2025. március 4. kedd

márc. 4
7:45
Borulás a Hegyalja úton, nem bírta a kanyart a nyerges vontató (Infostart)
Oldalára borult hétfő este egy nyergesvontató Budapest I. kerületében, a Hegyalja utcában, a Krisztina körút közelében.
márc. 4
8:15
Magyar Péter kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz (Menedzsment Fórum)
Szegeden tartott nagygyűlést a Tisza Párt, amelyen megtelt a város főtere. Felszólaltak a párt nemrégen bemutatott szakpolitikusai, a pártelnök egy szóviccel tört borsot a kormányfő orra alá.
márc. 4
8:21
Idén ismét a fővárosnál és cégeinél vizsgálódik az Állami Számvevőszék (Telex)
A tavalyi jelentés jól jött Karácsonyéknak, mert több állításukat is alátámasztotta.
márc. 4
8:51
A hajléktalanok, drogosok egész Óbudát fenyegetik (Demokrata)
Ezüsthegy, Óbuda zöldövezeti része, amely Békásmegyer tüdejeként is ismert, egyre elhanyagoltabb. A helybéliek nem számíthatnak a börtönben ülő polgármesterre.
márc. 4
9:15
Koncz Zsófia: az anyák szja-mentessége egyedülálló a világon (Demokrata)
Koncz Zsófia kiemelte, 2010 óta a munka és a család került a középpontba.
márc. 4
9:21
Különleges nőnapi kampányt indít a Menedzserszövetség (ATV)
A Menedzserszövetség immáron ötödik alkalommal indítja el nőnapra időzített kampányát, megújult névvel: "A holnap formálói - Női vezetők a társadalomért" és egyedi koncepcióval.
márc. 4
9:27
A hazai PR és a rendezvényes toplisták csúcsán a Lounge Group (ATV)
A cégcsoport divíziói a PR és a BTL/Event Toplista első és a HR rangsor harmadik helyezését érték el a 2024-es eredményeket összesítő idei M- és Apex-listákon.
márc. 4
9:27
Változás az iskolákban: érkeznek a gerincvédő székek (Telex)
Július 1-től már csak ilyen ülőalkalmatosságot szerezhetnek be.
márc. 4
9:29
Előrehozott választás: ma tárgyalják a kezdeményezést (ATV)
A Demokratikus Koalíció nyújtott be határozati javaslatot az előrehozott választásról. A kezdeményezésről ma tárgyal a parlament Igazságügyi Bizottsága.
márc. 4
9:33
Szijjártó Péter az amerikai külügyminiszterrel találkozik Washingtonban (Demokrata)
A két tárcavezető magyar idő szerint 17 órakor ül tárgyalóasztalhoz az amerikai külügyminisztériumban.
márc. 4
9:39
Szijjártó Péter Washingtonba utazott, miután Orbán Viktor és Donald Trump tárgyalt egymással (Infostart)
Szijjártó Péter megerősítette a vasárnapi telefonos megbeszélés hírét és további részleteket is elárult.
márc. 4
9:39
Szijjártót Washingtonban fogadja az amerikai külügyminiszter (Telex)
A magyar külügyminisztert helyi idő szerint délelőtt 11-kor, magyar idő szerint délután 5-kor fogadja Marco Rubio.
márc. 4
9:51
Gémesi György: gyámság alá helyezheti az önkormányzatokat a kormány új javaslata (Infostart)
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint alkotmánysértő és az Európai Önkormányzati Chartával is szembemegy az a törvényjavaslat, amely szerint a Magyar Államkincstárnál kellene tartaniuk az önkormányzatoknak a pénzük egy részét. Gémesi György az InfoRádióban jelezte: ezzel a döntéssel további bevételektől is eleshetnek az érintett tele
márc. 4
9:51
Véletlenül nekiment a folyosón egy másik lánynak, a vécében térdelve kellett bocsánatot kérnie (Telex)
A támadó lányok ezután még a padból is kirángatták diáktársukat, majd ököllel megütötték és megrugdosták.
márc. 4
10:03
470 milliós gyorssegélyt kap a fennmaradásért küzdő Haladás a kormánytól (Infostart)
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az idei költségvetés központi tartalékából csoportosítják át az összeget rendkívüli kormányzati intézkedésként.
márc. 4
10:03
Rubio külügyminiszter ma találkozik Szijjártó Péterrel Washingtonban (ATV)
Az amerikai külügyminiszter ma találkozik Szijjártó Péterrel Washingtonban.
márc. 4
10:09
Novák Katalin ősztől havi 864 ezer forintot spórolhat szja-mentes anyaként, és márciusban még félmilliós fizetésemelést is kap (SzMo)
Az édesanyák szja-mentessége miatt egyes képviselők és államtitkárok akár 750 ezer forintot is spórolhatnak havonta. A legnagyobb megtakarítást a magasabb keresetűek érhetik el.
márc. 4
10:15
Titkos balatoni horgászhelyek, amiket imádni fogsz, itt az interaktív térkép a legtutibb pecázóhelyekkel (Pénzcentrum)
A Balaton a horgászok egyik legkedveltebb célpontja, ám nem minden partszakaszon engedélyezett a horgászat. Sok pecás szeretne vadúj helyeket felfedezni, vagy egyszerűen csak biztosra menni. Szerencsére létezik egy interaktív térkép, amely megmutatja a kijelölt horgászhelyeket, sőt ennél többet is tud!
márc. 4
10:21
Attól kapott negatív jelzést Orbán Viktor, akitől aligha számított erre (Menedzsment Fórum)
Miközben a kormányfő betenné az alaptörvénybe a készpénzhez való jogot, Fidesz-alapító harcostársa, Kövér László éppen lenullázta az állományát. Szemben az Orbán utasításának teljesítésére kijelölt Lázár Jánost, aki viszont gyarapította, így az építési és közlekedési miniszternek 2024 végén már 30 millió forintja szunnyadt a "párnacihában".
márc. 4
10:21
Sulikézi fesztivált rendeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
Sulikézi fesztivált rendeztek a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A program iránt olyan nagy volt az érdeklődés az iskolák, egyesületek részéről, hogy szombaton Újkígyóson, vasárnap pedig Gyulán is tartottak egy eseményt. Itt az első korcsoportos fiatalokat, 2017-ben, valamint 2018-ban született fiúkat és lányokat szólított meg a Magyar Kéz
márc. 4
10:33
Sztrájkot hirdetett a közszolgálati dolgozók szakszervezete (444.hu)
Április 23-ra. Követelik, hogy a bérük automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré.
márc. 4
10:39
Varga Mihály megkezdte munkáját az MNB élén (Demokrata)
"Következetes és fegyelmezett monetáris politikát folytatunk, erősítjük a hitelességet és a bizalmat"- közölte Varga Mihály.
márc. 4
10:51
Átnevezték az Uzsoki VIP-részlegét Hadházy leleplezése után (SzMo)
Kiderült, hogy a fizetős osztály pénzügyeit egy cég vette át, és a volt fideszes polgármester, Papcsák Ferenc is jól járhatott az üzlettel.
márc. 4
10:57
Fontos változás a magyar iskolákban: júliustól már csak ilyen székeket rendelhetnek az intézmények (Blikk)
Már csak gerincvédő székeket vásárolhatnak az iskolák idén júliustól. A diákok ugyanis rengeteget ülnek naponta, ezért fontos, hogy a derekukat a széktámla támogassa. A szakértő szerint ezzel visszaszoríthatók a porckopásos gerincbetegségek.
márc. 4
11:09
"Közös teherviselést" követelő orbános matricákkal díszítették ki Tiborcz érdekeltségeit (444.hu)
A momentumpos Tompos posztja szerint került matrica a Keszthelyi Yachtkikötőhöz, a budapesti Radissonhoz, a Dorothea hotelhez és a nemrég Tiborczhoz került Gellért szállóhoz is.
márc. 4
11:09
Felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki elütötte az intézkedő rendőrt (Demokrata)
A férfi elütötte a rendőrt, aki egyensúlyát elvesztve ráesett a gépkocsi motorháztetőjére, majd arról leesett.
márc. 4
11:27
Jó hír: Rogán Antal levédetné a "Jó hír" kifejezést (444.hu)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda védjegybejelentési kérelmet adott be.
márc. 4
11:27
Bayer Zsolt Ukrajnáról: Ez nem egy állam, ez egy megrohadt maffia-szörnyállam (Telex)
A fideszes publicista véleménycikkében élesen támadta az ukrán elnököt és a nyugati vezetőket is.
márc. 4
11:33
Guller Zoltán lesz a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója (Infostart)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. március 5-től Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökét nevezi ki - a 2025. február 26-tól a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó - Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójává.
márc. 4
11:45
Kiderült, ki lesz a Szerencsejáték Zrt. új elnök-vezérigazgatója: nem akárhonnan érkezett az új vezető (Blikk)
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egykori vezérigazgatója, Guller Zoltán érkezik a Szerencsejáték Zrt. élére, miután a társaság korábbi elnök-vezérigazgatója, Máger Andrea az MNB Monetáris Tanácsához ment át. Guller jelenleg is az MTÜ igazgatóságának elnöke, és a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint ezt a pozícióját is megtartja.
márc. 4
11:51
Jön a sztrájk – nagyon kiakadtak a közszolgálati dolgozók Orbán Viktorékra (Menedzsment Fórum)
A közalkalmazottakat képviselő egyik szakszervezet április végére sztrájkot hirdetett.
márc. 4
11:51
Egyetlen órán múlt az élete – a volt magyar miniszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét (Infostart)
Jánosi György fiatalkori szerelmének köszönheti, hogy nem halt meg. Egy év alatt megfordult körülötte a világ, újra rátalált a boldogság.
márc. 4
11:51
Tasz: Fél év után engedtek haza egy jogtalanul kórházban tartott babát (444.hu)
Marianna gyerekét születése után elválasztották, a hatóságok arra hivatkoztak, hogy túlzottan aggódik a koraszülött gyerekéért, lelkileg labilis, és nem volt "elég együttműködő" a gyermekvédelmi szakemberekkel.
márc. 4
12:03
Lemondott a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka (Infostart)
Bozsó Zoltán dandártábornok korábban a tiszalöki börtön parancsnoka is volt, 2018 óta volt a fővárosi intézmény élén.
márc. 4
12:15
Kiderült, hányszor kellett eddig közbelépniük a BKK rendészeinek (Infostart)
Január eleje óta három fővel nőtt a BKK rendészeinek létszáma, de még továbbra messze a 75 fős célszám.
márc. 4
12:21
Nem fogja elhinni, mire szánta el magát Rogán Antal minisztériuma (Menedzsment Fórum)
Levédetnék a kormány legújabb, kedvenc propagandaszövegét.
márc. 4
12:21
Rogán Antal minisztériuma levédetné a "jó híreket" (SzMo)
A kormány védjegyként jegyeztetné be a "Jó hír" kifejezést és a kék plakátok jól ismert grafikáját. A kifejezést azonban továbbra is bárki használhatná.
márc. 4
12:21
Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést (Demokrata)
Atlagosan 8,4 százalékos mértékben.
márc. 4
12:21
Bölcsességfog-eltávolításra ment, beavatkozás közben eltörték az állkapcsát (Telex)
A nő szájának jobb oldala máig zsibbad, a nyelve jobb oldalát pedig nem érzi. A fogorvost feljelentette.
márc. 4
12:27
Fontos változás az iskolákban: júliustól már csak gerincvédő székeket vásárolhatnak az intézmények (SzMo)
Júliustól csak gerincvédő székeket vásárolhatnak az iskolák, hogy megelőzzék a diákok tartásproblémáit. Szakértők szerint a döntés csökkentheti a porckopásos gerincbetegségek kockázatát is.
márc. 4
12:33
Hajós András: Ha készültem volna, sokkal kevesebb helyről lennék kitiltva (ATV)
"Soha nem készültem arra, hogy milyen karakter leszek. Ha készültem volna rá, sokkal többet televízióznék, sokkal kevesebb helyről lennék kitiltva", mondta a Médiapiacnak Hajós András.
márc. 4
12:45
Rogán Antal levédetné a jó híreket, de nem mindet és nem úgy (Telex)
A kormányzati plakátok tipográfiáját és stílusát nem lehetne felhasználni a jó hír szókapcsolattal.
márc. 4
12:57
Sztrájkot hirdettek a közszolgálati dolgozók (Blikk)
A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége kedden egy közleményben jelentette be, hogy sztrájkot szerveznek. A demonstrációra április 23-án kerülhet majd sor, ahol inflációkövető bért követelnek majd a kormánytól. A szervezet ugyan olyan automatikus emelkedő fizetést kér, mint amilyen sz
márc. 4
12:57
Az idén is meghirdették az év pálinkás bonbonja versenyét (Gyulatelevízió)
Az év pálinkás bonbonja versenyt az idén már harmadszor hirdették meg a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként. Az április végéig tartó nevezési időszakban négy kategóriában várják a jelentkezéseket. Az elmúlt két év bizonyította, hogy mind a  a minőségi gyümölcspálinkákat előállítók , mind pedig a csokoládé készítőknek kiemelkedő szakmai
márc. 4
12:59
Márciusban még soha nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása: hamarosan előbukkan az Ínség-szikla (Blikk)
Olyan alacsony a Duna vízállása, hogy hamarosan előbukkan az Ínség-szikla. A vízállások jegyzése óta nem volt rá példa, hogy már márciusban láthatóvá váljon a Gellérthegy lábánál található képződmény. Jellemzően csak a nyár végétől szokott előbukkanni.
márc. 4
13:27
Orbán Viktor miniszterelnök és Hrisztijan Mickoszki észak-macedón miniszterelnök sajtótájékoztatója (HírTV)
Magyarország üdvözli a megkezdődött amerikai-orosz tárgyalásokat -jelentette ki Orbán Viktor az Észak-Macedón kormányfővel folytatott megbeszélése után.
márc. 4
13:51
Ez már a repülőrajt? Kijöttek az adatok a gazdaság teljesítményéről (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése szerint Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok alapján 0,4 százalékkal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott számítások szerint 0,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét.
márc. 4
13:57
Megújulhat a Gyulavári Egészségház (Gyulatelevízió)
A “Fenntartható humán infrastruktúra” című pályázatra sikeresen pályázott a gyulai önkormányzat. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a megnyert 180 millió forint 100 százalékos támogatási intenzitású, ezáltal önerőt nem igényel. Ennek köszönhetően a Gyulavári Egészségház kívül-belül megújul és korszerűsítve lesz. A polgármester hangsúlyozta, az
márc. 4
14:03
Guller Zoltán lett a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója (444.hu)
De megtartja pozícióját a Magyar Turisztikai Ügynökségnél is.
márc. 4
14:03
Szerdán kezdődik a nagyböjt (Demokrata)
Szerdán kezdődik a nagyböjt, a húsvétra készülés negyvennapos időszaka.

Keresés