Újra kell tervezni a fővárosi PET-palacktartókat, ezért nem kerültek még ki tesztelésre az utcákra – mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Közművek köztisztasági főigazgatója.
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a budapesti aluljárókat azt követően, hogy az elmúlt években egyre több panasz érkezett az aluljárók közrendjére és tisztaság állapotára – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, az Astoria csomópont aluljárójában tartott sajtótájékoztatóján.
Magyarország mindig nyitott szívvel várja az Ukrajnából érkező fiatalokat azokban a nehéz időkben is, amikor átmenetileg vagy hosszabb időre otthonra van szükségük – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára pénteken a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban Sátoraljaújhelyen. Nagy-Vargha
A kuratórium döntése alapján a jövőben a fenntartó alapítvány nem dönthet önkényesen a rektor kinevezéséről, ha nem tetszik nekik az, akit a szenátus javasol a pozícióra.
Idén is kiosztották a K&H jövő gyógyítói díjat, amellyel azokat a fiatal gyermekorvosokat ismerik el, akik szívvel-lélekkel gyógyítják kis betegeiket, és motiváltak abban, hogy ismerjék és használják az innovatív orvosi technológiákat, amelyek révén a gyermekek hatékonyan gyógyulhatnak, és újra teljes életet élhetnek. Az idei közönségdíjas rezi
A diploma sokak szerint ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk a munkaerőpiacon. Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette elemzését a munkaerőpiacon látható, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkakeresőket érintő trendekről. Bár bizonyos területeken fontosabbá vált a jelölt hozzáállás
Marjolein Faber migrációért és menekültekért felelős holland miniszter kísérleti programot jelentett be, amelynek célja mintegy 40 rendbontó menedékkérő szoros megfigyelése – írta pénteken az Algemeen Dagblad napilap. Faber új kísérleti programja a Ter Apel-i regisztrációs központban – Hollandia legnagyobb befogadóközpontjában – valósulna meg, a bi
A miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Révkomáromban mondott köszöntőt a Mária Rádió IV. Rajzpályázata kiállításának megnyitóján pénteken. A miniszterelnöki főtanácsadó köszöntőjében rámutatott: a Mária Rádió rajzpályázata már hagyománnyá vált, s annak történetében az idén adták be a legtöbb rajzot, szám szerint 850-et. Elmondta: a rajzpályázat
Megbírságolta a DIGI távközlési szolgáltatót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a cég nem egyértelműen kommunikálta a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától érvényesített inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket; a jogsértés miatt 111 millió forintos bírságot kapott a cég.
A szakszervezet szerint az alacsony bérek miatt nagy a létszámhiány a kormányhivatalokban, ami a közszolgáltatások minőségét is befolyásolja. Újabb foglalkozási ág demonstrálna.
Karácsony Gergely a Kormányinfót nézve értesült arról, hogy a fővárosé lehet Rákosrendező. Lát csapdákat, de szerinte ciki lenne, ha a kormány a főváros felé nem vállalná azt, amit az araboknak megígért.
Itt lenne az ideje mindenhol kimondani, hogy az európai migrációs politika teljes kudarc – fogalmazott közösségi oldalán pénteken közzétett bejegyzésében a Fidesz frakcióvezetője, amelyben elmeháborodottnak nevezte Soros Györgyöt. Kocsis Máté azt írta, Németországban az előrehozott választás egyik fő témája a migráció. Az emberek 70 százaléka válto
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált, tavaly decemberre vonatkozó adatai szerint 2024 utolsó hónapjában 29,47 milliárd forint babaváró hitel került kihelyezésre, ami a tavalyi év legjobb eredményének számít. Mindez jól illeszkedik a már évek óta megfigyelhető trendbe, nevezetesen, hogy a decemberi kihelyezés szokott lenni az év legerősebbje.
Újabb állomásához ért a budai vár újjáépítését célzó Hauszmann program. A Várkertbazár, a Főőrség, a Lovarda, a Szent István-terem, a Karmelita után újabb vári épületek születtek újjá eredeti szépségükben. A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése, amelybe a Belügyminisztérium költözött.
Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető kiemelte, az elmúlt időszak enyhe időjárása is hozzájárult ahhoz, hogy a telelő madarak egyre-másra fogynak térségünkben. Egyre több olyan faj repül el, mely kifejezetten csak télire jött. A vetési varjak is egyre magasabban és egyre nagyobb távolságokban repülnek, nem lent a földön sétálnak. A fenyő
Horvátországban pénteken életbe lépett a kormány rendkívüli árintézkedésről szóló rendelete, amely hetven árucikkre határoz meg árstopot, valamint a szabálytalanul eljáró boltokat is súlyosabban bünteti – írta a Jutarnji List című horvát napilap. A zágrábi kabinet hetven alapvető szükségleti cikk árát határozta meg hatóságilag a pénzromlás mértéke
A TISZA Párt vezetője a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újabb területen sikerült eredményeket elérniük. Úgy véli, hogy ezzel a budapestiek akaratát tudták érvényesíteni.
A gép az ember barátja, de a telefon- és a géphasználattal az emberek, a gyerekek is elmagányosodnak – mondta a Vasárnap.hu-nak Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, aki szerint a másik embertől kapott impulzusok, a közösség az, amely képes kiszabadítani az elektronika babiloni fogságából. – Az országos főfelügyel
A 2025-ös évre az amerikai részvénypiac továbbra is kiemelkedő lehetőségeket tartogat a befektetők számára, különösen azok számára, akik a gyorsan növekvő iparágakban keresnek potenciális nyereséget. A Freedom24 elemzői öt olyan vállalatot azonosítottak, amelyek szilárd fundamentumaikkal és innovatív üzleti modelljeikkel jelentős növekedési potenci
A nemzetgazdasági miniszter arról számolt be, hogy idén máris jóval több pénzt fektetett államkötvénybe a lakosság, mint amennyit kivett belőlük. Azaz nincs szó nettó tőkekiáramlásról.
A jobboldali Svéd Demokraták (SD) támogatta svéd kormány pénteken bejelentette, hogy a félautomata fegyverekhez való hozzájutást korlátozó törvénytervezetet dolgoz ki a skandináv ország történelmének legsúlyosabb mészárlása után. "Vannak bizonyos veszélyes fegyvertípusok, amelyeket csak kivételesen szabad engedélyezni polgári célokra. Erre példa az
Az enyhe időjárásnak köszönhetően a hóvirágok idén hamarabb előbújtak, így már Valentin-napon is gyönyörködhetünk Magyarország legnagyobb hóvirágmezőjében az Alcsúti Arborétumban. A Hóvirágünnep február 8-án veszi kezdetét, és várhatóan március közepéig tart, amíg a természet engedi.
Szerencsésen végződő esetről számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Veszprém Vármegyében a rosszul lett asszony lánya tudta megőrizni lélekjelenlétét
Új, minden korábbinál átfogóbb szempontok alapján készített gimnáziumi rangsort Mathias Corvinus Collegium. A részletekről Constantinovits Milánt, az MCC szakmai igazgatóját kérdeztük.
Petr Fiala cseh kormámyfő a Deník N internetes portálnak fakadt ki Szijjártó Péter – állítása szerinti – titkos csehországi látogatása kapcsán, ami persze nem volt az, csak valahogy a magyar külügyminiszter naptárába nem tudott besűríteni még egy kézfogást sem Fialával. Pedig a magyar külügyminiszter Prágában nem rejtette véka alá, hogyan mószerolt
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vitézy Dávid Karácsony Gergellyel közösen vett részt egy szakmai konferencián Rákosrendező ügyében. Az Egyenes Beszédben erről is beszámol, az adást itt is élőben követheti.