Hiába tűnhet elsőre ijesztőnek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. nevében érkezett levél, semmiképp sem szabad a benne található linkre kattintani.
Grammy-díjas zenésztől kapott kritikai megjegyzést Orbán Viktor. Az amerikaiak világsztárja, Al Di Meola előbb a magyar miniszterelnök Facebook-oldalára írt, majd a Blikknek adott exkluzív interjúban üzente meg, óriási hibának tartja a kormányfő és az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump szövetségét. Amiként azt is sérelmezte, hogy a politikus nem
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ha a közösség úgy érzi, már nem tud több beköltözőt befogadni, tehessen az alkotmányos rendnek megfelelő lépéseket ennek megakadályozására – jelentette ki Navracsics Tibor, hangsúlyozva: Budapesten "nyílt végű" a kérdés, ez egy lehetőség lesz a városok, települések számára.
A közbeszéd megint a Fidesz által bedobott ügyekről szól, amire a kegyelmi botrány kirobbanása óta nem volt példa. A kormányfő évértékelő beszédével visszatért a belpolitikába. A nőknek beígért választási osztogatás és a mi hazánkos szavazók lenyúlására tett kísérlet azt mutatja: a Fidesznek minden szavazatra szüksége lesz 2026-ban.
Február elejétől új időszaki tárlat várja az érdeklődőket a Szegedi Dóm Látogatóközpontban, Barkos Bea tűzzománc alkotásait tekinthetik meg. A hagyományos tematikus séták mellett egy rendhagyó Dóm Művészeti Szalon előadásra is válthatnak jegyet a látogatók. – Biztos vagyok benne, hogy valaki fogja a kezemet. A munkával való küszködés az enyém, de
Nem a keresztény hit, nem Jézus tanítása idegen az emberektől, hanem sokan elidegenedtek saját maguktól, mondta a Demokratának Barsi Balázs atya a nagyböjt apropóján.
Magyarországon több mint 1000 településen van probléma a csapból folyó vízzel. Bár sok esetben fogyasztásra alkalmasnak minősül, de elég, ha kellemetlen szaga vagy színe van, máris elmegy az ember kedve tőle. Felmerül a kérdés, mindez hogy fordulhat elő 2025-ben? A probléma sokrétű, ráadásul fel is erősítheti magát.
Nekiütközhetett a felüljárónak egy kamion az M3-as autópálya fővárosi bevező szakaszán a Szerencs utcánál. A helyszínen sávzárás van érvényben. 10 kilométeres torlódásra számíthatnak az arra közlekedők.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere bejelentette, hogy hamarosan több iskolában is bevezethetik a szabad szedéses, vagyis svédasztalos menzát. A kerületben azután próbálnák ki a módszert, hogy egy budapesti iskolában már sikeresen működik, Az intézkedéstől azt remélik, hogy kevesebb lesz az ételpazarlás az intézményekben.
Az utóbbi időben olyan felmérések is megjelentek, amik fej-fej mellé mérték a kormány és a Tisza Párt támogatottságát, vagy az utóbbit hozta ki vezetőnek. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint ez hasonló tendencia, mint amit a 2022-es választások előtt lehetett tapasztalni.
Al Di Meola nem először nehezményezi, hogy a magyar miniszterelnök Donald Trump politikájának rajongója, holott zenei ízlésük nagyon hasonló, Orbán Viktor rajong is az amerikai gitáros munkásságáért.
Az elmúlt héten leköszönt a jegybank elnöke. Matolcsy György távozásával szinte egyidőben egy sor vezető munkatárs is bejelentette távozási szándékát – úgy tudjuk, hogy a kommunikációs vezető is elhagyja a Magyar Nemzeti Bankot (MNB). Érdekes módon néhány nappal az elnök távozása előtt kapott újabb mandátumot a felügyelőbizottság (fb) elnöke – újab
A friss mérések szerint a fiatalok körében Magyar Péter pártja a legnépszerűbb, az idősek viszont továbbra is a kormánypártokat támogatják. De a különböző társadalmi helyzetűek preferenciái között is jelentős a különbség.
Nagy Márton miniszter már korábban bejelentette, hogy a kormány új támogatási programot indít a falusi vendéglátóhelyek megsegítésére. Az ezer fő alatti településeken működő kiskocsmák, bárok és borozók összesen egymilliárd forintra pályázhatnak, fejenként legfeljebb 3 millió forint értékben.
Lassan egy hónapja kért tájékoztatást Windisch László Biró Ferenc ügyében az ügyészségtől. Az ÁSZ mai válasza arra utal, hogy ezt még nem kaphatta meg.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kimutatása szerint a postai szolgáltatók folyamatosan bővítik csomagátvételi pontjaik és automatáik számát, egyre több helyen kínálva rugalmasabb átvételi lehetőségeket a megrendelőknek.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése értelmében 2025. július 1-jétől 752 kilométer vasúti pálya a MÁV-csoporttól átkerül üzemeltetésre a GYSEV-hez.
Habár a kormányzat folyamatos nyomás alatt tartja a kiskereskedelmet, a beszállítói lánc miatt nem lehetséges a tartós árcsökkentés. Emellett a nyugdíjasok áfa-visszatérítése sem feltétlenül jelent segítséget, azonban a nyugdíjszakértő szerint lennének egyéb módszerek is a könnyítésre.