Egyértelműen kellene garantálnia a törvénynek a nem tüntető többség érdekeinek a figyelembevételét – erről Orbán Viktor beszélt az állami rádióban a keddi hídfoglalós tüntetés kapcsán. A TASZ jogásza viszont úgy véli, ezt a jelenleg hatályban lévő jogszabályok alapján is meg lehet tenni. Hadházy Ákos elmondta Híradónknak, jövő kedden ismét az Erzsé
A Fonó Budai Zeneházban és a Papp László Budapest Sportarénában várja a látogatókat a 44. alkalommal megrendezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, amely a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti, összművészeti eseménye.
A politológus szerint a Fidesz célja, hogy a feszültséget folyamatosan magasan tartsa az ellenzéki oldalon, ezzel pedig nehezítse a racionális gondolkodást. A Pride betiltását eszköznek látja abban a folyamatban, amelyben Magyar Pétert próbálják sarokba szorítani.
Elfogtak egy 19 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges - közölte a Rendészeti Államtitkárság.
A program öt fő területre összpontosít: az oktatásra, a kutatásra, az egészségügyre, a szociális fejlesztésre, valamint a helyi gazdaság és az agrárvállalkozások megerősítésére.
Az Apostoli Penitenciária XXXV. belső fórumának résztvevőihez írt üzenetében a pápa arra buzdította a gyóntatókat, hogy legyenek az irgalmasság szolgái, miközben elkísérik a híveket a kiengesztelődés, a szív megújulása útján. A március 24-28. között megrendezett esemény a gyóntatók számára nyújtott folyamatos továbbképzés, tekintettel szentségi szo
Magyar Péter Facebook-posztjában arról ír, hogy a Nemzeti Bankból ellopott "szajré" már rég felosztásra került, és az ügyészségi nyomozás csak színjáték, mert külföldi érintettség miatt "úgy kell csinálni, mintha történne valami".
A magyar tehetséggondozás nemzetépítés, a magyar tehetségnek nem lehet határt szabni – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton a XVI. Kárpát-medencei Tehetségnapon Budapesten.
Meghosszabbítja a Energiaügyi Minisztérium a vállalati e-autó támogatási programot – jelentette be a tárca parlamenti államtitkára szombaton közösségi oldalán. Czepek Gábor felidézte, hogy a programot tavaly februárban indították, egy járműre akár négymillió forintos állami hozzájárulást is kaphattak a cégek. A 30 milliárd forintos keretből eddig m
Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton közzétett videójában arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna EU-ba történő felvétele minden magyar életére hatással lehet.
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőkön is módosít: többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébi
Elfogtak egy 19 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges - közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán szombaton.
A kormány figyeli a telefon- és internetszolgáltatások árainak alakulását is, és szükség esetén beavatkozna. Nemcsak ebben a szektorban, hanem a banki és az élelmiszeráraknál is lépéseket terveznek.
A társasházi közös képviselők május 1-jei földhivatali regisztrációs határidejének kitolását kéri a BKIK. Az InfoRádió a miértről Sztranyák Józsefnél, a kamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozatának elnökénél érdeklődött.
Várható olvasási idő: 2 percAmíg az ember aktívan dolgozik, addig bevétel az államnak, miután nyugdíjas lesz, kiadás. A korhatáremelés mellett gyakran azzal érvelnek, hogy az emberek aktív járulékfizetőként éljenek hosszabb ideig, és ne nyugdíjasként. A nyugdíjszakértő elmondja, érvényes lehet-e ez az érvelés Magyarországon.
A magyar tehetséggondozás nemzetépítés, a magyar tehetségnek nem lehet határt szabni - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton a XVI. Kárpát-medencei Tehetségnapon Budapesten.
Várható olvasási idő: < 1 percSzörnyű baleset történt: felborult és kigyulladt egy személygépkocsi péntek éjjel a Fejér vármegyei Vajtán. Tragédia lett a vége, hiszen a gépkocsit vezető 25 éves nő, aki a rendőri intézkedést akarta elkerülni, súlyosan megsérült, utasa, egy 24 éves nő meghalt - közölte honlapján a rendőrség szombaton.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) június 1-jétől több alkalmi jegytípus árát emeli, hogy a többletbevételből gyorsabb, kényelmesebb és hatékonyabb közösségi közlekedést biztosítson a főváros lakóinak és utazóinak – közölte a BKK az MTI-vel.
A hatodik nagy szentévi rendezvényen az Irgalmasság Misszionáriusai gyűlnek össze a világ minden tájáról, családjuk és munkatársaik kíséretében – írja a Vatican News. Az Egyesült Államok, Olaszország, Lengyelország, Brazília, Spanyolország, Franciaország, Mexikó, Németország, Szlovákia, a Fülöp-szigetek, Banglades, Ukrajna, Kolumbia és India tartoz
Március 30-án előre kellett állítani az órákat – de mit jelent ez az alvás szempontjából? A hosszabb nappalok és világosabb esték beköszöntével az óraátállítás a tavasz érkezését jelzi, de ez egy órányi alvásba is kerülhet. Bár ez nem tűnik soknak, még az alvási ütemtervünkben bekövetkező kisebb zavar is jelentős hatással lehet testünk belső órájár
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólította a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajna európai uniós tagságáról, mivel ez igen súlyos biztonsági kockázatokat jelentene Magyarország és az egész kontinens számára.
A lap újságírójának kezéből ki akarták venni a mikrofont, ő inkább magánál tartotta, hogy feltehesse az utolsó kérdését. A 24.hu főszerkesztője szerint azt ők döntik el, kit küldenek a kormányinfóra.
Fizikai erővel vitték odébb a rendőrök az MTVA székház autós bejárata előtt összekapaszkodó Momentumos politikusokat és aktivistákat, akik Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúját akarták megakadályozni. Tompos Márton, a párt elnöke híradónknak azt mondta: nem állnak meg, ismét az MTVA székháza előtt demonstrálnak majd.
A nemzetközi sajtóban gyakran beszélnek az amerikai vámszabályokról, de Szijjártó Péter szerint mindez elkerülhető lett volna. A külgazdasági és külügyminiszter úgy látja, Brüsszel hónapokon át nem tett semmit az ügyben.
A modern kereszténységben egyre inkább megfigyelhető az a tendencia, hogy okkult és keleti spirituális gyakorlatokat próbálnak beépíteni a hitgyakorlatba. Ezek gyakran nem csupán fizikai vagy egészségmegőrző módszerek, hanem mélyebb spirituális jelentőséggel is bírnak, amelyeket nem lehet összeegyeztetni a bibliai kereszténységgel. A jóga sok kere
Két napja esik az eső, a gödrök még nincsenek készen, emiatt szombaton nem kezdték meg a száj- és körömfájásban érintett szarvasmarhák leölését és elszállítását a Mosonmagyaróvár melletti faluból.
Szombaton este és éjszaka nyugaton és északon borult marad az ég, arrafelé még kisebb eső is előfordulhat, másutt viszont szakadozott lehet a felhőtakaró és estig is legfeljebb csak kisebb záporok lehetnek. Éjjel helyenként köd is képződhet. Hajnalra a legtöbb helyen ismét befelhősödik, így kezdetben vasárnap is általában felhős, borult idő valószí
A közgazdász szerint évekkel ezelőtt figyelmeztették a döntéshozókat a jegybanki alapítványokkal kapcsolatos problémákra, de nem történt érdemi intézkedés.
Vasárnap lép életbe a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre. Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, helyi és helyközi buszjárat menetrendjét érinti. A budapesti közösségi közlekedésben a hajnali 2 óra előtti és a 3 óra utáni indulásokat kell figyelni a menetrendben. Mindegyik éjszakai jár
Összesen 5680 iskolai és óvodai fejlesztés valósult meg 2018 óta 1400 milliárd forint értékben – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szombaton, Vácon. Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, a váci református iskola bővítésének alapkőletételén arról beszélt, hogy 2010-hez képest éves szinten ma 2