A Tisza Párt hatalomra kerülése esetén adót emelne és ezzel pénzt venne el a katonáktól, de nem fogjuk hagyni, hogy tönkretegyék a katonákat és a családjaikat - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában.
"A fene sem akar vaddisznókat ölni, de muszáj" – mondta Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere a Klubrádióban, amikor a Hegyvidéken egyre többször megjelenő állatokról kérdezte a műsorvezető, Bolgár György. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a Megbeszéljük című műsorban úgy vélekedett: nincs más megoldás, muszáj valamennyire ritkítani az áll
Idén október elsejétől Hidvégi Péter tölti be az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatói posztját, jelentette be a vállalat. Azután nevezték ki Hidvégit, hogy Pintér Szabolcs távozott a cég éléről.
Hét évvel a magyar politikában ezen a téren úttörőnek számító Gyurcsány Ferenc után lépte meg Orbán Viktor, hogy saját csevegőrobotot alkalmazzon. Keddi bejelentése után bárki kapcsolatba léphet a miniszterelnök chatbotjával, és fogadhatja az algoritmus által generált üzeneteit és válaszolhat is rájuk. Talán ebből is látszik, hogy ez az eszköz 2025
Magyarország és Kína jelenleg a kétoldalú együttműködés rekordidőszakát éli, és a felek készen állnak ennek folytatására és a kapcsolatok további mélyítésére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
"A tárgyalásokon diktált jegyzőkönyvek leírási feladatait saját erőforrással előreláthatóan az év végéig csak jelentős csúszással vagy egyáltalán nem tudjuk megoldani" – írta a HVG-hez eljutott levélben Tatár-Kis Péter.
Az érintett családok 2024 óta várják, hogy valahogy eldőljön a sorsuk, a józsefvárosi polgármester szerint egy felelős kormány szerinte nem viselkedhet így.
Az intézmény szerint továbbra is befogadó a közeg, a tantestület erre törekszik. Takács a Klubrádióban politikai támadásról beszélt, a "településvédelmi" törvényt nem alkalmaznák.
A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda módosítaná a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény két pontját is, továbbá bevezetnének egy új jogintézményt.
A Barátság kőolajvezeték működésének ellehetetlenítése nem csak Magyarország és Szlovákia számára lehet kellemetlen – írja a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének elemzése. Toldi Ottó, az intézet vezető kutatója beszélt erről az InfoRádióban.
Óriási port kavart a hír, hogy Oroszlány polgármestere, Takács Károly a helyi iskola évnyitóján azt hangoztatta az elsősöknek tartott beszédében, "jó, hogy nincs köztük Mohamed". A polgármester megerősítette a kijelentését, de nem tartja problémásnak. Az érintett intézmény igazgatója szerdán az iskola Facebook-oldalán reagált.
A külgazdasági és külügyminiszter a pekingi katonai parádé után tárgyalt a magyar–kínai gazdasági együttműködésről, a Facebook-oldalán megosztott fotókon a fideszes képviselő is feltűnt.
A Budapesti Közművek első körben hat kiemelt forgalmú fővárosi csomópontban indítja el a térgondnoki szolgálatot heteken belül – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.
A XXIX. Országos Főépítészi Konferencia szakmai napjának végén tartották a rendező város, Csenger polgármesterének ünnepi fogadását, ahol megrendezték a már hagyományos díjátadót. A laudációk felolvasása nem a díjazott nevével kezdődött, hanem előbb elmondták a tevékenységét, életpályáját. 2001-ben Gyula volt a helyszíne az Országos Főépítészi Ko
Egy hónapja fut a Fidesz kommunikációs csodafegyverének szánt műsor, de az adatok azt mutatják, hogy a valós érdeklődés mára még a tragikusan rossz induláshoz képest is nagyot zuhant. Néhány millió forintnyi hirdetés persze sok mindent eltakar – még pár hétig.
A leggazdagabb magyart és a miniszterelnököt egy ismerősük vette észre. Mikor rákérdezett, hogy érkezett a szigetre Mészáros, akkor nem kapott rá választ. A repülőgép később Botswanába repült tovább.
Lábteniszmeccsre hívta az ismert kormánykritikus aktivista a miniszterelnök politikai igazgatóját. Orbán korábban köszöntötte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen továbbtanuló Pankotait.
Közeleg egy négynapos hosszú hétvége, amely remek alkalmat kínál a kikapcsolódásra és a feltöltődésre. Az év hátralévő részében több hosszú hétvége is lesz, jövőre pedig hasonlóan kedvező lesz a helyzet.
A polgármester felteszi a kezét, mondván, megérti a különböző álláspontokat, jogilag pedig csak a kormányhivatal tud fellépni a hangágyúzókkal szemben.
Taraczky Dániel legutóbb egymilliárd forint osztalék vett ki a cégéből. A kastélyon kívül dolgozott a Városliget Zrt-nek és részt vett a Citadella rekonstrukciójában is.
en csak biztonságos busz közlekedhet – hangsúlyozta Budapest Főváros Kormányhivatala, miután átfogó műszaki vizsgálatot rendeltek el. A BKV-buszoknál súlyos hiányosságokat találtak, csak kevesebb mint 30 százalékuk bizonyult kifogástalan állapotúnak. A buszok ellenőrzése folytatódik.
"Álkutatók", "házi kutatók", "milliós nagyságrendben hazudnak". Dobrev Klára szerint ehelyett arról kéne végre beszélni, ki mit ajánl ennek az országnak.
Magyar Péter egy videóüzenetben beszélt arról, hogy szerinte a hatalom retteg, ezért vádolják őket olyan dolgokkal, amiket a kormánypárt tett az elmúlt 15 évben.
A Flórián tér felújítása során a szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat újakra, korszerűbbekre cseréljék alatta. A ritkán látható emelőmunka és sarucsere várhatóan egy hétig tart.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere élesen bírálta a kormányt, amiért települése nem kapott egyetlen forintnyi támogatást sem a Versenyképes Járások programból.