Talán a dramaturgia nem volt elég valóságshowszerű, de sokkal valószínűbb, hogy kozmikus szinten kicsinyes vitáink, mint hogy melyik nemzet rohanja le a másikat, éppen ki a miniszterelnök az országban, elvitték a figyelmet négy NASA-tudósról. Pedig ők annak rendje és módja szerint kiálltak a kamerák elé, elegáns öltönyben és kosztümben, hogy bejele
Október 23-án 14:00 órakor indul a Nemzeti menet Budapesten a Deák Ferenc térről - jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán. "Mivel a Kossuth tér kicsi lenne az emberséges és működő Magyarország mellett kiálló százezreknek, így várhatóan a Hősök terére vonulunk, és ott tartjuk a megemlékezést" – fogalmazott a Tisza Párt elnöke.
Semjén Zsolthoz hasonlóan élesen kikelt amiatt, hogy kormánypárti politikusokat hoztak hírbe a Szőlő utcai javítóintézet növendékeivel és az őket a gyanú szerint futtató igazgatóval.
Kaszás Nikolettnek több mint két hete veszett nyoma, miután egyedül ment kirándulni a Pilisbe. Most nagyszabású keresést hirdettek, hátha sikerül a nyomára akadni.
Azahriah, Magyarország egyik legismertebb és leghallgatottabb előadója közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy jövő tavasszal újra Európa-turnéra indul.
Van néhány tévhit azzal kapcsolatban, hogy miként kell beállítani a helyes üléspozíciót, illetve hogy hol és hogyan kell fogni a kormányt – derült ki Zsurzs Jenő vezetéstechnikai instruktor szavaiból, aki az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.
Rétvári szerint három évtizede nem látott ilyet a politika közelében. Közben a kormánymédia folyamatosan pörgeti a témát, a miniszterelnök is naponta reagál az ügyre.
A Kúria új döntése biztonságosabbá tette az autóvásárlást: az ítélet értelmében azok a szerződések, amelyek indokolás nélkül lehetővé teszik a gépjárművek árának egyoldalú emelését, mostantól tisztességtelennek minősülnek.
A kisfiú még áprilisban szerzett sérüléseket a szekszárdi befogadó otthonban. Az őt vizsgáló orvos azt mondta az RTL Híradónak: a sérülés keletkezhetett attól, hogy nagyon erősen arcon ütötték, de attól is, hogy leesett az ágyról egy tenyér alakú tárgyra. Hozzátette: ilyet nem találtak a helyszínen. Fülöp Attila államtitkár azt állítja, baleset oko
Az egyik magándiagnosztikai cég vezetője azt mondta az RTL Híradónak: 500-nál is több, főként daganatos betegnek kellett azt mondaniuk, hogy csak fizetős vizsgálatra tudnak időpontot adni.
A hajmeresztő jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette. Az idős férfi még a forgalomtól elzárt területre is ráhajtott, a rendőrség az RTL Híradó megkeresése nyomán vizsgálatot indított.
A miniszterelnök-helyettes vérvádról beszélt, amikor Arató Gergely a Parlamentben "Zsolti bácsiról" kérdezte. Az őszi ülésszak első napján Orbán Viktor felszólalásában az ország gazdasági programját méltatta.
A techóriás egy uniós előírásnak akar így megfelelni. A Political Capital elemzője szerint ez leginkább a Fideszhez köthető szervezeteket sújtja - ugyanis minden 10 forintból 9-et ők, a kormány vagy a Fidesz költött a Google felületein, például a YouTube-on is.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Milorad Dodikot, a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság (RS) elnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A magánszektor évi több ezer pácienst tehermentesített. Szakértők szerint munkaerő és szervezés nélkül hosszabbodhatnak a listák, az OKFŐ viszont gyorsulást ígér.
Bedő Dávid mentelmi jogát összesen hat szabálysértési ügyben adta ki az ügyészségnek a parlament. Azt mondta, továbbra is ki fognak állni azért, amiben hisznek.
Témák: Békés vármegye értékei mellett az itt élő nemzetiségek kultúrájával, gasztronómiájával is meg lehetett ismerkedni a jubileumi, tizedik Vármegyenapon. Emellett többek között grillázskülönlegességek, tyúkgalambok és XIX-XX. századi betyár viseletek várták az érdeklődőket. Megkezdődtek a munkálatok a Fekete-Körös hídján. A bútoripari szakma kép
Fordulóponthoz érkezett a Magyarországon történő online kereskedelem, 2025 második negyedévében a magyar online vásárlók már több pénzt költöttek el a Temu-n, mint hazai webshopokon. 2025 áprilisa és júniusa között több mint 49 milliószor vásároltak magyar bankkártyákkal külföldi webshopokban, 29,2 százalékkal többször, mint egy évvel korábban.
Életének 96. évében, vasárnap elhunyt Sajdik Ferenc Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész és karikaturista – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn honlapján.
Az előző fideszes képviselőt a bíróság költöztette ki a szolgálati lakásból, ő pedig az ajtót és a konnektorokat is leszerelte. Most Kozma Lajos 10 százalékkal előzött.
Ousmané Dembélé, a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain csatára az első alkalommal nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.