2025. március 12. szerda

márc. 12
17:18
Visszaszereli az ajtókat és dugaljakat az önkormányzati lakásból azokat leszerelő fideszes képviselő (Telex)
"Úgy gondolom az egyik félnek ENGEDNIE KELL, és én most a JÓZSEFVÁROSIAK ÉRDEKEIT nézem" – írta Kecskeméti László.
márc. 12
17:24
A Mohu nem takarít a XIII. kerületi lomtalanítás után (444.hu)
A hulladékgazdálkodó emellett azt is közölte az önkormányzattal, hogy miket nem szállít majd el.
márc. 12
17:30
Ruszin-Szendit azzal vádolják, hogy tb-re kért zsírleszívást, szerinte az egészségügyi problémái csak rá és az orvosára tartoznak (Telex)
"Remélem, a vizsgálat kiterjed arra is, hogyan kerültek ki a személyes adataim" – mondta a volt vezérkari főnök.
márc. 12
17:36
Toroczkai szerint ordas nagyot kamuzott Magyar Péter (ATV)
Magyar Péter szerint a Mi Hazánk képviselője állva tapsolt az EP-ben "Ukrajna végső győzelemig tartó harcának". Toroczkai szerint ez hazugság.
márc. 12
17:36
Készülj a fagyos kihívásra: hamarosan startol a 5. Téli Balaton-átúszás, itt az új időpont (Pénzcentrum)
Idén is megrendezik a Téli Balaton-átúszást a tihanyi szorosnál, ami a legextrémebb hazai úszóesemények közé tartozik. A rendezvényt eddig többször elhalasztották a nem megfelelő időjárási körülmények és a Balaton vízének 5 Celsius fok alatti hőmérséklete miatt. Az új céldátum 2025. március 15., ha az időjárás kedvező lesz. Az esemény végleges időp
márc. 12
17:36
Hát ezért vonyítanak, uszítanak, hazudoznak – Magyar Péter reagált a Tisza 9%-os előnyére (SzMo)
A Tisza Párt elnöke röviden kommentálta a Medián legfrissebb felmérésének eredményeit, egyben minden követőjét meghívta a március 15-i rendezvényükre.
márc. 12
17:42
Orbán Viktor bejelentése: újabb magyarok mentesülnek az SZJA-fizetése alól 2026-tól (Pénzcentrum)
Döntött a kormány: 2026. január 1-jétől az egy gyermeket nevelő, 30 évnél fiatalabb édesanyák sem fizetnek személyi jövedelemadót!
márc. 12
17:42
Ragályos száj- és körömfájás: turistaútvonalakat kellett lezárni a vírus miatt (SzMo)
A vírus miatt fontos túraútvonalakat zártak le Magyarországon. Ha nem sikerül izolálni, a veszélyes állatbetegség gyorsan terjedhet, emiatt újabb lezárások jöhetnek.
márc. 12
17:48
Ragadós száj- és körömfájás: turistaútvonalakat kellett lezárni a vírus miatt (SzMo)
A vírus miatt fontos túraútvonalakat zártak le Magyarországon. Ha nem sikerül izolálni, a veszélyes állatbetegség gyorsan terjedhet, emiatt újabb lezárások jöhetnek.
márc. 12
18:00
Itt vannak a friss számok, így áll a Fidesz és a Tisza (ATV)
A választani tudó "biztos" szavazók körében a Tisza Párt a legutóbbi 11-gyel szemben most is 9 százalékponttal vezet a Fidesz előtt.
márc. 12
18:06
Tb-finanszírozott zsírleszívással vádolják Ruszin-Szendit, aki szerint az egészségügyi ellátásai csak az orvosára tartoznak (444.hu)
A Tisza Párt szakpolitikusa szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf tovább folytatja lejáratókampányát.
márc. 12
18:06
Medián: a Fidesz-szavazók között is népszerűbb Magyar Péter áfaötlete, mint Orbán Viktorék terve (SzMo)
Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége inkább az élelmiszerek áfájának csökkentését támogatná, mint a kormány által ígért nyugdíjas áfa-visszatérítést. Még a Fidesz szavazóinak nagy része is így gondolja.
márc. 12
18:24
Orbán Viktor: a 30 év alatti, egygyermekes anyák is szja-mentességet kapnak (SzMo)
Újabb adókedvezményt kapnak az édesanyák: 2026-tól a 30 év alatti, egy gyermeket nevelő nőknek sem kell személyi jövedelemadót fizetni. Orbán Viktor szerint a cél, hogy ne járjanak rosszabbul, mint a gyermektelenek.
márc. 12
18:39
Rogán Antal és Gulyás Gergely viharba került – állítja Török Gábor (Menedzsment Fórum)
A politikai elemző szerint a két miniszter helyzete meggyengülhetett.
márc. 12
19:06
Olyat csavarnának az Alaptörvényen, hogy az a következő kormány mozgásterét is korlátozhatja (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 12
19:06
Március 15-én lezárják fél Budapestet, a BKK járatai is változnak (Telex)
Szombaton még a Szabadság hidat is lezárják déltől estig.
márc. 12
19:12
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a zsírleszívásos vád a honvédelmi miniszter lejárató kampányának része (SzMo)
A Bors azt állítja, hogy vezérkari főnökként közgyógyellátásból finanszírozott zsírleszíváson esett át. A volt tábornok egy videóban reagált a vádakra.
márc. 12
19:18
Itt vannak a részletek az árrésstopról (ATV)
Megjelent a rendelet az árrésstopról a Magyar Közlönyben.
márc. 12
19:54
A fideszes képviselő mégis visszaszerelné a konnektorokat, amiket magával vitt a józsefvárosi önkormányzati lakásból (SzMo)
Kecskeméti László magával vitte az önkormányzati lakásból a konnektorokat és ajtókat, de most visszaszerelné azokat. Az alpolgármester perrel fenyegeti, ha nem teszi meg.
márc. 12
20:24
Nagyon rosszak az arányok itthon: 10-ből 3 magyarnak van terve a nyugdíjas évekre (Pénzcentrum)
A magyarok túlnyomó többsége, 80%-a az állami nyugdíjrendszerre támaszkodna idős korában, pedig 82%-uk úgy véli, hogy az az összeg nem lesz elegendő a megélhetéséhez - derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatásából.
márc. 12
20:24
"Őt várták mindennap": kollégái emlékeztek Bényi Ildikóra (Telex)
Az Önök kérték műsorvezetőjének kollégái szerint Bényinek az utolsó napjaiban már az üzenetekre is terhes volt válaszolni.
márc. 12
20:24
A figyelem középpontjában a szociális munka (Gyulatelevízió)
Március harmadik keddje a szociális munka világnapja. Az aktualitás kapcsán a 3Témában Kiss Szabolccsal, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény vezetőjével az elérhető szolgáltatásokról, a közösségépítés jelentőségéről és a szakember utánpótlásról beszélgettünk. Kihívás és egyben inspiráló is a szociális területen dolgoz
márc. 12
20:42
Szabó Zsófi: A bántáshoz nem lehet hozzászokni, minden nap erősítenem kell magamat (ATV)
Új kihívás elé néz a Mokka műsorvezetője: zsűritagként csatlakozik A Nagy Duetthez. A Médiapiacnak adott interjúban Szabó Zsófi arról is beszélt, miért nem maradt színésznő, és az is szóba került, miként kezeli a kritikát.
márc. 12
20:42
Gyula Tv Híradó 2025. 03. 13. (Gyulatelevízió)
Témák: A várfürdőhöz hasonlóan Gyula legnagyobb szálláshelye is erősen kezdte az évet, nem kis részt a határon túlról érkező vendégeknek köszönhetően. Az all inclusive ellátás iránti igény növekedése és a három generációs, családi pihenések emelkedő száma további bizakodásra ad okot. Három oktatási intézmény korszerűsítésére készülnek Gyulán. Márci
márc. 12
20:54
Mit szólna ehhez Zacher Gábor? Bepiált magyar autósok száguldoznak az utakon, azért ez már sok (Pénzcentrum)
Két ellenőrzésen 23 ittas sofőrt fogtak el a rendőrök Budapesten és az agglomerációban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
márc. 12
20:54
3Téma – Kiss Szabolcs (Gyulatelevízió)
Március harmadik keddje a szociális munka világnapja. Az aktualitás kapcsán a 3Témában Kiss Szabolccsal, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény vezetőjével az elérhető szolgáltatásokról, a közösségépítés jelentőségéről és a szakember utánpótlásról beszélgettünk.
márc. 12
21:06
Újabb muníció a Pride ellen, gesztus a Mi Hazánknak, zavaros ellentmondások: az Alaptörvény-módosítás részletei (Telex)
Az Alaptörvény 15. módosítása a Fidesz politikai céljait szolgálja, és ezért súlyos ellentmondásokat is okoz a jogrendben. Ha a gyerekek joga lesz az első, akkor meddig tűrhető a gyermekvédelem súlyos helyzete? Ha egy német–magyar kettős állampolgár sérti a szuverenitást, az rendben van, de ha egy kanadai–magyar, az nem? "Annyira abszurd, mintha ar
márc. 12
21:48
Heteken belül Budapestre látogat Benjámin Netanjahu - nem fogják letartóztatni (SzMo)
Bár az izraeli miniszterelnök ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, Magyarország nem fogja letartóztatni. A tárgyalások fő témája a biztonság lehet.
márc. 12
22:06
Jogosítvány 70 év felett: az EU szerint szigorítani kellene (SzMo)
Az Európai Unió szigorítaná a 70 év feletti sofőrök jogosítványának meghosszabbítását. Gyakoribb orvosi vizsgálatok, sőt akár újabb KRESZ- és vezetési vizsga is jöhet.

2025. március 13. csütörtök

márc. 13
0:18
Az NGM szerint politikai hangulatkeltés megkérdezni, mire költi az állam az önkormányzatoktól elvont pénzeket (444.hu)
Kezdjük azzal, hogy a minisztérium szerint ez nem elvonás, hanem "egy igazságos újraelosztási mechanizmus".
márc. 13
0:18
Elképesztő bejelentés Orbán Viktortól: kiderült, milyen döntést hozott a kormány (Demokrata)
2026. január 1-jétől az egy gyermeket nevelő, 30 évnél fiatalabb édesanyák sem fizetnek személyi jövedelemadót.
márc. 13
0:21
Több mint hatszázan betegedtek meg ismeretlen okból Nagykőrösön (Infostart)
A rejtélyes megbetegedés következtében öt gyermek kórházi ellátásra is szorult, de már kiengedték őket.
márc. 13
0:21
Száj- és körömfájás: feltámadás helyett csődöt hozhat a húsvét a magyar gazdáknak (Blikk)
A kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen azonosított ragadós száj- és körömfájás betegség egyelőre nem igazolódott más helyszínen. A gazdálkodók bíznak benne, hogy sikerül lokalizálni a járványt, de a juhtartóknak különösen rosszkor jött például az állatok külföldre szállítását szigorító rendelkezés.
márc. 13
0:22
Szexmentes Hunyadit is ad a TV2, hogy az egész család élvezhesse (444.hu)
Lesz mit kivágni.
márc. 13
0:22
Zsigó Róbert: Itt a profitplafon! Vége a kereskedők extraprofitjának! (Demokrata)
"Ha máshol, más termékeknél próbálnák megemelni az árakat, azt sem fogjuk hagyni, be fogunk avatkozni."
márc. 13
0:24
2025.03.13. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.”
márc. 13
0:25
Flórián téri "armageddon": rettentő rozsdatengert tártak fel (Infostart)
Az előzetes tervek szerint megfelelően haladnak a munkák a Flórián téri felüljárón, amelyen az első napokban felmarták az aszfaltot. Ezt követően a szakemberek részletes állapotfelmérést végeznek el - közölte a BKK.
márc. 13
0:25
Magyar csokoládé megy a világűrbe: a Nasa segítségével fejlesztették ki az édességet Kapu Tibornak (Blikk)
Magyar csokoládé hódítja meg a világűrt! A Stühmer ikonikus édessége, a Korfu szelet hamarosan a Nemzetközi Űrállomásig repülhet Kapu Tibor csomagjában, ahol bizonyára a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósának társai is megkóstolják majd a magyar űrcsokit. Persze, a mézes-tojásfrappés finomságot nem vághatták csak úgy zsebre, ugyanis előbb ű
márc. 13
0:26
Sz. Józsefnek peche volt: felismerte a szolgálaton kívüli nyomozó, elkapták (Demokrata)
Kardos főtörzsőrmester egy pillanatra sem veszítette szem elől a gyanúsítottat, és információival segítette a helyszínre érkező rendőröket.
márc. 13
0:29
Bejelentésekre készül a kormány (Infostart)
Csütörtök 10 órára a Kormányzati Tájékoztatási Központ sajtótájékoztatót hirdetett Gulyás Gergely és Vitályos Eszter részvételével.
márc. 13
0:29
Kikerült a netre a kormány terve: ezek lehetnek a szombati munkanapok 2026-ban (Blikk)
A Nemzetgazdasági Minisztérium megmutatta, hogy a terveik szerint mely hétvégi napokon kell(ene) dolgozni 2026-ban. A dokumentumból kiolvasható, hogy jövőre három szombat lehet, amely kötelező jellegű munkanap. Vonatkozik ez minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalóra. A rendelet még nem végleges.
márc. 13
0:30
Szijjártó Péter: Súlyos kérdéseket vet fel Von der Leyen fordulata (Demokrata)
Miközben az Európai Bizottság elnöke elítélte a magyar békemissziót, most már a támogatásáról biztosította az ukrajnai tűzszüneti kezdeményezést.
márc. 13
0:33
"Óriási ajándékról" döntött a kormány (Infostart)
A szerdai kormányülés után jelentkezett a miniszterelnök.
márc. 13
0:33
Káoszra kell készülni Budapesten: így változik a közlekedés március 15-én (Blikk)
Március 15-én, szombaton a nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvények miatt forgalomkorlátozásokra és változásokra kell számítani a közösségi közlekedésben a belvárosban. Délelőtt lezárások lesznek többek között a Kossuth Lajos tér és a Kálvin tér közötti útvonalon, valamint az Andrássy úton egész nap a Nagymező utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között.
márc. 13
0:34
Varga-Bajusz Veronika: A mentális egészségnek meghatározó szerepe van (Demokrata)
Átadták a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége irodáját.
márc. 13
0:37
Nagykőrösi kór: megszólalt a városvezető (Infostart)
Egyelőre nem tudni, mitől betegedett meg több mint hatszáz ember az elmúlt napokban a településen, a városvezető is tanácstalan, de ő is elkapta a betegséget..
márc. 13
0:41
A képviselők asztalára kerül a műhús, elpusztíthatják (Infostart)
Magyarország átfogó tilalmat készül bevezetni a laboratóriumban, állati sejtekből előállított húsokra. A kormány szerint a műhús potenciális veszélyt jelenthet az emberi egészségre, a környezetre, és veszélyeztetheti a hagyományos mezőgazdasági termelést is.
márc. 13
0:45
Már nyugdíjasok is kérelmezhetnek támogatást a Vidéki Otthonfelújítási Programban (Infostart)
A kormány kibővítette a Vidéki Otthonfelújítási Program kedvezményezettjeinek körét, így mostantól a kistelepülésen élő nyugdíjasok is igényelhetnek akár 3 millió forintot lakásfelújításra.
márc. 13
0:49
Indul a szálláshely-minősítés: ezt fogják jelenteni a csillagok (Infostart)
Megjelent a rendelet a szálláshelyek kötelező minősítési eljárásáról és 2025. március 16-tól már lépbe is lép - olvasható a Magyar Közlönyben. A rendelet részletesen meghatározza a különböző szálláshelytípusok minősítési követelményeit és az eljárás menetét, biztosítva ezzel a vendégeknek a megbízható, ellenőrzött információkat a szálláshelyek minő
márc. 13
0:53
Elképesztő mennyiségű rágcsálót tüntettek el ezek az állatok (Infostart)
Több mint 13 ezer nyolcszáz erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a 2025. évi országos lakossági felmérés összesítése szerint – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Keresés