helyi gyökerei lévén – ott volt a 11. Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztiválon, amelyet egykoron a nagyapja alapított.
Igencsak idegtépő kálvárián ment keresztül egy család, amikor a beteg, halmozottan sérült gyermeküket próbálták eljuttatni a Szent János Kórház ügyeletére. A sötét parkolóban nem találták, merre kell menni, majd egyik épületből a másikba küldték őket... többször is. Egy órán át bolyongtak, mire a tinédzsert ellátták az orvosok.
Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank 10 milliárd eurós finanszírozási programot indít a megfizethető és fenntartható lakhatás támogatására.
Arról tájékoztatta ügyfeleit az OTP Bank, hogy új telefonszámuk van. A hírt azért közölték, hogy figyelmeztessék az ügyfeleket arra, hogy ne ijedjenek meg az ismeretlen telefonszám láttán, ugyanis az nem csalókhoz kötődik. A pénzintézet egy frissen kiadott közleményben hívta fel erre az ügyfelek figyelmét.
"Nekünk Magyarországon el kell viselnünk azt az ostobaságot, hogy a Fidesz szerint hitelt felvenni csak a kínaiaktól és az oroszoktól lehet hülyeségekre" – mondta a főpolgármester.
Videó! Azzal a kérdéssel küszködnek az európaiak, hogy folytassa-e Ukrajna kizárólagos európai támogatással a háborút, mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
Óra közben zsidózta le a diákját egy történelemtanár egy fővárosi iskolában. Az iskola vezetősége kérdőre vonta a szaktanárt, ám ő nem értette, mi a probléma a kijelentésével, és nem volt hajlandó bocsánatot kérni sem. Az érintett gyermek szülője jogi útra terelné az ügyet.
"Miért süllyedünk?" – fordult a kapitány a gépet vezető első tiszthez, majd ebben a pillanatban felüvöltött a vészjelzés az Airbus A320 pilótafülkéjében: "Terep előttünk! Húzd fel!" Kevésen múlt, hogy a Wizz Air 801-es, Budapestről Szerbiába tartó járatának nem ez volt az utolsó útja.
Az elmúlt hónapokban a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a lakossági megtakarítási piac egyik legmeghatározóbb befektetési eszközévé vált. A magas inflációs környezetben a befektetők bizalma továbbra is erős, amit az állampapírok kiemelkedő kamatfizetése és a viszonylag alacsony visszaváltási arányok is bizonyítanak. Nagy Márton nemzetgazdasági mini
A Társadalmi Riport friss tanulmánya szerint 2014 után egy sor fontos mutatóban romlott a magyar fiatalok iskolázottsága. Nemhogy nem értük el az uniós célokat, de egyre jobban lemaradunk a többi tagállamtól. A diplomás fiatalok arányát tekintve már csak Romániát előzzük.
Ez nem népszavazás lesz - tisztázta Brüsszelben a miniszterelnök az EU-csúcs után tett nyilatkozatában a véleménynyilvánító szavazásról. "Ott már a szakadék van" - mondta Orbán Viktor a vétója után arra, hogy a 26-ok Ukrajna felfegyverzésének folytatásával megkerülték este Magyarországot.
Kisiklott egy kerozint szállító tehervonat Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úti vasúti átkelőnél péntekre virradó éjszaka - közölte a katasztrófavédelem és a Budapest Airport.
Az eset még 2016-ban történt, amikor a Budapestről Nisbe tartó járat veszélyesen közel került egy hegyhez. A társaság utána kivizsgálta az ügyet, a tapasztalatokat pedig beépítették a képzési programjukba.
A bűnözők hamis hamis ügyfél-elégedettségi kérdőívet töltetnek ki telefonon az ügyfelekkel az MNB nevében, melynek során megkérdezik az ügyféltől, hogy melyik banknál van és elkérik az e-mail címét. Ezután már az adott bank nevében jelentkeznek a csalók, majd telefonon, vagy internetes kémprogramok letöltetése révén szerzik meg az érintett fogyaszt