Megdöbbentő, de mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés és ebből ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.
Hétfőn már a Csókos – Nagyváradi- Sarkadi út kereszteződésben is tábla jelezte, hogy lezárták a közlekedők előtt a Városerdőnél található, hivatalosan remetei Fekete-Körös hidat. A kora délelőtti órákban a helyszínre már megérkeztek a munkások, a hidat pedig járművekkel torlaszolták el. Városerdő Gyula felől továbbra is megközelíthető közelíthető
Kunágotán, egy söröző előtt 2025. szeptember 18-án este egy férfi az arra járőröző rendőrök segítségét kérte, mert egy 25 éves fiatalember erőszakosan viselkedett. Kiabált, és egy székkel többször megütötte, megrongálta a férfi autóját. A rendőrök az ittas embert előállították és garázdaság miatt büntetőeljárást indítottak ellene. Idézésre érkező f
Az aszály miatt nem túl sok kukorica terem idén Magyarországon. A gazdáknak egyes magyar régiókban már azon kell gondolkodniuk, hogy mit vessenek el, ami bírja a hőséget és a vízhiányt – még a cirok is szóba jöhet. A kormány szerint a várható termés mennyisége éppen fedezi az igényt, mégis szükség lesz importra.
Rengetegen mentek el a Loupe Színházi Társulás Levegőt! című demonstrációjára vasárnap este. Az esemény szervezői a szabad közterekért, a tiszta közbeszédért, a gyűlölet ellen álltak ki.
Szombaton rendezték meg az első Digitális Polgári Körök-arénagyűlését, ahol számos hazai sztár is feltűnt. A színpadon tartott beszédet többek között Rubint Réka, ifj. Schobert Norbert, illetve Kulcsár Edina is, aki a család és az anyaság témáját járta körül. Szabó Zsófi műsorvezetői feladatot kapott Orbán Viktortól, a tévés követői bázisa azóta pe
Ruszin-Szendi Romulusz több politikai hibát is elkövetett, mégsem valószínű, hogy háttérbe állítják – mondta Lakner Zoltán politikai elemző a Telex hétfő reggeli élő műsorában.
A Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk szerint a mozgalom valódi ereje a "szigetek" 50 ezres hálózatában rejlik, akik falvakban, városokban dolgoznak, szórólapoznak, és kapcsolatot építenek az emberekkel.
A nyár közepén megtörtént a trendforduló a hazai gazdaságban, ennek pedig már most vannak érezhető jelei, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter azon az üzleti reggelin, amit pénteken tartottak a helyi vállalkozóknak a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A miniszter előadásában azt is elmondta, mely gaz
Megcsörren a telefon, az ember gyanútlanul felveszi, majd egy kedves hang beleszól. Elindul egy beszélgetés, aminek a lényege, hogy tudnak egy megoldást a problémára, ami feltételezhetőleg minket érint – sokan ismerhetjük. Van, aki leteszi a telefont, van, akit felvillanyoz a lehetőség. Ezek között van, ami átverés, van, ami őszinte ajánlat, és van
Versenyt futnak az idővel a borászok a Kőszegi-hegyen: az elmúlt napok párás, ködös időjárása nem kedvezett a vékony héjú szőlőszemeknek, amit még lehet, mielőbb leszednek. Bár a termés egy része kárba veszett, az idei bor még így is ígéretesebbnek tűnik a tavalyinál.
A Városliget ma Budapest egyik legfontosabb kulturális központja, de múltja bővelkedik legendákban és fordulatokban. Autóversenyek, rockoperák, lebontott templomok és titkos sírok története rajzolja ki a világ egyik első közparkjának igazi arcát.
Drágább lehet a szemétszállítás, ha nem figyelünk az új szabályokra. Októbertől a kuka súlya, fedele és tartalma is számít – különben nem viszik el, de ugyanúgy fizetni kell érte.
Az elmúlt öt év első féléves adatai nemigen mutatnak javulást a közúti balesetek terén, viszont brutális a növekedés az elkapott gyorshajtókra kiszabott büntetések összegében.
13 órától kapcsoljuk a parlamentet, ahol napirend előtti felszólalásokkal megkezdődik az országgyűlés őszi ülésszaka, amit a HírTV-n és közösségi felületeinken élőben közvetítünk.
Az Ügyvédkör civil szervezet szerint törvénysértő, hogy Lánczi Tamás DPK-alapító lett. Azt írják, nem egy, hanem két jogszabály is tiltja, hogy ilyen tisztséget vállaljon.
Október 5-én újraszentelik az ezeréves múltra visszatekintő, megújult Szent Mihály Főszékesegyházat, az ősz folyamán pedig a veszprémi várnegyed több épülete is megnyílik a látogatók előtt.
Mintegy 2 500 ellenőrzés és 500 adóügyi szabálytalanság volt a mérlege a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzési akciójának a Balatonnál és a Velencei-tónál – közölte a hivatal hétfőn.
Rengetegen mentek el a Loupe Színházi Társulás Levegőt! című demonstrációjára vasárnap este. Sokan intő jelnek tartják a vásárhelyi rendőrkapitány halálát, aki egy lejáratócikk megjelenése után vetett véget életének.
Kocsis Máté azt mondta: egy gazdag, befolyásos ellenzéki család kezdte terjeszteni a két kormánytag érintettségét az ügyben, Semjén Zsolt is reagált. A miniszterelnök űrispánról, az EU végéről és a drogkereskedők elleni szigorúbb fellépésről beszélt a parlamentben.
Politikai szezonnyitó beszédet tart Orbán Viktor az országgyűlés őszi ülésszakának első napján. Izgalmas hónapok előtt áll a Parlament, hiszen a jövő évi választásokat közvetlenül megelőző, rövid, tavaszi ülésszak előtt az előttünk álló őszi hónapok adnak utoljára lehetőséget az érdemi törvénykezésre.
A hagyományokhoz híven zenés felvonulás nyitotta a Vármegyenap szombati napját. Itt a térségi mazsorett csoportokat és a Tótkomlósi Fúvószenekart láthatták az érdeklődők. Az idei esemény különlegessége, hogy összevonták a Közfoglalkoztatási és Nemzetiségi Értékek Kiállítással, így háromnapos rendezvénnyé nőtte ki magát. Az eseményen Békés vármegy
Személygépkocsi és egy veszélyes anyagot szállító kamion ütközött szombat délután Gyulán, a 44-es főúton. A kamion huszonötezer liter kénsavat szállított, a balesetben tartálysérülés nem történt, a veszélyes anyag nem került ki. A gyulai hivatásos tűzoltók biztosították a helyszínt. Az eset során személyi sérülés nem történt, az érintett útszakas
A kormányfő beszéde nyitotta meg a napirend előtti felszólalások sorát az Országház őszi munkájának üléstermi kezdetén. Szólt Kapu Tiborról, a világkereskedelmi és európai politikai fordulatról, valamint a kormányzat törekvéseiről.
Új szabályok jönnek a szemétszállításban: a MOHU módosította az általános szerződési feltételeket, amelyek október 1-jétől érvénybe is lépnek. A fontosabb változások érintik például azt, hogy mennyi szemét kerülhet egy kukába, de azt is, hogy kinek a felelőssége a kuka javítása.