A szállítmányok döntően Hollandiából és Belgiumból, kisebb részben Németországból, Lengyelországból és Spanyolországból érkeztek. Kulcstartók, kulacsok, pénztárcák, ruhadarabok és különféle kiegészítők is voltak a lefoglalt termékek között.
Radnai Márk egy pár nappal ezelőtti videóban azt mondta, néhány órán belül elérhető lesz az applikáció, Amerikában ugyanis "folyamatosan dolgoznak rajta" – ez lett gyanús Lánczi Tamáséknak.
Drámai pilanatok szemtanúi lehettünk az Ázsia Expressz legújabb beharangozójában, az egyik kulcsszereplő Dulin Melitta ugyanis sírva jelenik meg a kamerák előtt. Úgy tűnik, lábproblémája súlyosbodhatott, ami miatt elkeseredett a fiatal lány. Már a múlt héten is küzdött a zsákok cipelésével. A rövid bevágásban Metta kijelenti, hogy „nem akar emiatt
Szeptember 18-ig meghosszabbította a térítésmentesen igényelhető, HPV elleni védőoltás beleegyező nyilatkozatának szeptember 12-i leadási határidejét a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).
Egy héten belül nyilvánosságra hozzák a nemzeti konzultáció kérdéseit - jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón, ahol közölték az Otthon Start első heti fő számait is. A Kormányinfó vendége Bóka János EU-miniszter volt. Jelentős időt foglalt el még a lengyelországi orosz drónincidens és Orbán Viktor dublini magán
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen - a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
A Telex belsőépítészekkel próbálta meg kiszámolni a "félkész gazdasági épület" összköltségét. Alapnak a Hadházy Ákos által közölt, kiszivárgott fotókat vették.
Arra sem tudott egyértelműen felelni a kormányinfón, hogy miért költ el az állam sok millió forintot arra, hogy a miniszterelnök a legnagyobb kényelemben utazhat el egy meccsre. Októberben indul a kormány nemzeti konzultációja az adókról, de Gulyás szerint Orbán nem úgy gondolta, amikor azt mondta, hogy a közpénzből állt konzultáció a Fidesz mozgós
A megosztottság és a gyűlöletpropaganda ellen szervez tüntetést szeptember 21-ére a Lengyel Tamás, Molnár Áron, Lovas Rozi és Horváth János Antal által alapított, közügyekben is gyakran felszólaló Loupe Színházi Társulás.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint a KRESZ meglehetősen elavult, nem tudta követni a változásokat, ezért az ősszel megjelenő új tervezetben a motoros rollerekre is külön szabályok vonatkozhatnak.
Rekordérdeklődés az Otthonstart program iránt, nemzeti konzultáció indul a közteherviselésről - többek között erről beszélt Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.
Az osztrákok fellebbezése nyomán kaszálta el a bíróság a döntést. Az EB korábban nem vizsgálta meg rendesen, hogyan kapta meg az orosz cég a gigaprojektet.
Tíz éve a Körösök völgyében is felcsendülnek a dallamok a Muzsikál az erdő összművészeti rendezvénysorozat részeként. Szabó Lajos főszervező a 3Témában a szeptember végén rendezett, háromnapos fesztiválról osztott meg részleteket. A regionális Erdők Hete rendezvénysorozat részeként, 2015 óta a Körösök-völgyében is várják a természet és a művészet
Vaklőszeres kiképzést tart a Gerla-Marói erdő területén a Magyar Honvédség vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalja szeptember 16-17-18-án, 8 és 16 óra között. A fő kiképzési helyszínen, nap közben megnövekedett katonai jelenlétre, járművekre és éles hanghatásokra lehet számítani. A feladatok végrehajtása közben tűzveszélyes tevékenységet n
Darázscsípés miatt szorult a mentősök segítségére egy magyar lakos. A rovar egy energiaitalos üvegbe repült be, és mivel a szerencsétlenül járt páciens nem vette észre, belülről megcsípte a száját. Az Országos Mentőszolgálatnak küldött köszönőlevélből derült ki, hogy pontosan mi is történt.
Az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a Paks II.-nek nyújtott magyar állami támogatás európai bizottsági jóváhagyását. Az ítélet szerint az Európai Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, összhangban van-e az uniós közbeszerzési szabályokkal, ha a két új reaktor megépítésére irányuló szerződést közvetlenül valamely orosz vállalkozásnak ítélik
A Tisza alelnöke szerint a politikai tér annyira mérgező, hogy érdemi vita sem lehetséges. A párt cáfolta az Index névtelen forrásból származó értesüléseit az adóterveikről.
A miniszter szerint a Tisza Párt egy "brüsszeli köldökzsinóron" lóg, és adópolitikája külföldi érdekeket szolgál. A Fidesz a nemzeti konzultációban lát megoldást.
A kalapácsvető Halász Bence révén egyértelmű aranyesélyese is van a szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokágon induló magyar csapatnak, mely 17 sportolóval vesz részt az év csúcseseményén.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét - erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
A közvélemény-kutató viszont meglepetésre a Dobrev Klára által vezetett DK-t a parlamentbe bejutó pártnak mérte. Ők hárompárti országgyűléssel számolnak.
Megtelt a gyulai könyvtár Simonyi-olvasóterme a Bűnbe esett irodalmi hősök című előadásra. Kiss Anna, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa jelentős részt középiskolásokból álló hallgatósága megismerkedhetett a jog és az irodalom nem magától értetődően összeillő kapcsolatával. Kiss Anna számos példát hozott arra, hogy egyes es
Gulyás Gergely az ATV kérdésére a Kormányinfón elmondta, hogy a nemzeti konzultációban való több mint 2 milliós részvételt óriási sikernek tartja, az átvilágítási törvény sorsáról pedig a Fidesz-frakció fog dönteni. A miniszter szerint a miniszterelnök dublini útja jogszerű volt.
A gyulai közönség után, a hétvégén a budapestiek is megismerhetik Farkas Wellmann Éva válogatott versgyűjteményét a Zsimbi Galéria összművészeti estjén, Ide siettél hát címmel. A József Attila-díjas költő új kötete befejezés előtt áll.A József Attila-díjas költőt, Farkas Wellmann Évát sok minden foglalkoztatja egyszerre, ezek közül az aktualitásoka
Gulyás többször kitért a válasz elől, a kabinetirodához irányította az újságírókat. A magángépezést nem cáfolta, de szerinte a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.
Csütörtöktől egészen hétfőig közlekedik majd Budapesten az a villamos, amely a jövő hétvégén sorra kerülő Red Bull Showrun elnevezésű Forma-1-es belvárosi bemutatóra érkezett versenyautókat szállítja.