Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Viszonylag általános vélemény volt, hogy a rómaiak szívből, a nácik felhasból indították a karlendítést. A négyezres tömegben lavíroztunk a náci egyenruhák, fehér cipőfűzős bakancsok és túrabotok között.
Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa több kérdésre vár választ a Belügyminisztériumtól a szentesi Dr. Bugyi István Kórház több osztályával kapcsolatban. Az onkológiáról, a traumatológiáról és a szülészeti osztályról is aggasztó híreket közölt, Varga azt állítja, a rákos betegeknek Szegedre kell utazniuk, hogy kemoterápiás kezelést kapja
Súlyos következményekről számoltak be a Telexnek azok az egészségügyi dolgozók, akik megkockáztatták a hálapénz elfogadását. Van, aki több százezret fogadott el a betegeitől, és 14 hónapja van házi őrizetben. Más túl nagy értékű ajándékcsomagot vett át, azonnal elvesztette a munkáját. Utólag megbánták a tettüket.
A patrióták összefogásával el lehet kergetni Manfred Webert és Soros Györgyöt, vissza lehet foglalni Brüsszelt és egész Európát - hangoztatta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tavaly kezdeményezte, hogy december 24. is munkaszüneti nap legyen Magyarországon. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) rábólintott a népszavazásra, de a Kúria végül elutasította a kezdeményezést.
Szarka Tamás Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei díjas felvidéki énekes, zenész, zeneszerző, költő kapja idén a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. Kilencedik alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. 2025-ben Szarka Tamás veszi át az elismerést, a közmédia – a korábbi évek hagyományát folytatva – tiszteletére gálaműsort rendezett, amelyben
A Digitális Állampolgárság Alkalmazással (DÁP) csaknem kétszáz állami weboldalra lehet belépni, ilyen például az eSZJA is, ahol az adónk egy százalékát tudjuk felajánlani – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebookon vasárnap közzétett videójában.
Érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér. Ez közvetlenül nagyjából egymillió munkavállalót érint, és közvetve pedig legalább még ennyit – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője szombaton, a kormány Facebook-oldalán megjelent videóban. Palóc André magyarázata szerint a minimálbéremelés ugyanis más munkavállalók bérére is tolóh
Donald Turmp amerikai elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel az ukrajnai háború lezárása érdekében – tudta meg a New York Post. A portál azon kérdésére, hányszor egyeztetett a két elnök Trump úgy reagált: "jobb, ha nem mondom meg." A Mandiner által szemlézett cikkben Trump arról is beszél, véleménye szerint Putyin nem közömbös a
A TISZA Párt elnöke azt vette sorra, szerinte hová folyt el a magyar emberek adója. Magyar szerint ezek a csillagászati források repítették az Orbán Ráhel–Tiborcz István házaspárt (és társaikat) a szállodai, irodaház szektor élére.
A két asszonyt azért küldték el a munkahelyéről, mert szóltak a munkáltatójuknak, hogy nem kapják meg a túlórákért járó bért, és az őket alkalmazó magáncég szerintük a jelenléti ívet sem vezette megfelelően.
Február 12-én érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését – közölte a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben a 13. havi nyugdíj megvédéséről szólva megerősítette: a kormány betartja az ígéretét. Vitályos Eszter a műsorban arró
Óriási erődemonstráció, egy új európai jobboldal erőt adó seregszemléje volt a Patrióták Európáért pártcsalád szombati, madridi nagygyűlése – mondta Dömötör Csaba, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Bevált az újfajta, elemző-ellenőrző módszer a NAV-nál. Százszázalékos megállapítással zárultak az ellenőrzések egy fesztiválon, ahol csak elektronikusan lehetett fizetni. A fizetési rendszer és a bankkártyás fizetések adatait hasonlította össze a NAV az online pénztárgépek adataival. Az elemzés pontos volt, az ellenőrzésre kiválasztott húsz cég öss
Több mint 13 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután egy olyan fesztiválon ellenőrzött húsz céget, amelyen csak elektronikusan lehetett fizetni. Az ellenőrzésre kiválasztott vállalkozások összességében csaknem kétezerszer nem adott nyugtát - közölte a NAV vasárnap közleményben.
A józsefvárosi polgármester szerint Farkas Örsről "mi, józsefvárosiak sokat tudunk mesélni. Kocsis Máté táskahordozójaként kezdte, több poszton is szolgálta őt."
Schiller Róbert kilencéves volt 1944-ben, amikor apja egy isteni sugallattól vezérelve elhozta a szaléziak óbudai otthonából. A nyilasok néhány nap múlva kivégezték az ott talált zsidó gyerekeket. Egy menekülés, egy család, egy pesti bérház és egy lakás története.
Február 12-én érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését. Ezt közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben a 13. havi nyugdíj megvédéséről szólva megerősítette: a kormány betartja az ígéretét.
Pete Hegseth védelmi miniszter február 10-én egyhetes európai körútra indul, aminek a során Németországba, Belgiumba és Lengyelországba látogat. Az új amerikai védelmi miniszternek ez lesz az első európai útja. A Pentagon közleménye szerint Pete Hegseth felszólítja szövetségeseit, hogy növeljék a NATO-kiadásokat és az Ukrajnának nyújtott katonai se
Február 12-én érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését - közölte a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben a 13. havi nyugdíj megvédéséről szólva megerősítette: a kormány betartja az ígéretét.
Két év telt el, de Ilaria Salis áldozatai még mindig nem kaptak igazságot – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán. Kovács Zoltán a bejegyzésben egy, a támadásokról készült videófelvételt is megosztva emlékeztetett: két éve Magyarországot egy brutális, előre
A mesterséges intelligencia a banki csalások felében szerepet játszik. Íme, mire kell figyelnie - A mesterséges intelligencia a munkavállalókat hatékonyabbá teszi. A probléma az, hogy a bűnözőket is hatékonyabbá teszi.
A korrupció (bár nem egyértelmű, hogy korrupció-e az, ami törvényes), akkor zavarja az embereket, ha a bőrükön érzik - írja Novák Katalin egykori köztársasági elnök tanácsadója A dinasztia című film kapcsán.
A MOHU közleménye szerint a főváros nem a hulladékkoncesszió bevételeiből vásárolja meg Rákosrendezőt. Vitézy Dávid most egy Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy Budapest milyen összegből rendezné a vételár első felét.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök üdvözölte Donald Trump amerikai elnök tervét a palesztinok kiköltöztetéséről a háború sújtotta Gázai övezetből, és kijelentette, hogy Izrael kész "elvégezni a munkát". A politikus washingtoni látogatásának vége előtt, szombat este a Fox News csatornán sugárzott interjúban elmondta: "Úgy gondolom, hogy Trump
Nutriát – népies nevén: hódpatkányt – rögzített a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kameracsapdája a Kis-Balatonon. A nutria inváziós fajnak számít Magyarországon, vagyis veszélyes az élővilágra, sőt a töltésekre és a gátakra is – mondta az InfoRádióban a kutatóintézet tudományos tanácsadója, Lanszki József.
Óriási erődemonstráció, egy új európai jobboldal erőt adó seregszemléje volt a Patrióták Európáért pártcsalád szombati, madridi nagygyűlése, ahonnan több ezer résztvevő küldte el a megújulás üzenetét Európa minden pontjába – mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus jel
A mindennapi kiadások csökkentése sosem volt ennyire aktuális: az energiaárak továbbra is magasak, a banki költségek egyre többeket érintenek érzékenyen, és a lakásfenntartás is egyre drágább. Bár az év eleji béremelések némi könnyebbséget hozhattak, sokan még mindig küzdenek a hónap végi pénzügyi egyensúly megteremtésével. Cikkünkben tíz egyszerű,