Magyar Péter telefonon jelentkezett be a Helyzet: van című élő műsorunkban. Szóba került, mi lenne az első intézkedés, amit kormányra kerülve meghozna, megkérdeztük, megtartaná-e a TEK-et, és hogy hogyan lehet itt társadalmi béke egy Tisza-győzelem esetén.
Az unió szerint Mészáros és Szijj cégei számára túl nagy a haszon, túl kicsi a kockázat az autópálya-koncesszióban. Akár az egész szerződés mehet a levesbe.
A miniszterelnök a határzár bevezetésének évfordulóján jelentette ki, hogy Magyarország "Európa egyik legbiztonságosabb országa lett", és keményen nekiment a Tisza Pártnak.
Most egy osztrák kormányzati koordinátor szólalt meg az ügyben. A Belügyminisztérium szerint viszont tényleg fejleszteni kéne a burgenlandi mentésirányítást.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből állították elő hétfő reggel a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületébe a budai szülőgyilkost, aki még két éve áprilisban támadt rá és fojtotta meg az idős nevelőanyját a Bimbó utcai lakásában. A megbilincselt P. Gabriella Aletta látszólag megtörten csoszogott a folyosón, az ügyvédje próbálta ben
Ki és hogyan indítja a fizetési meghagyásos eljárást? Egyáltalán mi az? És mit lehet tenni, ha a követelés véleményünk szerint nem jogos, vagy már elévült? Ezt a témát dolgozza fel az Utcajogász a legfrissebb videójában.
László Attila szerint azért akarhatják megölni, mert támogatja a helyi drogkereskedelem elleni harcot. Azt üzeni, nem hátrál meg, ameddig nem lesz rend a városban.
Az ingatlanfejlesztő-extévés a Harcosok Órájában beszélgetett Németh Balázzsal, és azt is elmagyarázta, mi a különbség a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök között.
A miniszterelnök Facebook oldalán azt írta, "tíz éve vezettük be a jogi határzárat. Brüsszelben az "asztalt csapkodták és fenyegettek", a nyugati fővárosokban megbélyegeztek, de mi, magyarok kitartottunk, lezártuk a déli határt, és kimondtuk, hogy magyar földre csak az léphet, akinek mi megengedjük".
Teljesen mindegy, hogy egy vállalkozás milyen területen tevékenykedik, ha jótékonyságról van szó, akkor mindenki, aki képes megszólítani embereket lehetősége van tenni a közös jóért. Hétvégén így tettek a veszprémi InkBlade - Tattoo & Barbershopál is, akik szeptemberi jótékonysági akciójukban a Balatonfüredi Ebmenhely - Északbalatoni Ebmentőknek gy
A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában is magabiztos győzelmet aratott az éllovas Úrkút, miután a házigazda Tapolcát 5-0-ra felülmúlta.
Ulf Kristersson úgy látja, a magyar kormányfő a közeledő választások miatt kétségbe van esve. Ezért mondhatta, hogy Svédország már nem civilizált ország, hanem a barbarizmus uralja.
Egészségi okok miatt nem tudott részt venni a vasárnap esti Emmy-díjátadón Sofia Vergara. A Modern család színésznője ugyanis a gála helyszíne helyett a sürgősségin kötött ki. Instagramon számolt be a váratlan helyzetről.
A miniszterelnök a határzár bevezetésének évfordulóján jelentette ki, hogy Magyarország "Európa egyik legbiztonságosabb országa lett", és keményen nekiment a Tisza Pártnak.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke hétfőn bejelentette az Adaptive Hussars 2025 elnevezésű katonai gyakorlat megkezdését. A csapatmozgások a Magyar Honvédség új képességeinek és stratégiai szemléletváltásának tesztelését szolgálják.
Glattfelder Gyula püspök és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter sírján helyeztek el koszorúkat a szegedi dóm altemplomában. Kiss-Rigó László püspök mutatott be Szentmisét a Gál Ferenc Egyetem tanévnyitó ünnepségén, vasárnap délután, a szegedi dómban. A főpásztor hangsúlyozta, ha lélekben azonosulunk Jézus Krisztussal, akkor részesei leszünk győzelm
Hétfőn útnak indult az első Mercedes-Benz Citaro K, amely a BKV 65 darabos, tartós bérleti szerződéssel érkező buszflottájának része. Az új járművek fiatalítják az elöregedett állományt. Emellett korszerű felszereltségükkel kényelmesebb és biztonságosabb utazást kínálnak az utasoknak – közölte a BKV.
Hétfő reggel csőtörés történt Abonyban a Luther Márton utcában, emiatt a város teljes területén fennakadások vannak az ivóvízellátásban. A víztorony kiürült, a javítási munkálatok ideje alatt az érintett szakaszon útzár lépett életbe.
A Századvég felmérése szerint, több mint kétharmaduk egyértelműen tiltakozik. Kiszivárgott, hogy kormányra kerülése esetén a Tisza súlyos megszorításokba kezdene.
A volt tévés szerint vidéki panzió, golfpálya és cégközpont is lehetne a birtokból. Azt mondja, ezek magánberuházások, de a közös kultúrkincset is gazdagítják.
Hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt három nap során Békés vármegyében. Gyulán, a Béke sugárúton 21 óra körül vonták intézkedés alá egy személyautót és annak vezetőjét. Kiderült, hogy a férfi az eltiltás hatálya alatt állt, a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság korábban 6 hónapra tiltotta meg neki, hogy autót vezessen, e
Hadnagy István, a Nyíregyháza és a román futsalválogatott játékosa szerint taktikailag és fizikálisan is nagyon jól állnak a magyarok a két csapat egymás elleni Európa-bajnoki pótselejtezője előtt.
A helyiek szerint fekáliaszag terjengett, amikor megkezdték a bányató feltöltését. A minták szerint akár 50-szeres szennyezés is lehet a lerakott anyagban.
Mindhárom magyar ott lesz a férfi kalapácsvetés keddi döntőjében, miután a hétfő délelőtti selejtezőből Halász Bencét követően Szabados Ármin és Rába Dániel is továbbjutott a tokiói szabadtéri atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján. Klekner Hanga a rúdugrás selejtezőjében, Mátó Sára pedig a 400 méter gát előfutamában búcsúzott.
A tekintélyes német szaklap, a Kicker osztályzatai alapján Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője bekerült a német labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának válogatottjába.
Lejátszotta első két felkészülési mérkőzését a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A születésnapos Mészáros Pétert győzelemmel örvendeztették meg a lányok az UTE U21 ellen, a tavalyi bajnok, Extraliga-újonc TFSE együttesével viszont már nem bírtak, így ezüstérmesként zárták a tornát.
A szeptemberi iskolakezdéssel a gyerekek visszatértek a nagyobb közösségekbe, így egyszerre indulhatnak terjedésnek a nátha, a koronavírus és az influenzaszerű megbetegedések a háziorvosi tapasztalatok szerint. Nem véletlenül, hiszen az ősz kedvez a légúti betegségeknek. A koronavírus új variánsa a felnőtteknél erősebb, sokszor magas lázzal járó tü
Minden Magyarországon élő, nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy 30 000 forint értékű élelmiszer-utalványt kap az államtól – erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán. Az egyszeri juttatást postai úton kézbesítik szeptember és október között.