Az ősz beköszöntével a szervezetünk fokozottan ki van téve a vírusos és bakteriális fertőzéseknek, hiszen a hűvösebb idő, a gyakori hőmérsékletingadozás, valamint a zárt terekben való tartózkodás kedvez a kórokozók terjedésének. Ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk a szezonális betegségekkel szemben, tudatosan érdemes felkészíteni az immunrendszert, h
Szántó Georginát szeptember 3-án mentették fel a munkavégzés alól. Az elbocsátott kommunikációs vezető korábban szintén a mostani államfő mellett dolgozott, az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt.
Elindul a Nemzeti Mentál Pajzs Program a gyermekek védelméért – jelentették be a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián. Az eseményen ismertették a Kopp Mária Intézet legújabb felmérésének eredményeit is, amelyet az iskolai mobilmentesség tapasztalatairól készítettek. Fűrész Tündét, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családok
Tüntetés miatt megváltozik a BKK néhány járatának útvonala, miközben a H5-ös HÉV egy szakaszon nem közlekedik, pótlólbuszok viszik az utasokat, csakúgy, mint az M2-es metró egy szakaszán. A hét végén a megszokottnál sokkal nehezebb a tömegközlekedés.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombat reggel közzétette azt a vizsgálati jegyzőkönyvet, ami egy tavaly kisiklott MÁV szerelvény balesetét vizsgálta.
A MÁV-csoport vitatja annak a jelentésnek a tartalmát, amelyet a Közlekedésbiztonsági Szervezet készített és amelyre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet .
De az biztos, hogy a Fidesz fizette. A kommunikációs igazgató szerint szombaton halálosan megfenyegette egy férfi a benzinkúton, és Magyar Péterrel érkezett az erőszak a magyar politikába.
A bűvös kétmilliós utasszámot már augusztus 29-én, a tavalyi rekordévnél korábban elérte a Bahart. Az előző nyárinál képest csaknem 5 százalékkal több utas, összesen 1 millió 630 ezren vették igénybe a hajózási társaság szolgáltatásait, a legtöbben a Füred katamaránnal és a Tomaj, valamint a Balaton nevű új hajókkal utaztak. Hétfőn pedig kezdetét v
Jeszenszky Zsolt, a Pesti Srácok publicistájának távozását követeli a közéletből a közösségi oldalán közzétett posztjában Magyar Péter, mert szerinte elfogadhatatlan, amit a Hír TV csütörtöki műsorában a Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista elleni halálos merénylet kapcsán fejtegetett. A Tisza Párt politikusa Orbán Viktort is felszólította.
Kocsis Máté azt ígérte, októberre minden postaláda meg lesz szórva. Magyar Péter szerint a Tisza Párt nem fog adót emelni kormányon, és még csökkentik is az tűzifa áfáját.
Az olvasók számára írásai olyanok, mintha egy kandalló mellett hallgatnának színes történeteket, amelyek egyszerre vidámak és komolyak, mélyen magyarok és egyetemesek.
A MÁV közleménye szerint az nem kisiklás, hogy az első tengelyének kerekei nem voltak a sínen, hiszen a daru saját magát visszaemelte és saját lábán távozott a helyszínről, ahol egy kisiklott mozdony visszaemelése volt a feladata.
Új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata. Hat évvel ezelőtt az ATV élesztette újra és vállalta a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását. Idén első alkalommal az ATV Extra és az ATV Youtube csatornája élőben közvetítette az ünnepélyes lábnyomavatást, melyet természetesen Rónai Egon celebrált.
A házigazda, NB III-as VSC Veszprém 2-0-ra alulmaradt az NB I harmadik helyét elfoglaló DVSC-vel szemben a labdarúgó Magyar Kupa harmadik körének szombat délutáni rangadóján.
Megöltek egy férfit péntek este Nagykanizsán, az elkövetőt a helyszínen elfogták - közölte a police.hu oldalon szombaton a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Szolnokon tartott felvonulást a Mi Hazánk biztonságot követelve. Toroczkai elmondta, hogy 7 hónap múlva olyan kormányt alakítanának, amely végleg kivonná a magyar társadalomból a bűnözői csoportokat.
Erős szúró érzés, két kis vérző pötty, majd elviselhetetlen fájdalom, rosszullét és fel-alá ugráló vérnyomás: Zsoltot akkor marta meg egy - nagy valószínűséggel - vipera, amikor épp egy körtét próbált felvenni a földről édesanyja kertjében. A férfivel mentő rohant a sürgősségire, és bár már jobban van, nem felejti el a vele történteket.
Gondolovics Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője beszélt az InfoRádióban arról, hogy milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre az online világban és hogyan készíti fel ezekre a diákokat a versenyhivatal interaktív órája.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Trágár és fenyegető feliratok az angyalföldi házak falán – egy válófélben lévő férj üzen így a feleségének. A nő szerint hiába rendeltek el távoltartást a férje ellen, rendszeresen zaklatja őt, az ügyészség mégsem javasolta a letartóztatását. A környéken lakók a gyerekeiket féltik a trágár feliratok miatt.
Harapós kutyák tartják rettegésben egy tárnoki utca lakóit. Legutóbb egy fiatal nőt harapott combon az egyik állat. Már a gyerekeket sem merik egyedül iskolába engedni. A kutyák gazdáinak pedig hiába szóltak, semmit nem tettek azért, hogy ne szökhessenek ki.
Rokonai szerint magatehetetlen volt és csontsoványra fogyott, mégis a kórházi ágyhoz bilincselték a végstádiumú rákos rabot a kórházban. Az adócsalásért elítélt férfi szájrákkal küzdött – a váci börtönből vitték a Honvédkórházba. A család a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul.